Az első történet
Esterházy Péternek
Olyan forróság volt, hogy Isten is egy fa árnyékában keresett enyhet. Közeledtére a kígyó angyallá változott, az angyal szerelemmé, az emberpárból pedig alany és állítmány lett.
A pipázó tündér
Már akkor megsejthettem volna valamit az eljövendők csodás természetéből, amikor nem foglaltál helyet repülőre, és nem váltottál jegyet hajóra, sem ürügyet nem kerestél, hogy visszakozz az angliai úttól; ehelyett szó nélkül kézen fogtál, a normandiai sziklák közt elvezettél a hullámzó végtelen peremére, és gyöngéden magad után vontál a partról a vízbe, hogy gyalogszerrel és száraz lábbal keljünk át a csatornán, s csak a túlparton, a meglepett albioni halászok gyűrűjében tájékoztass valódi úti célunkról, s akkor egy kis ír falu nevét mondtad ki, én pedig követtelek brit földön, sáros egek alatt egészen addig a faluig; de még akkor sem gyanítottam, mi készül, s még ma, esténként Avalon koboldjaival járva obskúrus táncot, még ma sem tudom pontosan, mi ez, és nekem mi a szerepem benne, csupán annyi bizonyos, hogy immár nem a képzelődés, hanem a szerelem tart fogságában, és nem papír fölé görnyedek naphosszat, hiszen író volnék, hanem mágusoknak fizetek még egy kört, minthogy a Pipázó Tündérhez címzett fogadóban így szokás; ahol is a kelta varázslók mesékkel hálálják meg a jóindulatot, amiképp te, csűrhetem-csavarhatom bárhogy, halhatatlansággal viszonzod hitetlenségemet.
Az avaloni küldönc
Ha a Gonosz az ágyunk alatt táborozott le, s kétségbeesés alakját öltötte utolsó reményünk is;
ha Avalonból nem üzenetet, hanem denevéreket hoz a szél;
s ha a fülünkben zúgó tengertől nem halljuk anyánk szavát, se a meséket, amelyeket tündéreknek és nagyobbaknak költött a kereszténység:
nézzünk be az ágy alá, mielőtt menekülőre fognánk;
és terítsünk ünnepi abroszt az asztalra, hogy az avaloni küldöncöt méltón fogadhassuk;
és mondjuk ki háromszor a tenger istenének nevét, hátha ezalatt eszünkbe jut egy megváltó mese anyánkról vagy a tündérekről.
Ezután üljünk veszteg, s ne érdekeljen, hogy ami közeleg, tombolni vagy tündökölni készül.
Történeteink, e fondorlatos imádságok már mindent elmondtak helyettünk.
Kutyáink nap mint nap közbenjárnak érdekünkben a láthatatlanoknál.
Félni nincs értelme, fecsegni nem illendő.
Az ég melegét egy csésze teában összegyűjteni: ennyi ördögűzés elég is az ilyen napok végén.
És a hold a pizsamánk zsebében.
A márciusi démon
– A lelkedért jöttem!
– Foglalj helyet. Mit szólnál egy csésze teához? Almás-fahéjas. Mennyei az aromája! Ha meg nem sértelek a szóhasználattal.
A démon meghökkent. Nyilvánvalóan más fogadtatásra számított. Rémüldözni szoktak tőle, nem pedig ötórai teára invitálni.
Kuncogtam magamban tanácstalanságán.
Végül leült. Szürke nyakkendője, akár egy tetszhalott kígyó, csüngött horpadt mellkasára.
– Késő kedveskedned – szólt hidegen.
Közben kitöltöttem a teát. A démon hamuszín arca gonosz volt és elnyűtt, ahogy folytatta:
– Az ítélet megváltoztathatatlan. A lelked a miénk.
– Tudom – böktem oda egykedvűen, és kibámultam az ablakon. A márciusi égbolt fenyegetően fénylett.
– Kicsit sem félsz? – próbálkozott tovább.
– Túl sokan lehettek – merengtem el.
– Tessék?
– Túl sok bukottal dolgozhat a Hivatal. Különben nem adódna folyton ez a félreértés. Te vagy a negyedik vagy talán az ötödik, aki hiába jön.
– Egy szavadat sem hiszem. Ismerjük a fajtádat: az ember állandóan meséket talál ki, hogy elterelje a figyelmünket. De mi vagyunk Azok, Akik Elől Nincs Menekvés.
– Valóban? – vigyorogtam rá. Hosszan néztem a szemébe; helyesebben az üres szemgödörbe, amelynek a mélyén sár és szomorúság feketéllett. – Sajnálom, de valóban hiába jöttél. Egy kollégád néhány évvel ezelőtt egyszer s mindenkorra elintézte ezt az ügyet. Gyors volt és kíméletlen, de nincs okom haraggal emlékezni rá – mondtam, és leharaptam a démon fejét, és megrágtam, és lenyeltem, a förtelmes ízt pedig leöblítettem a tea maradékával.
Tigrisek temploma
Egyszer egy unikornis tévedt be a tigrisek templomába. Láthatatlan volt, így nem vették észre. Ő sem látta, hol jár: a templom is, a tigrisek is láthatatlanok voltak. Mint a kápolnák a holdon vagy Isten lábnyoma a kertben.
A szertartás rendben lezajlott. Senki sem tudta, hogy a szentségből egy egyszarvú is részesült.
Mikor beesteledett, a mellékhajóban hajtotta álomra fejét. A láthatatlan templomot reggelre kövenként hordta el a tenger felől fúvó szél.
Az unikornis és a tigrisek azóta keresik helyüket a világban.
Ereszd be őket éjszakára; ne fázzon, aki szabadulni fél, ne féljen, aki szeretni akar.
Mihez kezdjünk a zsákmánnyal?
A tudósok kísérletezni akartak rajta. Az üzletember cirkuszban mutogatta volna. A vadász, aki elfogta, állatkertnek kívánta adományozni. Néhány művész élveboncolást látott szükségesnek, hátha tanulságokat rejt a cirkalmas test; mások jóhiszeműen karantént, illetve – végső megoldásként – deportálást javasoltak.
Csak egy kislány Ohióból, akit Jennifernek hívtak, és álmában követte nyomon az eseményeket, csak ő merte kimondani kétség és bűnök nélkül, hogy az angyal sorsa a föld, de otthona az ég.
A figyelem a szárnyas lényről rövid úton a kislányra terelődött.
A tudósok kísérletezni akartak rajta. Az üzletember cirkuszban mutogatta volna. A vadász állatkertnek kívánta adományozni. Néhány művész élveboncolást látott szükségesnek, hátha tanulságokat rejt a gyönge test; mások jóhiszeműen karantént, illetve – végső megoldásként – deportálást javasoltak.
- Kultúra [6]