Skip to main content

Belpolitika


Pallagi Ferenc, a rendőrség állambiztonsági szervének – ahogy a rendőreink becézik: Abwehrnek – a főnöke a Kerekasztal erőszak-elhárítással foglalkozó munkabizottsága előtt kijelentette: „Örülök, hogy a nap ránk süt, mert mi mindig árnyékban szoktunk lenni. Ezt a tevékenységet sokáig csak súgva – s nem besúgva – lehetett említeni. Misztikus téma volt.” Talán nem helyes éppen egy elhárítófőnök bizalmas kijelentéseit gépileg rögzíteni és utólag idézni, ám erre csakis az elismerés sarkall: az ezredes gondolatait újszerű szemlélet hatja át.

Aki fegyvert adott az ellenzék kezébe


Parlamenti és ügyészi vizsgálat, interpelláció, feljelentések, dagadó botrány – s mindez egy vékony, csúnyácska kötet miatt. Pedig a szerző, Bokor Imre ezredes csupa olyasmiről számol be, amit az emberek többsége régóta sejtett. A hadsereg néhány vezetője saját hitbizományának tekintette (tekintette?) a kincstárat. Czinege Lajos minisztersége idején óriási vadászterületet hasított ki magának az ország legszebb vidékén, Kaszópuszta környékén.


Nemzetiszínű szalagcsokorba fogott búzakalászok között kettős kereszt – ez a Független Magyar Demokrata Párt emblémája. Nekem, öregfiúnak, ismerős még az 1947-es választások idejéből; a pártot akkoriban inkább Balogh-pártnak emlegették, mert alapítója és atyamestere az egykori szegedi plébános, utóbb kisgazdapárti politikusként egy ideig miniszterelnökségi államtitkár, Balogh István volt. A párt a kommunista szalámitaktika eredményeként jött létre, amikor Balogh páternek távoznia kellett a Kisgazdapártból és a miniszterelnökségről.


E sorok írójának könnyebb és kellemesebb volt az állampárt képviselőivel tárgyalni arról, hogy csökkentsék 10%-kal az MSZMP ez évi, 1 milliárdosra tervezett költségvetési támogatását, mint az érintett pártokkal megegyezni az ennek nyomán rendelkezésre álló 100 millió forint elosztásáról. Ha nem 10 milliókról, magukat politikusnak vélő emberekről, a leendő demokratikus parlamentre tekintő pártokról lenne szó, tán még komédiának is nevezhetnénk a történteket.


– Ezek szerint ön a lapokból értesült arról, hogy állítólag az MSZMP ideiglenes ügyvezető elnökségének tagja tenne?


– Ezt úgy pontosítanám, hogy a lapokban olvastam egy Sipos Béláné nevet. Arra is gondolhatok, nem feltétlenül én vagyok az, hiszen ez gyakori név, sok tehet belőle. De mivel sokan megkerestek azóta, hogy én vagyok-e az, szükségesnek véltem, hogy nyilvánosságra hozzam, nem rólam van szó.

Kis János a politikai válságról


Tisztelt Szabad Demokraták! Kedves Barátaim!

A pillanat, amelyben tanácskozni összegyűltünk, egyszerre felemelő és nagyon nehéz.

Ha csak azt nézzük, hogy milyen törvényeket fogadott el az elmúlt héten a parlament, azt mondhatjuk, hatalmas lépést tettünk előre.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon