Pető Iván

Nyomtatóbarát változat

Abból indulok ki, hogy ez a kormány nemcsak abban az értelemben lesz koalíciós, mint a jelenlegi, hogy több párt támogatását élvezi majd a parlamentben, hanem abban az értelemben is, hogy valódi koalíció lesz. Vagyis: nem lesz benne olyan domináns párt, mint a jelenlegiben az MDF. Arra látok e pillanatban esélyt, hogy a kormányt több párt közel egyenlő erővel támogatja majd, s így nem egy uralja majd valamennyi kulcstárcát. Ez viszont azt jelenti, hogy egy párt és annak vezetője kevésbé határozzák meg a kormány programját (illetve programtalanságát) és tevékenységét, mint ez ma történik. Elengedhetetlen, hogy a kormány megalakításakor a koalíciós pártok részletesen kidolgozott koalíciós megállapodást kössenek, ahogy a parlamenti demokráciák koalíciós kormányainál szokás. Mi mindenesetre ragaszkodni fogunk a részletes és nyilvánosságra is kerülő koalíciós megállapodáshoz. Olyan pártokkal kötünk majd koalíciót, amelyekkel a programok egyeztetése alapján lehet közös kormányprogramot alkotni. A választásoknak alaposan kidolgozott elképzelésekkel megyünk neki, amelyben kialakítjuk egyfelől azt, hogy mit szeretnénk elérni az esetleges koalíciós tárgyalásokon, és azt is, hogy mi az, amihez ragaszkodunk, aminek elérését előfeltételnek tekintjük a kormányban való részvételhez.

Úgy hisszük, hogy az új kormánynak nem kell majd foglalkoznia több dologgal, amelyre az MDF-kormány sok értékes időt fecsérelt el. Mindenekelőtt nem lesz szükségünk arra, hogy felmérjük az örökséget, hiszen ezt még ellenzékben meg lehet tenni. Világos helyzetkép alapján lát majd munkához az új kormány.

Nem töltünk majd hónapokat a kormányzati apparátus öncélú átszervezésével, minisztériumok és hivatalok szétszedésével és összevonásával, hiszen egy fennálló szervezetnél többnyire nem annyival jobb egy elképzelhető másik, mint amilyen veszteséget a hosszadalmas átszervezés jelent. Amiről nem mondunk majd le, az a központi kormányzat felesleges funkcióinak megszüntetése és a felesleges hivatalok, főosztályok megszüntetése, a központi apparátus némi karcsúsítása.

Végül nem szándékszunk tisztogatást kezdeni az államapparátusban. A miniszterek, politikai államtitkárok helyébe természetesen az új kormánypártok politikusai kerülnek majd, de a közigazgatási államtitkárok, államtitkár-helyettesek, főosztályvezetők többségének munkájára, akik nem merőben politikai alapon kerültek pozíciójukba, továbbra is számítunk majd, akár a Németh-kormány, akár az Antall-kormány idején nevezték ki őket. Meg is nevezhetnék egy sor államtitkárt és -helyettest, akinek szakmai alkalmasságáról meg vagyok győződve, s akikre számítanék, ha az SZDSZ is benne lenne a következő kormányban, csak nem akarom veszélybe sodorni őket, ezért nem teszem. Ugyanakkor természetesen a miniszterektől, államtitkároktól és minden állami alkalmazottól eredményes munkát követelnénk, s a lojalitás nem helyettesíthetné a tehetséget, a szakértelmet.

Az új kormánynak már az első száz napban hozzá kell majd látnia a legfontosabb intézkedésekhez. Már a választási kampányban világossá szeretnénk tenni: négy, sok tekintetben elvesztegetett év után, valóságos gazdasági fordulatra törekedve az új kormánynak húsba vágó átalakításokat is végre kell hajtania az adórendszerben és a szociális ellátások rendszerében. Az államháztartási reform nem halasztható tovább: a fő elveket a koalíciós megállapodásban kell tisztázni, s az első konkrét intézkedéseket a választásokat követő év kezdetén be kell vezetni. Ekkor kell bevezetni az adórendszer átfogó módosítását is. Felül kell vizsgálni a munkanélküli-ellátási rendszert is.

Mindezt átfogó szociális paktummal kell megalapozni. Megállapodást kell kötni a szakszervezetekkel és a munkaadói érdekképviseletekkel, lehetőleg megszerezve a leendő ellenzéki pártok egyetértését is. E szociális paktum kezdeményezése lesz beiktatását követően az új kormány egyik első teendője. Világosan kell látnunk: a legkellemetlenebb dolgokon az új kormány hivatalba lépését követő hónapokban lehetőleg túl kell esni, nem lehet azokat újra meg újra halogatni, s aztán az elhalasztott döntések miatti károkat és nem a válság felszámolásának árát hárítani a társadalomra – mint ezt a mai kormány teszi. Azért is az induláskor kell szigorú mércét alkalmazni az adók és juttatások megállapításánál, hogy ne legyen később – és különösen év közben – szükség pótlólagos szigorításokra, hiszen a rendszer kiszámíthatósága fontosabb, mint hogy az induláskor enyhe mértékeket alkalmazzuk.

Ami a törvényalkotást illeti, az SZDSZ Országos Tanácsában már tavaly áprilisban áttekintettük az Országgyűlés kétéves törvényalkotó tevékenységét, és megnéztük: melyek azok a törvények, amelyeket – mint a kárpótlási törvény – ha nem is támogattunk, most már adottságnak kell tekintenünk; melyek azok, amelyeket – mint az egyházi ingatlanokról szóló törvényt – főbb vonalaiban megtartunk, de néhány fontos ponton módosítanánk; melyek azok, amelyek helyett – mint az állam vállalkozói vagyonára vonatkozó törvények esetében – alapvetően más koncepciót megvalósító, új törvényeket kell alkotni; s melyek azok, ahol az eltelt évek megmutatták, hogy – a tanulságok alapján – érdemi változások indokoltak, gondolok itt az önkormányzati törvényekre, ideértve a fővárosi törvényt is. A választásokat megelőzően újra vissza kell térnünk ehhez a kérdéshez, s erről is meg kell majd állapodnunk partnereinkkel a koalíciós tárgyalásokon. Egy biztos: a parlament elé csak olyan törvényeket terjeszt majd az új kormány, amelyekről az új kormánykoalíció pártjai már megegyezésre jutottak, s a képviselők drága idejét nem vesztegetjük majd a kormánypártok egyeztetésére, a kormánypárti képviselők módosító indítványaira.

Az új Országgyűlésnek mielőbb sort kell majd kerítenie új alkotmány elfogadására is. Erre csak akkor leszünk felkészülve, ha már a választásokat megelőzően megindul az egyeztetés a pártok között. Ez a körülmény is indokolttá teszi, hogy az alkotmány kérdésében széles körű egyetértésre van szükség attól függetlenül, hogy ki kerül majd kormányra a választások után, és ki marad ellenzékben. Elvben a választásokat megelőző évben könnyebbé kellene válnia a kétharmados törvények tárgyalásának, hiszen bizonytalan, hogy ki milyen pozícióban lesz a választások után. Sajnos, most éppen úgy látszik: a mai kormánypártok nem tudják elképzelni, hogy elvesztik hatalmukat, s nem akarnak kétharmados törvényekről érdemben tárgyalni.

A törvényalkotás, a gazdasági, szociális és oktatási rendszer alakításának több ciklusra szóló nagy döntéseiben akkor is igyekszünk majd konszenzust teremteni a leendő ellenzéki pártokkal és az érdekképviseletekkel, ha az adott kérdésben az alkotmány nem kíván meg kétharmados többséget a törvény elfogadásánál.

Új kormány hivatalba lépése mindig módot ad arra, hogy többé-kevésbé tiszta lapot nyissunk az ország külkapcsolataiban is. Elsősorban a szomszéd országokhoz fűződő kapcsolatokban kell majd kihasználni ezt a lehetőséget: ha az új külügyminiszter a szabad demokraták közül kerül ki, lehetőleg nem Bonnba vagy Washingtonba, de nem is Moszkvába, hanem valamely szomszéd ország fővárosába vezet első külföldi útja. És – hiszem – itthon maradt miniszter- és politikustársai közben nem a trianoni sérelmekről, a második világháborús magyar dicsőségekről, a fenyegető kisantantról beszélnek majd.

• Belföld