John P. Walters

Nyomtatóbarát változat

A szabályozott legalizációt magába foglaló drogkontroll-politika kilátása számos értelmiségi közszereplőt elcsábított az utóbbi években, kétségtelenül azért, mert a felszínen egyszerű megoldást kínál egy komplex problémára. A valós következményekről folytatott ésszerű vita általában csökkenti a lelkesedést, és a legalizáció számos korábbi támogatóját kiábrándítja a valóság; de nem úgy Ethan Nadelmannt, akinek a marihuána legalizációjáról alkotott elképzelése (A marihuánatilalom vége, National Review, 2004. július 12.) egy olyan világméretű politikai mozgalom ideológiáját képezi, amelyet a milliárdos Soros György alapított a drogok használatát elfogadó politikai szabályozás elérésére. Nadelmann szerencsétlenségére azonban érvei nem vehetők komolyan. Ráadásul nem is tényekre alapozottak.

Csupán egy kiragadott példát említve, Nadelmann cikke azt állítja, hogy a marihuána gyógyászati értékkel bír, mondván, hogy „a marihuána gyógyászati hatékonyságát nem vitatják többé komolyan”. Ugyanakkor nem támasztja alá ezt az állítását. A valóságban a marihuána egy I. osztályba tartozó ellenőrzött anyag (az I. osztály a kormány által legszigorúbban tiltott drogok kategóriája), amelynek nincs gyógyászati értéke, ugyanakkor a visszaélés magas kockázatát hordozza magában. Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Iroda (FDA) megjegyzi, hogy a marihuána egyetlen hivatalos ajánlásában sem szerepel, és hogy a tudományos kutatások nem támasztják alá a marihuána gyógyászati hatékonyságát, illetve hogy hiányoznak a marihuána szívásával kapcsolatos biztonsági előírások is.

Az FDA szintén kifejezésre juttatta aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy a marihuána használata még ronthat is azoknak az állapotán, akiknek felírták azt. A legalizáció Nadelmannhez hasonló szószólói egyszerűen tudomást sem vesznek ezekről a tényekről, és tovább folytatják kampányukat, amely aláássa a drogprevenciós és kezelési törekvéseket, ezenkívül a valóban beteg embereket kockázatnak teszi ki.

A legalizáció sémája mellesleg nem is működőképes. Egy kormány által támogatott program egy addiktív kábítószer termelésére, terjesztésére és adóztatására több problémát teremtene, mint ahányat megoldana.

Először is, a droghasználat növekedne. A kínálat és kereslet kurzusának egyetlen tanulója sem vonja kétségbe, hogy a marihuána olcsóbbá válna, könnyebben elérhetővé, illetve szélesebb körben elterjedtté, mint napjainkban, mivel a büntetőjogi kockázatokat eltávolítanánk, a piac így növelné a keresletet.

Másodszor, a legalizáció nem szüntetné meg a marihuána fogyasztását a fiatalok körében, mint ahogy az alkohol legalizálása sem szüntette meg a fiatalkorúak ivászatát. Ha úgy gondolja, hogy annyira meg tudjuk adóztatni a marihuánát, amilyen drágán egy tinédzser már nem engedheti meg magának, gondolja végig újra. A marihuána egy olyan növény, amelyet mindenki saját otthonában termeszthet. Ha a hatóság nem képes különbséget tenni a „legális” és illegális marihuána között, az otthoni marihuánatermesztés alacsony költségvetésű (és alacsony kockázatú) útja lesz a szomszédság és a barátok ellátásának. A „hivatalos” marihuána nem képes kiszorítani a feketepiacot, és nem fogja megszüntetni a szigorú jogalkalmazás szükségességét. Csupán nehezebbé teszi ezt a feladatot.

A legalizáció vitatásakor a lényeg az, hogy gondoljuk át, mi az előnye és mi a hátránya egy veszélyes anyag szigorú ellenőrzésének és könnyebben elérhetővé tételének. A Soros-féle álláspont következetesen túlbecsüli a marihuána legalizációjának előnyeit, és alulbecsli a kockázatait. Ugyanakkor a drogok hívei semmibe veszik a jelenlegi kriminalizáció előnyeit, míg drámaian túlbecslik a kiadásait.

A kormány által szabályozott marihuána nagy lehetőség lenne a büntetőjogászoknak (a kormány arra ébredne, hogy felelősség terheli azért, mert a beszívott kamionos nekiment az iskolabusznak). A közegészségügy és a munkaadók kiadásai megnövekednének (számos bizonyíték van arra, hogy a droghasználó alkalmazottak kevésbé termelékenyek és kevésbé egészségesek), míg még több marihuánahasználat árasztaná el iskoláinkat.

Az az igazság, hogy azért vannak törvények a marihuána ellen, mert a marihuána ártalmas. Az orvosi kutatás minden évben a szívásának egyre nagyobb veszélyeit mutatja ki, a súlyos elmebetegségtől a rák kockázatáig, sőt, még a magzatra jelentett veszélyeket is.

Valójában a marihuána új potenciáját és relatív prevalenciáját (a használók száma azokéhoz viszonyítva, akik kokaint vagy heroint használnak) tekintve a legtöbb társadalmi ártalmat okozza az összes drog közül. A marihuána jelenleg a kezelések vezető oka. A drogterápia pszichiátriai kritériumainak eleget tevők majdnem kétharmada a marihuánahasználat miatt szorul kezelésre. A marihuána ifjúságra gyakorolt ártalmas hatásai ma meghaladják az összes többi drog ártalmait. Megjegyzendő, hogy a marihuánát jelenleg is használó fiatalok több mint 40 százaléka megfelel az abúzus és dependencia kritériumainak. Számos államban a fiatalok körében a marihuánahasználat mértéke meghaladja a dohányzásét, és ezzel együtt a marihuána gyakrabban vezet kezeléshez, mint az alkohol.

A legalizátorok azt mondják, hogy az igazságszolgáltatási rendszer 700 ezer marihuánafogyasztót vesz őrizetbe évente, azt sugallva, hogy egy elnyomó rendszer üldözi az ártatlanokat. Ez a vád svindli. A börtönben fogva tartottak kevesebb mint 1 százaléka ül marihuánával kapcsolatos csekélyebb vétségért, sokuk vádalku következményeként, más bűncselekmények helyett ülnek a marihuánával kapcsolatos vádakért. A droggal kapcsolatos szabadságvesztésre ítéltek túlnyomó többsége valódi bűnöző, drogkereskedelembe keveredett, visszaeső vagy erőszakos bűnelkövető.

A büntetőjogi ellenőrzés előnye az, hogy lehetővé teszi a bírói döntés rugalmasságát, szükség esetén kezelésre utalva a csekélyebb kihágások elkövetőit, míg fenntartja a jogot arra, hogy az erőszakos és javíthatatlan bűnözőktől megvédje a társadalmat. Ezenkívül a bíróság felügyelete és szankciói nagyban megnövelik a kezelés sikerességét. A büntetőjogi eszközök visszavonása veszélyezteti a közbiztonságot, és nem segíti a bűnelkövetőt sem.

A legalizáció hívei azzal érvelnek, hogy a kezelésre jelentkezők megközelítőleg felét az igazságszolgáltatási rendszer utalja terápiára, és a problémát a törvény és nem a marihuána jelenti. Ugyanakkor az alkohollal kapcsolatos kezelések közel fele is büntetőjogi beavatkozás következménye, és senki sem feltételezi, hogy a részeg sofőröknek nincs drogabúzus-problémájuk, vagy hogy a bíróság teremtené meg az alkoholizmus felfogását. A marihuánával kapcsolatos sürgősségi esetek száma megtriplázódott az elmúlt évtizedben. Ez a drog veszélyei miatt van így, amelyek egyre komolyabbak, mivel a szer potenciája jelentősen megnövekedett.

A legalizáció szószólói azt állítják, hogy a fiatalok kevesebbet fognak szívni e miatt az új potencia miatt. Azonban amikor a dohánygyártó cégeket azzal vádolták, hogy akaratlagosan nikotinnal „ütik fel” a termékeiket, akkor senki nem látta ezt a cigarettafogyasztás csökkentésére tett közegészségügyi jótéteményként. A marihuána potenciájának tudatos emelését (és egyre fiatalabb kezdőknek való árulását) annak kell látnunk, ami: az addikció meredeken növekvő mértékű fenyegetésének.

A legalizáció híveinek érvelése szerint az a tény, hogy a felméréseken 100 millió amerikai ismeri el, hogy kipróbálta a marihuánát valamikor az élete során, a drognak a közvélemény általi elfogadottságát mutatja. A helyénvaló számadatok azonban mást mutatnak. Körülbelül 15 millió, többnyire fiatal amerikai számol be legalább havi rendszerességű marihuánafogyasztásról. Ez azt jelenti, hogy a tizenkét évnél idősebb népességnek csupán 6 százaléka használja a marihuánát rendszeresen.

A büntetőjogi kontroll hatásának megragadására állítsuk szembe ezt az adatot az alkohol jelenlegi használóinak számával (megközelítőleg 120 millió). A rendszeres alkoholhasználat a rendszeres marihuánahasználat nyolcszorosa, és ez nagyban a marihuánahasználat ellen irányuló törvényeknek köszönhető. A legalizáció esetén, amely csökkenti az árakat (jelenleg kevesen emlegetik ezt a fiatalok elé a kriminalizáció által gördített akadályt) és megszünteti a büntetőjogi kockázatokat, a fogyasztók száma bizonyosan emelkedne. Állíthatja bárki is, hogy az amerikai demokráciát megerősítené a több marihuánahasználat?

A törvény maga a mi testőrünk, és a törvény működik. A drogkontroll árapálya, amely távol áll a reménytelen küzdelemtől, a marihuána ellen fordul. A fiatal marihuánahasználók körében 11 százalékos csökkenésnek lehettünk szemtanúi az utóbbi két évben, a kockázatok tudatosítása pedig egyre nagyobb.

Ne legyenek téves képzeteink ezzel kapcsolatban: a droglegalizáció egy világméretű mozgalom, amelynek az a célja, hogy a drogfogyasztást – beleértve a heroin, kokain és metamfetamin fogyasztását is – elfogadott cselekedetté tegye. Mindig a jogokat, de a kötelességeket soha nem említő beszédmódjukkal meg akarják alapozni az addiktív anyagokhoz való jogosultságot. A hatás pusztító lesz.

A droglegalizátorokat nem fogja kielégíteni a gyógyászati marihuána korlátozott hozzáférhetősége, sem pedig a legális marihuána árulása a drogériákban. Céljuk egyértelmű: tolerált függőség. Paródiába illik az, amit Ethan Nadelmann állít, miszerint összeegyeztethető a konzervatív elvekkel, hogy nem kezeljük azokat, akiket lehetne, és egy olyan helyzetet teremtünk, ahol a kormány egyidejűleg kezeli, illetve drogterjesztésével előidézi a függőséget, emellett az állam kezébe helyezzük azt a jogot, hogy eldöntse, kinek ad hozzáférést egy addiktív anyaghoz, és kinek nem. Ez nem egy konzervatív jövőkép. Ez Soros György célja.

• Játéktér