Závada Péter kötetét elsőkötetes líraként kell olvasnunk. Akkor is, ha valószínűleg százalékosan alacsony azok száma, akik úgy veszik kézbe, hogy nem tudják, kit is köszönthetnek a debütáló ifjúban.
Hipotézisként azonban tegyük fel, hogy igen, létezhetnek olyan olvasók is, akik simán, csak érdeklődésből nyúlnak az új verseskötet után, és nincs kulturális áthallásuk korosztályos, alteros, romkocsmás underground világok felé. És azt sem tudhatják mindnyájan teljes biztonsággal, hogy mi a rap, mi az a hadarva és ritmikusan beszélt dallamtalan dal, ami az utcáról, a street artból kúszott Závada Péter lírája felé, amiként a tánc a színpadokra, a gördeszka a sportokba vagy a graffiti a galériákba. Vagy nem sejtik, mi a slam poetry, milyen jellegű összejövetelek ezek, kik a slammerek. S ha ezeket nem tudják, akkor azt sem tehát, hogy a kis alakú, puha fedelű kötet szerzője nagyon népszerű és tehetséges ember, ahogy mondani szokás, pesti kultikon, akinek dalait, szövegeit, előadásait, az Akkezdet Phiai elnevezésű duójának fellépéseit olyanok is látogatják, idézik, nézik, szeretik, akik viszont nem szükségszerűen járulnak a friss verseskötetek polcaihoz sem az Írók Boltjában, sem a kerületi Szabó Ervinben. Egyszerű, mezei kortárslíra-barátok vagyunk hát, akik zsákmányoltunk egy kötetet, ismerős vezetéknevű szerzőtől, s legfeljebb gyaníthatunk rokoni kapcsolatot a neves prózaíró és a költő között.
Első kötet: a talpkövek lefektetése. Egynyári csalódások, kamaszkorból megmaradt sorok és töredékek is. Ilyen szempontból minden első kötet: gyűjteményes kötet. Az Ahol megszakad (amúgy kiváló kihagyásos cím) is ilyen. Lehetnek benne régebbről őrizgetett darabok és – itt elkerülhetetlen a plusz-ismeret idekapcsolása – az évek óta művelt másféle szövegek is helyet kapnak a gyűjteményben.
Az alap: évszakok, időrétegek. Időjárás-jelentések, hó, eső, napszakok és fényviszonyok adják a képeket, és ez lesz a hangulat-trambulin. (Vö. „A vers a télről annyi bőrt lehúz.”) A költői törzsfejlődés másik jellegzetes etapját jelölik a helyek megnevezésének mágikus szavai. Ilyen értelemben Závada Pro Urbe díjra nevezhet, negyvenhat, négy ciklusba rendezett költeményében Budapest szinte mindenütt főszereplő (vagy alapkezelt vászon). Nem ikonikus helyei ezek a metropolisznak, hanem a belakott és minden városi gerilla által gyakran járt utakat mutatják. Itt a Klauzál tér vagy a Bartók Béla út, de költői képnek jelentkezik a Népliget vagy Újpest egy speciális szöglete, Pestszentlőrinc vagy az Orczy út is. Van összefoglaló Babits-hommage is, a tereket számba vevő Pesti sampon. „Úgy vonz a beton, szinte fáj. / Kovalens kötés: egy laza / sejtstruktúrába integrál. / Inkább otthon, de nem haza.”
A tekintet iránya, a költészetbe-állás másik jellegzetessége Závada Péternél a személyesség, avagy alanyiság. Ez nemegyszer a sanzonszerű modalitás miatt van így, és nem okvetlenül az életrajziság határozza meg. A saját életidő amúgy is kényes terep. A „lét mögötti identitás” még nem épül ki: „Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se. / Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom”. (Ez utóbbi sor az egyik legemlékezetesebb vers, a Szinopszis egyik sora.) A kapcsolatok története, az „elég bátortalan ölelés” után az együttlakás izgalma és monotóniája, szakítás és az apaságra készülés – vagy ezek akár fordított sorrendje – is teret kap, s így jutunk el a Jövőre harminc balassis-József Attilá-s felütéséig: „Vesémbe látsz, Istenem, mint a röntgen. / Viharlámpásod csontig átvilágít. / Jövőre harminc – szívem visszadöbben. / Ellátni innét már a másvilágig.” Inkább csak látszólag kitárulkozó a személyesség. A zaklatott élmények a négy darabból álló Csak addig-ciklusból rakják ki a kötet fő szólamait. Míg a negyedik darabban inkább csak az önsajnálat narcisztikus szintjén: „tényfeltáró zsurnaliszták svádájával / bizonygatom, hogy mennyire / javíthatatlanul és végérvényesen / nem vagyok érdekes”, addig a másik háromban székhez szögező helyzeteket fest le a súlyos élmények keretes narrációjával (amerikai drogos család, meg-nem-csalás Rómában, pszichiátriai kezelés, a neurózisok gyerekkora). A kötet harmadik ciklusa utat jelöl, építkezést a hiányból, az anya elvesztéséből: „Anyajeggyel az életvonalon / ingázni, leszállni tragédiáknál. / Ahol megszakad, / filccel folytatom: / megrajzolom a bőr drapériáját.” Ha a kötet címadó versét tekintjük ars poeticának, akkor kulcs-sorokra bukkanunk. Ugyanakkor arra a jellegzetes, szembesítő alakzatra is, amely lefelé stilizálja a gyakran kitartott érzelmességet, a köznapiság ellenpontjaival igyekszik csitítani a fájdalmat. Itt villamosút és a szakaszjegyek, másutt: „Nem tartlak már: kötél a fregolit.” (Nem tart) Vagy a piaci műanyag rekesz a kitettség, a magány metaforájaként (A szív helyén).
Amivel másnak legfeljebb iskolai írótalálkozókor volt alkalma találkozni, az Závadának személyes, mindennapi beszéd- és helyzetélmény. Nem tekinthető tehát pusztán akár Parti Nagy Lajos-, akár Darvasi László-, akár Kovács András Ferenc-imitációnak vagy átírásnak a versek egy része, s a nyugatos vagy újholdas tradíció fenntartásával való fúziós hangszerelésnek, hanem organikus használatnak. A „ne hagyj így darabokban / az éjjel lapszabászat” vagy „Ma minden könyvben ősz van legbelül” , „Az ősz ma, / nézd meg, épp bokáig ér./ A szeptemberre külön színvilág van: összekutyulva barna és fehér, / rumoskóla egy részeg indiánban” – hangozhatna akár a Csuklógyakorlatok vagy a Grafitnesz soraiból. Nemegyszer azonban ezeknél a lazább, belső szó- és lejtésképletként hordozott verseknél csúszik meg a mérték is, a negyedik ciklus Nugát vagy Piknikmedve, Áspis című darabjainál, mikor az ötletelés viszi el a verset. Amúgy is – és ez az Ahol megszakad alapvetően tragikus és melankolikus hangoltságán is átüt – valahol mindez segít is, hogy a „végképp tandarab a bánat” (PNL) humora is átcsillanjon. Kosztolányi is erősen érezteti hatását Závada líráján: a családi örökséget számba vevő szépséges vers utolsó két sora is Kosztolányi szintagmáinak belső hangzásképéből áll össze: „de ólmos szemhéjaim leragadnak: / nehéz redőnyei egy kirakatnak”. (Amíg alszom)
A párhuzamok keresése nyilvánvaló kapaszkodó az olvasásban. A kortársiak azért nehezebbek, mert körbenézve eléggé másfelé húznak most a fiatal vagy a már nem is annyira fiatalnak nevezhető líra művelői (Nemes Z. Márió, Győrffy Ákos, Krusovszky Dénes, Sopotnik Zoltán – hogy csak kiragadjunk néhány nevet). Varró Dániel Bögre azúrja volt némileg hasonló kötet, bár annak játékossága, szinte antológiaszerű szellemidézései mögül hiányoztak Závada erős „Hiánydramaturgiájának” érzelmi-indulati nagy felütései.
Szamárfülesre olvasható kötet: emlékezetes tánc a lírikus szalagavató bálján.
Závada Péter: Ahol megszakad. 2012, Libri, 67 oldal, 1490 Ft
- Kultúra [6]