Skip to main content

Nincs meghátrálás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A drogháború életeket ment
Az amerikai drogpolitikai vita


A szabályozott legalizációt magába foglaló drogkontroll-politika kilátása számos értelmiségi közszereplőt elcsábított az utóbbi években, kétségtelenül azért, mert a felszínen egyszerű megoldást kínál egy komplex problémára. A valós következményekről folytatott ésszerű vita általában csökkenti a lelkesedést, és a legalizáció számos korábbi támogatóját kiábrándítja a valóság; de nem úgy Ethan Nadelmannt, akinek a marihuána legalizációjáról alkotott elképzelése (A marihuánatilalom vége, National Review, 2004. július 12.) egy olyan világméretű politikai mozgalom ideológiáját képezi, amelyet a milliárdos Soros György alapított a drogok használatát elfogadó politikai szabályozás elérésére. Nadelmann szerencsétlenségére azonban érvei nem vehetők komolyan. Ráadásul nem is tényekre alapozottak.

Csupán egy kiragadott példát említve, Nadelmann cikke azt állítja, hogy a marihuána gyógyászati értékkel bír, mondván, hogy „a marihuána gyógyászati hatékonyságát nem vitatják többé komolyan”. Ugyanakkor nem támasztja alá ezt az állítását. A valóságban a marihuána egy I. osztályba tartozó ellenőrzött anyag (az I. osztály a kormány által legszigorúbban tiltott drogok kategóriája), amelynek nincs gyógyászati értéke, ugyanakkor a visszaélés magas kockázatát hordozza magában. Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Iroda (FDA) megjegyzi, hogy a marihuána egyetlen hivatalos ajánlásában sem szerepel, és hogy a tudományos kutatások nem támasztják alá a marihuána gyógyászati hatékonyságát, illetve hogy hiányoznak a marihuána szívásával kapcsolatos biztonsági előírások is.

Az FDA szintén kifejezésre juttatta aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy a marihuána használata még ronthat is azoknak az állapotán, akiknek felírták azt. A legalizáció Nadelmannhez hasonló szószólói egyszerűen tudomást sem vesznek ezekről a tényekről, és tovább folytatják kampányukat, amely aláássa a drogprevenciós és kezelési törekvéseket, ezenkívül a valóban beteg embereket kockázatnak teszi ki.

A legalizáció sémája mellesleg nem is működőképes. Egy kormány által támogatott program egy addiktív kábítószer termelésére, terjesztésére és adóztatására több problémát teremtene, mint ahányat megoldana.

Először is, a droghasználat növekedne. A kínálat és kereslet kurzusának egyetlen tanulója sem vonja kétségbe, hogy a marihuána olcsóbbá válna, könnyebben elérhetővé, illetve szélesebb körben elterjedtté, mint napjainkban, mivel a büntetőjogi kockázatokat eltávolítanánk, a piac így növelné a keresletet.

Másodszor, a legalizáció nem szüntetné meg a marihuána fogyasztását a fiatalok körében, mint ahogy az alkohol legalizálása sem szüntette meg a fiatalkorúak ivászatát. Ha úgy gondolja, hogy annyira meg tudjuk adóztatni a marihuánát, amilyen drágán egy tinédzser már nem engedheti meg magának, gondolja végig újra. A marihuána egy olyan növény, amelyet mindenki saját otthonában termeszthet. Ha a hatóság nem képes különbséget tenni a „legális” és illegális marihuána között, az otthoni marihuánatermesztés alacsony költségvetésű (és alacsony kockázatú) útja lesz a szomszédság és a barátok ellátásának. A „hivatalos” marihuána nem képes kiszorítani a feketepiacot, és nem fogja megszüntetni a szigorú jogalkalmazás szükségességét. Csupán nehezebbé teszi ezt a feladatot.

A legalizáció vitatásakor a lényeg az, hogy gondoljuk át, mi az előnye és mi a hátránya egy veszélyes anyag szigorú ellenőrzésének és könnyebben elérhetővé tételének. A Soros-féle álláspont következetesen túlbecsüli a marihuána legalizációjának előnyeit, és alulbecsli a kockázatait. Ugyanakkor a drogok hívei semmibe veszik a jelenlegi kriminalizáció előnyeit, míg drámaian túlbecslik a kiadásait.

A kormány által szabályozott marihuána nagy lehetőség lenne a büntetőjogászoknak (a kormány arra ébredne, hogy felelősség terheli azért, mert a beszívott kamionos nekiment az iskolabusznak). A közegészségügy és a munkaadók kiadásai megnövekednének (számos bizonyíték van arra, hogy a droghasználó alkalmazottak kevésbé termelékenyek és kevésbé egészségesek), míg még több marihuánahasználat árasztaná el iskoláinkat.

Az az igazság, hogy azért vannak törvények a marihuána ellen, mert a marihuána ártalmas. Az orvosi kutatás minden évben a szívásának egyre nagyobb veszélyeit mutatja ki, a súlyos elmebetegségtől a rák kockázatáig, sőt, még a magzatra jelentett veszélyeket is.

Valójában a marihuána új potenciáját és relatív prevalenciáját (a használók száma azokéhoz viszonyítva, akik kokaint vagy heroint használnak) tekintve a legtöbb társadalmi ártalmat okozza az összes drog közül. A marihuána jelenleg a kezelések vezető oka. A drogterápia pszichiátriai kritériumainak eleget tevők majdnem kétharmada a marihuánahasználat miatt szorul kezelésre. A marihuána ifjúságra gyakorolt ártalmas hatásai ma meghaladják az összes többi drog ártalmait. Megjegyzendő, hogy a marihuánát jelenleg is használó fiatalok több mint 40 százaléka megfelel az abúzus és dependencia kritériumainak. Számos államban a fiatalok körében a marihuánahasználat mértéke meghaladja a dohányzásét, és ezzel együtt a marihuána gyakrabban vezet kezeléshez, mint az alkohol.

