Pallagi Ferenc, a rendőrség állambiztonsági szervének – ahogy a rendőreink becézik: Abwehrnek – a főnöke a Kerekasztal erőszak-elhárítással foglalkozó munkabizottsága előtt kijelentette: „Örülök, hogy a nap ránk süt, mert mi mindig árnyékban szoktunk lenni. Ezt a tevékenységet sokáig csak súgva – s nem besúgva – lehetett említeni. Misztikus téma volt.” Talán nem helyes éppen egy elhárítófőnök bizalmas kijelentéseit gépileg rögzíteni és utólag idézni, ám erre csakis az elismerés sarkall: az ezredes gondolatait újszerű szemlélet hatja át. Ugyanezen a parlamentbeli munkabizottsági ülésen Túrós András országos rendőrfőkapitány egy kérdésre válaszolva azt mondta: „Igaz, vannak ügynökeink. Nem szerencsés, hogy erről nincs nyilvános jogszabály. Badarság, butaság volt az is, hogy a szolgálati szabályzatunk nem volt nyilvános.”
Eszerint abbéli szándékom, hogy a rendőrség állambiztonsági tevékenységét érintő hézagos ismereteimet megosszam a nálam még laikusabbakkal, örvendetes módon összhangban van az említett belügyi vezetők véleményével.
Nos, a Pallagi Ferenc által irányított állambiztonsági tevékenység a következő fő funkciókat látja el: 1. külföldi hírszerzés, felderítés; 2. hazai kémelhárítás, ezen belül: a „támadó” elhárítás (vagyis a külföldi hírszerzésbe való beépülés), a klasszikus értelemben vett kémelhárítás és az ipari üzemek titokvédelme; 3. az úgynevezett belső reakció elleni harc csoportfőnöksége (lényegében ez a politikai rendőrség); 4. a katonai elhárítás (a hadseregben működő elhárítószervezetet a BM irányítja, a honvédség hivatalosan csak külföldön végez hírszerzést).
Az állambiztonsági szervhez tartoznak végül: 5. a szakszolgálatok, amelyek a Pallagi Ferenc által vezetett szervezettől, a belügyminisztériumi államtitkárságtól, valamint a bizonyos esetekben titkos állambiztonsági feladatokat is ellátó kormányőrségtől kaphatnak feladatokat. Látványos megszüntetéséig a szakszolgálatok körébe volt sorolható az állambiztonsági vizsgálati osztály, amely valójában nem oszlott fel, csak betagozódott az ORFK vizsgálati osztályába. Ez a szerv végezte korábban a vizsgálatokat a belső reakció elleni harc csoportfőnöksége és a kémelhárítás számára. Így ők jelentek meg az ellenzék előtt is mint a pártállamhatalom képviselői. Az ellenzékiek közül sokan őket vélték valódi ellenfeleiknek. A szakszolgálathoz tartozik a ma is működő postai és telefonlehallgató részleg, a technikai ellátórészleg, a figyelő- és követőszolgálat (a kukkolók), valamint az országos rádiófigyelő szolgálat, amelyik lényegében nyomon követi az összes hazai rádiósugárzást (CB-k, taxisok stb.). Az ország be van hálózva rádiófigyelő rendszerekkel.
A magyar állambiztonsági szolgálat eddig – szovjet mintára – az állampolgárok totális ellenőrzésén alapult. Az állambiztonsági nyilvántartásban mindenkiről készült törzsadatlap, amelyen a „beazonosításra” alkalmas adatok szerepeltek: név, személyi szám, hozzátartozók neve s az ő azonosító adataik.
Az állampolgáraink külföldi levelezésének ellenőrzése is teljes körű volt. Ebben a rendőrség szorosan együttműködött a posta illetékeseivel. Elsősorban nem a beleolvasás módszerét követték – erre tulajdonképpen igen ritkán került sor –, inkább a kapcsolatrendszert, a személyi összefüggéseket rögzítették, értékelték. A külföldi levelezések figyelésével szekciók foglalkoztak, külön személy figyeli például az NSZK-t vagy a Benelux államokat. Akik ezt végezték s végzik, igen nagy rutinnal rendelkeznek, többnyire a címzett és a feladó neve alapján el tudják dönteni, „érdekes”-e a küldemény vagy nem. A levelezési és a telefonálási adatok rögzítéséhez, feldolgozásához természetesen számítógépeket vettek igénybe. Állítólag a törzsadatrendszert a közelmúltban átdolgozták, pontosabban – nem tudni, milyen szempontok szerint – szelektálták. Más kérdés, mennyit őriztek meg belőle az államtitkár mellé rendelt szovjet tanácsadók, akiknek teljes körű betekintésük volt ezekbe a nyilvántartásokba. Azt mondják, a demokratikus ellenzék kartotékjait megsemmisítették; ha ez igaz, akkor az ellenzékiekre állított ügynökök nyilvántartásait és jelentéseit is eltüntethették.
A technikai ellátórészleg felszereléseit nem mindig a szigorúan vett szakmai szempontok, inkább a felsőbb vezetők igényeinek engedve szerezték be. Így eshetett meg, hogy például japán gyorsfényképező gépeket, minivideókat, nyugati autókat vásároltattak. Ezeket aztán rövid használat után leselejteztették, s 20-30%-os árakat kifizetve hazavitték.
Úgy tűnik, a rendőrség folyamatos lezüllése nem hagyta az állambiztonsági apparátust sem érintetlenül. Teljesen igaza van Pallagi Ferencnek: a napnak előbb-utóbb itt is ki kell sütnie. Nem elsősorban a silány szenzációknak kell napfényre kerülniük, nem vagyok különösebben kíváncsi arra hogy berúgott rendőrt körözik a páternoszterban vagy lövöldözik géppisztollyal a szarvasokat, ahogy az a katonáéknál volt szokás. Még csak nem is az a legfontosabb, hogy volt-e köze a nyugdíjba küldött budapesti rendőrfőkapitánynak a gazdasági rendészet volt vezetője és társai bűnügyéhez.
Amit szeretnék: az állambiztonság intézményeinek mielőbbi gyökeres megváltoztatását, hogy a nap valóban rásüssön az állambiztonsági munkára. Mielőtt még a hasára sütne.
- Belpolitika [6]