Pető Iván

Nyomtatóbarát változat

E sorok írójának könnyebb és kellemesebb volt az állampárt képviselőivel tárgyalni arról, hogy csökkentsék 10%-kal az MSZMP ez évi, 1 milliárdosra tervezett költségvetési támogatását, mint az érintett pártokkal megegyezni az ennek nyomán rendelkezésre álló 100 millió forint elosztásáról. Ha nem 10 milliókról, magukat politikusnak vélő emberekről, a leendő demokratikus parlamentre tekintő pártokról lenne szó, tán még komédiának is nevezhetnénk a történteket. Mivel azonban a pártok állami támogatásáról folyó többfelvonásos vita hangulata a komikus elemek mellőzésével aligha adható vissza hűségesen, csak annyi vigasza marad a krónikásnak, hogy bizakodik: lesz még jobb is, ez még nem a többpártrendszer! Addig még rögös az út!

Ki kell bírni a parlamenti választásokig, hisz akkor majd kiderül, melyik az operettpárt. Háry János és Münchausen báró nem pártvezérként, hanem ismét mesehősként fog tündökölni, vagy ha mégis ragaszkodik mostani posztjához, abból semmi előnyhöz nem juthat. A parlamenti választások eredménye ugyanis a már elfogadott párttörvénynek megfelelően, a költségvetési támogatás pártok közötti megosztását is meghatározza.

Mitológia és pénzügyek


A kormányzat – talán indokoltan – úgy véli: nem lehet döntőbíró, nem szólhat bele, hogy a pártok milyen elv szerint kapják az átmeneti időben az állami támogatást. A kormány csak a pártok közös döntésének betartásáról gondoskodhat – mondják –, hisz így nem merülhet fel a részrehajlás vádja. Az elfogultságot egyesek így is tetten érni vélték: a Magyar Néppárt mitológiában és pénzügyekben egyaránt nagy jártasságról tanúbizonyságot tevő képviselője szerint a kormány, mint Erasmus (!) az aranyalmát ide dobja közénk a támogatásra szánt morzsákat, hogy essünk egymásnak. Ő, tette hozzá, nem kíván vitázni. Adják oda neki, amit igényelt, hisz az is csak előleg a 40 éve elvett volt parasztpárti vagyonhoz képest.

A nagyobb, úgynevezett történelmi pártok szintén a Néppárt elképzelését vallották: az osztozkodás „elvi” alapjának – úgymond – önmérsékletről tanúskodó igényüket tekintették. Többségük csak akkor volt hajlandó e pontról elmozdulni, amikor kitűnt: állítólagos történelmiségük megkérdőjelezhető. A maga múltját 1963-ig visszavezető Magyar Nemzeti Kereszténydemokrata Munkáspártot, az általa megadott 45 ezer illegalitásba kényszerített taggal éppúgy nem volt szabad levegőnek nézni, mint az őseit Jászi Oszkárig visszavezető, eddig nyilvánosan ugyancsak alig-alig látható Magyar Radikális Pártot, amely egymaga a rendelkezésre átló pénzkeret 15%-át követelte. Bár idővel az érintettek megállapodtak a történelmiség valamilyen kritériumában (kb. abban, hogy ha a vezetők között van, aki tagja volt az egykor erőszakkal felszámolt párt választott szervének, a jogfolytonosság nyilvánvaló), ez mit sem segített az igények szerinti pénzosztás képtelenségén. Maradtak ugyan néhányan, akik nem engedtek ebből az elvből, de a többség hamar rájön: ha mindenki kívánsága szerint kapna pénzt, súlyos aránytalanságok támadnának, s a rendelkezésre álló 100 millió aligha lenne elég.

A Magyar Demokrata Fórum képviselői mindvégig azt hangoztatták: a legkézenfekvőbb és legtisztességesebb, ha a pártok korrekt költségvetési tervet készítenek, s ennek megfelelően kapnak támogatást. Más pártok és a kormányzat képviselői megpróbálták bizonyítani, hogy egyrészről nincs pontos mércéje a korrekt költségvetésnek (ha mondjuk az említett MNKDMP 45 ezer tagra készít kalkulációt, minek alapján fogadható vagy utasítható ez el), másrészről pedig a hatóságoktól sem várható, hogy egyenként bírálják el a pártok költségvetését. A fórum megbízottja azonban hajthatatlan volt, mindaddig ragaszkodott elképzeléséhez, amíg egy szavazás során egyedül nem maradt.

A Fidesz és az SZDSZ képviselői mindvégig azt a nézetet hangoztatták, hogy csak egy normatívnak nevezhető szabály alapján lehet a költségvetési támogatást elosztani, különben kaotikus és a társadalom előtt védhetetlen helyzet alakul ki. A Fidesz a taglétszámhoz igazodó pénzügyi támogatást javasolt, míg a szabad demokraták, a létszámellenőrzés nehézségeit sejtve, egy besorolási rendszert láttak volna jobbnak. Azt feltételezték, hogy ma már többé-kevésbé felmérhető az egyes pártok súlya, kölcsönös belátással felmérhető, hogy az év hátralévő hónapjaiban, melyek a nagy, a közepes és a kis pártok, s e besorolás alapján egy-egy kategóriában, függetlenül az eltérésektől, minden szervezet azonos összeget kaphatna.

Parttalan pártok


A többség többórás, vitának aligha nevezhető, felugrálásokkal, kiabálással tarkított hajcihő után, végül elfogadta a Fidesz és az SZDSZ elképzelését, hogy ti. valamilyen normatívára, szabályra szükség van. A szabályok egy része viszonylag gyorsan kikerekedett. Eszerint közpénzre csak olyan szervezet tarthat igényt, amely elfogadja a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvényt, vagyis bíróságnál bejegyezteti magát, és vállalja, hogy indul a legközelebbi parlamenti választásokon. Ez alkalomból kitűnt, hogy a Münnich Ferenc Társaság, akárcsak a Politikai Foglyok Szövetsége pártként kíván működni, képviselőjelölteket állít. A nem éppen szigorú jogi normák szűrőjén fennakadt a Magyar Nemzeti Kereszténydemokrata Munkáspárt, amely bejegyzését 1963-ra datálja, amikor bírósági eljárás indult alapítói ellen, de most képviselői, miután az említett követelménynek nem akartak vagy tudtak eleget tenni, az utolsó megbeszélésen már nem jelentek meg. Hasonlóan távol maradt a végkifejlettől az egyébként már bejegyzett Magyar Liberális Pártot képviselő közismert politikus, bizonyos Sz. Nagy Sándor is. A Magyar Radikális Párt pedig, amely történelminek vélte magát, s ezért mindeddig társadalmi szervként sem jegyeztette be magát, egyelőre nem tudta felmutatni a pénzigényléshez szükséges kellékeket.

Abban is viszonylag gyorsan sikerült megállapodni, hogy mindegyik, a formai követelményeknek eleget tevő párt jogosult 1 millió forint alaptámogatásra. S többségi szavazattal magukévá tették a pártok a kormány megbízottainak kompromisszumos javaslatát is, miszerint a büntetőjogi felelősség tudatában jelzett taglétszám alapján öt sávba legyenek besorolva az igénylők, s ennek megfelelően jussanak támogatáshoz. A pártok nagyobb része persze azért volt oly hajlékony, kompromisszumkész, mert bízott benne, hogy létszámbevallását senki nem kéri számon. S valóban, amikor szavazásra került sor, kitűnt, hogy a pártok többsége elfogadhatatlannak tartja a bejelentett taglétszám hitelességének ellenőrzését, csak a pénzfelhasználás utólagos, a választások kiírása utáni ellenőrzését engedi meg. Így, ha valaki mondjuk tévesen, néhány ezerrel túlbecsülte taglétszámát és így jogtalanul néhány millió forinthoz jutott, a pénz már-már visszaszerezhetetlen lesz.

Érdekes módon a politikai életben leginkább látható Magyar Demokrata Fórum, Fidesz és SZDSZ, valamint a Kereszténydemokrata Néppárt értettek csak egyet az előzetes ellenőrzés szükségességével. A magyarázat többféle is lehet: elképzelhető, hogy e pártok naivabbak, mint a többiek, s nem félnek tagnyilvántartásukat – úgymond – idegeneknek is bemutatni; az is lehetséges, hogy csak az említett négy párt vezet korrekt nyilvántartást, s a többiek szégyenkeznek adminisztrációjuk hiányosságai miatt. Talán más ok is elképzelhető, de egy bizonyosan esze ágába se jut senkinek, az tudniillik, hogy csak ez a négy párt közölt valóságos adatokat. Ilyen gyanú az alábbi lista és a mai magyar közélet ismeretében fel sem merülhet.

Az MDF és az SZDSZ a pénzosztó értekezlet után úgy döntött, ellenőrizhetőség hiányában nem fogadja el az értekezleten kialakult elosztási rendszert, és egyelőre zároltatja az igénybe vehető összeget.

*A POFOSZ és az M. F. Társaság 2-2 millió forintos támogatásról lemondott
**A FMDP 1 millió forintot átenged a Kereszténydemokrata Néppártnak.
***A FIDESZ a létszámbevallás ellenőrizhetőségének hiányában a reá jutó támogatás zárolását kérte.
****A pártok elfogadták, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a már kiutalt pénzzel gazdálkodhasson.

• Belpolitika