A legalizátorok azt mondják, hogy az igazságszolgáltatási rendszer 700 ezer marihuánafogyasztót vesz őrizetbe évente, azt sugallva, hogy egy elnyomó rendszer üldözi az ártatlanokat. Ez a vád svindli. A börtönben fogva tartottak kevesebb mint 1 százaléka ül marihuánával kapcsolatos csekélyebb vétségért, sokuk vádalku következményeként, más bűncselekmények helyett ülnek a marihuánával kapcsolatos vádakért. A droggal kapcsolatos szabadságvesztésre ítéltek túlnyomó többsége valódi bűnöző, drogkereskedelembe keveredett, visszaeső vagy erőszakos bűnelkövető.

A büntetőjogi ellenőrzés előnye az, hogy lehetővé teszi a bírói döntés rugalmasságát, szükség esetén kezelésre utalva a csekélyebb kihágások elkövetőit, míg fenntartja a jogot arra, hogy az erőszakos és javíthatatlan bűnözőktől megvédje a társadalmat. Ezenkívül a bíróság felügyelete és szankciói nagyban megnövelik a kezelés sikerességét. A büntetőjogi eszközök visszavonása veszélyezteti a közbiztonságot, és nem segíti a bűnelkövetőt sem.

A legalizáció hívei azzal érvelnek, hogy a kezelésre jelentkezők megközelítőleg felét az igazságszolgáltatási rendszer utalja terápiára, és a problémát a törvény és nem a marihuána jelenti. Ugyanakkor az alkohollal kapcsolatos kezelések közel fele is büntetőjogi beavatkozás következménye, és senki sem feltételezi, hogy a részeg sofőröknek nincs drogabúzus-problémájuk, vagy hogy a bíróság teremtené meg az alkoholizmus felfogását. A marihuánával kapcsolatos sürgősségi esetek száma megtriplázódott az elmúlt évtizedben. Ez a drog veszélyei miatt van így, amelyek egyre komolyabbak, mivel a szer potenciája jelentősen megnövekedett.

A legalizáció szószólói azt állítják, hogy a fiatalok kevesebbet fognak szívni e miatt az új potencia miatt. Azonban amikor a dohánygyártó cégeket azzal vádolták, hogy akaratlagosan nikotinnal „ütik fel” a termékeiket, akkor senki nem látta ezt a cigarettafogyasztás csökkentésére tett közegészségügyi jótéteményként. A marihuána potenciájának tudatos emelését (és egyre fiatalabb kezdőknek való árulását) annak kell látnunk, ami: az addikció meredeken növekvő mértékű fenyegetésének.

A legalizáció híveinek érvelése szerint az a tény, hogy a felméréseken 100 millió amerikai ismeri el, hogy kipróbálta a marihuánát valamikor az élete során, a drognak a közvélemény általi elfogadottságát mutatja. A helyénvaló számadatok azonban mást mutatnak. Körülbelül 15 millió, többnyire fiatal amerikai számol be legalább havi rendszerességű marihuánafogyasztásról. Ez azt jelenti, hogy a tizenkét évnél idősebb népességnek csupán 6 százaléka használja a marihuánát rendszeresen.

A büntetőjogi kontroll hatásának megragadására állítsuk szembe ezt az adatot az alkohol jelenlegi használóinak számával (megközelítőleg 120 millió). A rendszeres alkoholhasználat a rendszeres marihuánahasználat nyolcszorosa, és ez nagyban a marihuánahasználat ellen irányuló törvényeknek köszönhető. A legalizáció esetén, amely csökkenti az árakat (jelenleg kevesen emlegetik ezt a fiatalok elé a kriminalizáció által gördített akadályt) és megszünteti a büntetőjogi kockázatokat, a fogyasztók száma bizonyosan emelkedne. Állíthatja bárki is, hogy az amerikai demokráciát megerősítené a több marihuánahasználat?

A törvény maga a mi testőrünk, és a törvény működik. A drogkontroll árapálya, amely távol áll a reménytelen küzdelemtől, a marihuána ellen fordul. A fiatal marihuánahasználók körében 11 százalékos csökkenésnek lehettünk szemtanúi az utóbbi két évben, a kockázatok tudatosítása pedig egyre nagyobb.

Ne legyenek téves képzeteink ezzel kapcsolatban: a droglegalizáció egy világméretű mozgalom, amelynek az a célja, hogy a drogfogyasztást – beleértve a heroin, kokain és metamfetamin fogyasztását is – elfogadott cselekedetté tegye. Mindig a jogokat, de a kötelességeket soha nem említő beszédmódjukkal meg akarják alapozni az addiktív anyagokhoz való jogosultságot. A hatás pusztító lesz.

A droglegalizátorokat nem fogja kielégíteni a gyógyászati marihuána korlátozott hozzáférhetősége, sem pedig a legális marihuána árulása a drogériákban. Céljuk egyértelmű: tolerált függőség. Paródiába illik az, amit Ethan Nadelmann állít, miszerint összeegyeztethető a konzervatív elvekkel, hogy nem kezeljük azokat, akiket lehetne, és egy olyan helyzetet teremtünk, ahol a kormány egyidejűleg kezeli, illetve drogterjesztésével előidézi a függőséget, emellett az állam kezébe helyezzük azt a jogot, hogy eldöntse, kinek ad hozzáférést egy addiktív anyaghoz, és kinek nem. Ez nem egy konzervatív jövőkép. Ez Soros György célja.






































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon