Az október 28-i tízezres Vencel téri tüntetés csalódást okozott az újságíróknak és a külföldi megfigyelőknek. A magyarországi és a lengyelországi demokratikus változások idején, és főleg akkor, amikor az NDK-ban – amelynek gazdasági és politikai rendszere a leginkább hasonlít a miénkéhez – a demokrácia követelése elementáris erővel napfényre tör, mindenki arra gondol: miért Csehszlovákia tart a leghátrébb Európa eme szegletében.
Az október 28-i tüntetés azt legalább bebizonyította, hogy a független mozgalom hatása nem csökkent, a tüntetők száma körülbelül ugyanannyi volt, mint januárban Jan Palach hősi halálának 20. évfordulóján, és két-háromszor nagyobb, mint augusztus 21-én, amikor a hatalom igyekezett fenyegetéseivel visszarettenteni a polgárokat. A fenyegetések most sem maradtak el, néhány ellenzéki aktivistát már előzőleg letartóztattak. A tüntetéssel szemben alkalmazott represszió, megítélésünk szerint, aránylag vissza volt fogva, nem volt könnygáz, nem voltak kutyák és vízágyúk, bár mindez készenlétben állt. Az „engedetlenek”, akik késő délután a város különböző pontjain összegyűltek, persze megkapták a gumibotozást. A tüntetők teljes létszámát körülbelül húszezerre becsüljük. A transzparenseken olvasható feliratok igazi politikai érettségről tanúskodtak: „Szabadságot a politikai foglyoknak!”, „Itthon vagyunk!”, „Éljen a Charta ’77!”, „Éjen Havel!”, „Szabad választásokat akarunk!”, „Nem akarjuk Jakest és Stepant!”, „Új kormányt akarunk!”. Még aznap este szabadon engedték a 359 előállított személy nagy részét, 148 személyt még két napig fogva tartottak. Ellenük eljárást indítanak a közrend megzavarásának vétsége miatt, ez hat hónap börtönt vagy 20 ezer korona pénzbírságot jelenthet.
A demokratikus mozgalmak erejének vagy gyengeségének felméréséhez meg kell vizsgálnunk e mozgalmak társadalmi bázisát. Igaz, hogy a Charta ’77 és a VONS (az Igazságtalanul Üldözöttek Jogvédő Bizottsága) tizenkét éven át magányosan küzdött az emberi jogokért, de két-három éve kiléptek a gettóból. Új csoportok kulturális, ökológiai, vallási és emberi jogi és politika csoportok alakultak az anarchistáktól az erőszakmentességet hirdetőkig.
A négy legfontosabb, ötszáztól ezerig terjedő létszámú csoport: a Polgári Szabadságért mozgalom, (HOS – liberális-demokratikus csoportosulás), az OBRODA (Kikelet) szocialista klub a peresztrojkáért, amelyben a kommunista párt 1968 után kizárt tagjai vesznek részt, a Csehszlovák Demokratikus Kezdeményezés, amely nemrégiben kapcsolatba lépett a Magyar Demokrata Fórummal; s végül a Független Egyesület a Békéért, amelynek célja a társadalom demilitarizálása.
E szervezetek tagjai főleg fiatal munkások, akik egyre nyíltabban tiltakoznak a politikai rendszer kártékony kulturális, ökológiai és gazdasági hatásai miatt. Az idősebb munkások és alkalmazottak, akik már jobb módban élnek, sokkal óvatosabbak, de kritikus szemléletüket ők is megőrizték. A legaktívabb az értelmiség, főként a kultúra és tudomány területén dolgozók; ez utóbbiak fejezték ki szolidaritásukat a szlovák demokraták iránt, akik ellen Pozsonyban bírósági eljárás folyik, és a Lidové Noviny című független folyóirat nemrég bebörtönzött két munkatársa, Jan Ruml és Rudolf Zeman iránt. Ők hoztak létre a Független Értelmiség Körét, tevékenységük eredményeként pozitív változások kezdődtek a Nemzeti Fronton belül működő kis népi és szocialista pártokban; ők kezdeményezték a Cseh Filharmonikusok bojkottját a rádió és televízió ellen, mert diszkriminálták azokat a művészeket, akik csatlakoztak a Néhány mondat című felhíváshoz, amelynek egyébként már több mint 38 ezer aláírója van. Mindez azt mutatja, hogy a csehszlovákiai társadalmi mozgalmak bátorságát és harckészségét nem lehet csupán az utcai megmozdulásokon lemérni.
(Prágai levelezőnktől)
- Második világ [6]