Skip to main content

Kígyó, angyal, szerelem

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
– történetek a pizsamazsebből –

Az első történet
Esterházy Péternek

Olyan forróság volt, hogy Isten is egy fa árnyékában keresett enyhet. Közeledtére a kígyó angyallá változott, az angyal szerelemmé, az emberpárból pedig alany és állítmány lett.

A pipázó tündér

Már akkor megsejthettem volna valamit az eljövendők csodás természetéből, amikor nem foglaltál helyet repülőre, és nem váltottál jegyet hajóra, sem ürügyet nem kerestél, hogy visszakozz az angliai úttól; ehelyett szó nélkül kézen fogtál, a normandiai sziklák közt elvezettél a hullámzó végtelen peremére, és gyöngéden magad után vontál a partról a vízbe, hogy gyalogszerrel és száraz lábbal keljünk át a csatornán, s csak a túlparton, a meglepett albioni halászok gyűrűjében tájékoztass valódi úti célunkról, s akkor egy kis ír falu nevét mondtad ki, én pedig követtelek brit földön, sáros egek alatt egészen addig a faluig; de még akkor sem gyanítottam, mi készül, s még ma, esténként Avalon koboldjaival járva obskúrus táncot, még ma sem tudom pontosan, mi ez, és nekem mi a szerepem benne, csupán annyi bizonyos, hogy immár nem a képzelődés, hanem a szerelem tart fogságában, és nem papír fölé görnyedek naphosszat, hiszen író volnék, hanem mágusoknak fizetek még egy kört, minthogy a Pipázó Tündérhez címzett fogadóban így szokás; ahol is a kelta varázslók mesékkel hálálják meg a jóindulatot, amiképp te, csűrhetem-csavarhatom bárhogy, halhatatlansággal viszonzod hitetlenségemet.

Az avaloni küldönc

Ha a Gonosz az ágyunk alatt táborozott le, s kétségbeesés alakját öltötte utolsó reményünk is;

ha Avalonból nem üzenetet, hanem denevéreket hoz a szél;

s ha a fülünkben zúgó tengertől nem halljuk anyánk szavát, se a meséket, amelyeket tündéreknek és nagyobbaknak költött a kereszténység:

nézzünk be az ágy alá, mielőtt menekülőre fognánk;

és terítsünk ünnepi abroszt az asztalra, hogy az avaloni küldöncöt méltón fogadhassuk;

és mondjuk ki háromszor a tenger istenének nevét, hátha ezalatt eszünkbe jut egy megváltó mese anyánkról vagy a tündérekről.

Ezután üljünk veszteg, s ne érdekeljen, hogy ami közeleg, tombolni vagy tündökölni készül.

Történeteink, e fondorlatos imádságok már mindent elmondtak helyettünk.

Kutyáink nap mint nap közbenjárnak érdekünkben a láthatatlanoknál.

Félni nincs értelme, fecsegni nem illendő.

Az ég melegét egy csésze teában összegyűjteni: ennyi ördögűzés elég is az ilyen napok végén.

És a hold a pizsamánk zsebében.

A márciusi démon

– A lelkedért jöttem!

– Foglalj helyet. Mit szólnál egy csésze teához? Almás-fahéjas. Mennyei az aromája! Ha meg nem sértelek a szóhasználattal.

A démon meghökkent. Nyilvánvalóan más fogadtatásra számított. Rémüldözni szoktak tőle, nem pedig ötórai teára invitálni.

Kuncogtam magamban tanácstalanságán.

Végül leült. Szürke nyakkendője, akár egy tetszhalott kígyó, csüngött horpadt mellkasára.

– Késő kedveskedned – szólt hidegen.

Közben kitöltöttem a teát. A démon hamuszín arca gonosz volt és elnyűtt, ahogy folytatta:

– Az ítélet megváltoztathatatlan. A lelked a miénk.

– Tudom – böktem oda egykedvűen, és kibámultam az ablakon. A márciusi égbolt fenyegetően fénylett.

– Kicsit sem félsz? – próbálkozott tovább.

– Túl sokan lehettek – merengtem el.

– Tessék?

– Túl sok bukottal dolgozhat a Hivatal. Különben nem adódna folyton ez a félreértés. Te vagy a negyedik vagy talán az ötödik, aki hiába jön.

– Egy szavadat sem hiszem. Ismerjük a fajtádat: az ember állandóan meséket talál ki, hogy elterelje a figyelmünket. De mi vagyunk Azok, Akik Elől Nincs Menekvés.

– Valóban? – vigyorogtam rá. Hosszan néztem a szemébe; helyesebben az üres szemgödörbe, amelynek a mélyén sár és szomorúság feketéllett. – Sajnálom, de valóban hiába jöttél. Egy kollégád néhány évvel ezelőtt egyszer s mindenkorra elintézte ezt az ügyet. Gyors volt és kíméletlen, de nincs okom haraggal emlékezni rá – mondtam, és leharaptam a démon fejét, és megrágtam, és lenyeltem, a förtelmes ízt pedig leöblítettem a tea maradékával.

Tigrisek temploma

Egyszer egy unikornis tévedt be a tigrisek templomába. Láthatatlan volt, így nem vették észre. Ő sem látta, hol jár: a templom is, a tigrisek is láthatatlanok voltak. Mint a kápolnák a holdon vagy Isten lábnyoma a kertben.

A szertartás rendben lezajlott. Senki sem tudta, hogy a szentségből egy egyszarvú is részesült.

Mikor beesteledett, a mellékhajóban hajtotta álomra fejét. A láthatatlan templomot reggelre kövenként hordta el a tenger felől fúvó szél.

Az unikornis és a tigrisek azóta keresik helyüket a világban.

Ereszd be őket éjszakára; ne fázzon, aki szabadulni fél, ne féljen, aki szeretni akar.

Mihez kezdjünk a zsákmánnyal?

A tudósok kísérletezni akartak rajta. Az üzletember cirkuszban mutogatta volna. A vadász, aki elfogta, állatkertnek kívánta adományozni. Néhány művész élveboncolást látott szükségesnek, hátha tanulságokat rejt a cirkalmas test; mások jóhiszeműen karantént, illetve – végső megoldásként – deportálást javasoltak.

Csak egy kislány Ohióból, akit Jennifernek hívtak, és álmában követte nyomon az eseményeket, csak ő merte kimondani kétség és bűnök nélkül, hogy az angyal sorsa a föld, de otthona az ég.

A figyelem a szárnyas lényről rövid úton a kislányra terelődött.

A tudósok kísérletezni akartak rajta. Az üzletember cirkuszban mutogatta volna. A vadász állatkertnek kívánta adományozni. Néhány művész élveboncolást látott szükségesnek, hátha tanulságokat rejt a gyönge test; mások jóhiszeműen karantént, illetve – végső megoldásként – deportálást javasoltak.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon