Skip to main content

Erős, alulról építkező érdekvédelmi szervezeteket

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most már talán valamennyien egyetértünk abban, hogy Magyarországon a múlt héten nem valamiféle benzinár-válság zajlott le, hanem nyílt politikai válság. A szabad demokraták nagy megkönnyebbüléssel vették tudomásul, hogy az események kimenetele végül is a tárgyalóasztalnál dőlt el. Örülünk annak, hogy nem került sor karhatalmi erőszak alkalmazására; örülünk annak, hogy a tiltakozó megmozdulás résztvevői mindvégig megőrizték fellépésük békés jellegét, és örülünk a megegyezésnek is.

De ne higgyük, hogy ezzel a politikai válságnak is vége van. Magyarország immár nem ugyanaz az ország, amelyik a múlt hét előtt volt. Itt évtizedeken át soha nem fordult elő, hogy a kormány megszorító intézkedéseire tömeges utcai tiltakozás legyen a válasz. Most ez megtörtént, és a következményekkel szembe kell nézni.

Az áremelés népszerűtlen dolog, ezt valamennyien tudjuk. Ennyi azonban még nem elegendő ahhoz, hogy országszerte úttorlaszokat emeljenek, ahhoz még más is kell. Végső elkeseredés és a kormány szavahihetőségébe vetett bizalom megrendülése! A társadalom sok áldozatot elvisel, ha hisz benne, hogy a terhek vállalása elkerülhetetlen ugyan, de bármily fájdalmas is, értelme van. Ez a hit ingott meg a parlamenti választások utáni hónapokban, majd omlott össze a benzináremelés bejelentésekor, és ezért a kormányt rendkívüli felelősség terheli. A mostani súlyos politikai megrázkódtatás kellett ahhoz, hogy a miniszterelnök úr utólag teljes egyértelműséggel beszéljen arról, amit már az országgyűlési választások idején, de legkésőbb a kormány megalakulásakor el kellett volna, hogy mondjon.

A kormány még a helyhatósági választások két fordulója között is úgy tett, mintha az ország mozgósítható tartalékokkal rendelkezne, és különféle nehezen teljesíthető ígéretekkel is élt. Ugyanez idő tájt a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára kétségbe vonta a Gazdaságkutató Intézet mérsékelten borúlátó jóslatait, és minden illetékes tagadta tulajdonképpen, hogy ok lenne a benzin árának közeli felemelésére. Amikor azután a hosszas halogatás miatt már drasztikussá váló áremelést mégis elhatározták, a kormány úgy járt el, mintha szokványos lépésről lenne szó. Nem számolt vele, hogy a köznyugalmat próbára tevő intézkedést hoz, melyről előzetesen tanácskozni kellene az érdekvédelmi szervekkel és az ellenzéki pártokkal, miként az szokás a demokráciákban.

Szemlátomást teljesen készületlenül érte, hogy az áremeléssel „kiütött” taxisok országos kiterjedésű, szervezett tiltakozó megmozdulást képesek elindítani. De megelőzhető lett volna a politikai válság elmélyítése akkor is, ha a kormány azonnal felismeri, hogy mi történt, és hogy mi várható. Ehelyett kezdetben kizárólag azt firtatta, hogy a blokád szerveződése során nem tartották meg a törvény előírásait, és ebből arra következtetett, hogy a konfliktust nem tárgyalóasztalnál, hanem esetleg karhatalmi eszközökkel kell megszüntetni. Pénteken délelőtt a belügyminiszter úr még a határidőt is megjelölte, amely után a kormány felszámolta volna a blokádot. Ezekben az órákban jelentette be az SZDSZ, hogy az erőszak fenyegetésével szemben támogatja a békés tiltakozó mozgalmat. (Derültség a jobb oldalon.)

Ugyanebben a nyilatkozatunkban világosan megmondtuk, hogy csakis tárgyalásos megoldást tartunk lehetségesnek. Kétségtelen, hogy a megmozdulás kezdeményezői figyelmen kívül hagyták a törvényes előírásokat. Kétségtelen, hogy a kormány dolga betartani és betartatni a törvényt. Azonban tudomásul kell vennünk, hogy az úttorlaszt állítók végső kétségbeesésükben cselekedtek, és elkeseredésükben a társadalom igen nagy része osztozott.

Számolni kell azzal, hogy az érdekvédelmi struktúrák kezdetlegessége miatt a hátrányokkal sújtott rétegek olykor bizony csak úgy hozhatják magukat tárgyalási helyzetbe, ha előbb a nyomásgyakorlás szélsőséges eszközéhez folyamodnak, bármennyire is elfogadhatatlan ez normális körülmények között.

Végezetül: abból kellett volna kiindulni, hogy amikor egy tiltakozó megmozdulás az egész országra kiterjedő mozgalommá dagad, akkor demokratikus kormánynak mindenképpen a békés, tárgyalásos kibontakozás útját kell keresnie. A kormány egynémely tagja, a vezető kormánypárt egynémely politikusa ellenben nagy energiával próbálta elhitetni – és sajnos nem kizárt, hogy maga is hitte –, hogy törpe minoritás áll vele szemben, sőt politikai bujtogatókat is látni vélt. Hosszú ideig a tárgyalást is csak időhúzásra, a polgári engedetlenségi mozgalom és a lakosság kifárasztására használta.

Két napig arról tudósított a rádió és televízió, hogy a kormány képviselői meg-megszakadó tárgyalásokat folytatnak a tiltakozók képviselőivel. A második nap végén azonban a kormány egyik tagja a meglepett nyilvánosság tudomására hozta, hogy a kormányt képviselő tárgyalófelek nem is rendelkeztek valódi felhatalmazással.

Ilyen módon fajult a konfliktus heveny politikai válsággá. A végül mégiscsak létrejött megállapodás csupán a tüneteket számolta fel.

A következő hónapokban ennek az országnak egy sor további, rendkívül súlyos szükségintézkedést kell még elviselnie. Hogy a gazdaság és a demokratikus rend ne omoljon össze, a társadalom és a kormány között egyetértésnek kell lennie abban, hogy ezek az intézkedések elkerülhetetlenek, és vállalásuk nem céltalan. A társadalomnak vissza kell nyernie a hitet, hogy a kormány igazat mond, lépései kiszámíthatóak és a gazdasági kibontakozást szolgálják.

Ez a kormány első, valóban súlyos intézkedésének meghozatalakor nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy a gazdasági stabilitás terheit elfogadtassa az ország népével. Nem tudta meggyőzni a társadalmat arról, hogy döntései megfontoltak, és képes kitartani mellettük, ugyanakkor indokolatlan magabiztossága abban is megakadályozta, hogy idejekorán engedjen.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Az SZDSZ a parlamentben kisebbségi párt. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy mi mondjuk meg, milyen összetételű kormányunk legyen. Mi csak annyit állapíthatunk meg: ahhoz, hogy Magyarország újabb politikai megrázkódtatások nélkül valósítsa meg gazdaságának kiegyensúlyozását, olyan kormányra van szüksége, amelynek a nép elhiszi, hogy amit tesz, még ha fájdalmas is, okvetlenül meg kell tennie, és hogy nem titkolja el, ha fájdalmat okozó lépésekre kényszerül.

Úgy gondoljuk, hogy a történteknek további tanulságai is vannak. A politikai erőknek mindent meg kell tenniük az érdekegyeztetési struktúrák kiépítéséért és megszilárdításáért. Szeretnénk, ha a munkavállalók és a vállalkozók is arra a belátásra jutnának, hogy erős, alulról építkező érdekvédelmi szervezetekre van szükségük, ha tárgyalóféllé kívánnak válni, ha nem akarják – márpedig meggyőződésünk szerint ezt senki nem tartja kívánatosnak –, hogy minden érdekkonfliktus során barikádok emelésével legyenek csak képesek tárgyalási helyzetbe hozni magukat. Tekintsük a tegnapi éjszakán született megállapodást nem csupán egy drámai feszültség feloldásának, hanem ígéretes kezdetnek. Tegyünk meg mindent azért, hogy a legközelebbi társadalmi érdekkonfliktus kezelése ott kezdődhessék, ahol a mostani egy valamennyiünk számára megrázó összetűzés után végződött. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban és középen.)




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon