Skip to main content

A kormány félrevezette a közvéleményt

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

–szeg [Kőszeg Ferenc]: Fegyelmezett mulasztás


Orbán Viktor (Fidesz): „…a kormány hazudott.”

Inotay Ferenc (KDNP): Orbán Viktor képviselőtársunknak volt egy kifejezése, amelyet Torgyán képviselő úr kifogásolt. Kérem, erre azt kell mondanom, hogy nem azt kell nézni, hogy mit mondanak, hanem azt, hogy ki. (Taps a jobb oldalon.) Sajnálattal kell megállapítanom, hogy kedves képviselőtársunknak… a szókincse nem európai, hanem bukaresti.



Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Vasárnapról hétfőre virradóra véget ért az új magyar demokráciát megrázó első nagy társadalmi válság. Megkönnyebbüléssel vettük tudomásul, hogy a szemben álló felek rendelkeztek a kellő bölcsességgel, és kölcsönös engedményeket tettek. Az élet – úgy tűnik –visszatér a megszokott kerékvágásba. Látszólag happy enddel végződött a krízis, és ahogyan a boldog történetekben szokásos, talán sokan azt gondolják, hogy a felek boldogan élnek, míg meg nem halnak, és minden rendben folyik tovább az országban.

Mi azonban úgy véljük, hogy az elmúlt három nap eseményeinek vannak olyan tanulságai, amelyekkel nekünk, a választott országgyűlési képviselőknek, feltétlenül kötelességünk szembenézni.

Először is le kell szögeznünk, hogy a kormány hazudott. A benzinár emelését megelőző napon még tagadták másnapra tervezett intézkedésüket. Másodszor akkor hazudott, amikor az árak ilyen mértékű emelését a világpiaci árak változásával indokolta, holott világos számunkra, hogy ez csak kisebb részben volt oka lépéseiknek, valójában az államháztartáson keletkezett réseket akarták betoldozni.

Az a tény, hogy a kormány immáron sokadszor félrevezette a közvéleményt, nemcsak azért baj, mert aláássa a kormány erkölcsi hitelét, és mára odavezetett, hogy a kormány presztízse elillant, hanem azért is felelőtlenség ez a kormányzati magatartás, mert a kormánnyal szembeni állampolgári bizalmatlanságnak kézzelfogható és messzeható gazdasági következményei is vannak; ahogy azt az események mutatták.

El kell oszlatnunk továbbá egy, a kormányzat megszorító intézkedéseivel szemben kialakult tévhitet. A megszorító intézkedések – bár elkerülhetetlenek – önmagukban nem elegendőek a gazdaság talpra állításához. Az ezekkel járó áldozatokat csak akkor vállalhatjuk, ha az életszínvonalunkat rontó, azt sújtó intézkedések mögött átgondolt gazdasági elképzelések húzódnak meg. A kormány nem rendelkezik ezekkel. Ezt nem én állítom, hanem az MDF nyilatkozata, amely 9. pontjában – amelyet tegnap tettek közzé – arra szólítja fel a kormányt, hogy a kormány tárja fel teljes nyíltsággal és részletességgel az ország gazdasági helyzetét, és teremtsen széles körű közmegegyezést válságkezelési programja megvalósításához. (Zaj a jobb oldalon.)

Úgy gondoljuk tehát, maga az MDF sem titkolja, hogy a kormány még odáig sem jutott el, hogy az ország tényleges gazdasági helyzetét föltárja. (Zaj a jobb oldalon.)

A kormányt illető következő tanulság pedig az, hogy a válság kezdetekor előbb fejét vesztve, látványosan szétesett, majd napokba tellett, amíg képes volt összeszedni magát. Majd miután magára talált, olyat tett, aminek következtében a válság legsúlyosabb, az erőszak elszabadulásával fenyegető pillanatait kellett átélnünk. Igaz ugyan, hogy nem a kormány, csak a legnagyobb kormányzó párt, az MDF szervezte a kormány melletti ellentüntetést, de a kormány a Parlament ablakain kitörő örömmel fogadta a felmentő sereget. (Derültség a bal oldalon.)

Úgy tűnik, a kormány általuk felmentve érezte magát az őt is terhelő alkotmányos felelősség alól. Ezzel a kormány nemcsak az erkölcsi, de jogi alapját is elvesztette annak, hogy akár a blokád résztvevőit, akár az őket támogató politikai erőket az alkotmányosság talajáról való letéréssel vádolja. (Taps a bal oldalon.)

Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy a történések ne járnának a másik oldalra nézve is súlyos tanulságokkal. Bár megértjük a megmozdulásokat kiváltó indulatokat, de nyíltan meg kell mondanunk, hogy óriási felelősséget vesz magára az, aki mégoly jogos követeléseinek alátámasztására utcára vonul, és másokat is utcára visz. Ezt csak olyan erőknek szabad megtenniük, akik biztosak lehetnek abban, hogy az eseményeket végig az ellenőrzésük alatt tudják tartani. Csak olyanok tehetik meg, akik képesek a megmozdulást végig a törvényesség és a humánum keretei között tartani. Mert ne tagadjuk – mint ahogyan a megmozdulást szervezők sem tagadták –, hogy voltak olyan pillanatai a válságnak, amikor senki sem tudhatta, mi fog történni a következő pillanatban, és uralja-e egyáltalán bárki a helyzetet!

Ez a tény, valamint az a tapasztalat, hogy napokba tellett a megfelelő kompetenciával bíró tárgyalópartnerek megtalálása, felhívja a figyelmet arra, milyen nagy szükség lenne a magyar társadalom mai állapotában elfogadott, független és erős érdekvédelmi szervezetekre. Ez a válság egyik legfontosabb tanulsága.

Reméljük, hogy a kormány levonja a megfelelő következtetéseket, ez azonban nem az ellenzék dolga. Azt is reméljük azonban, hogy a jövőben minden politikai erő, így a parlamenti ellenzéki pártok mindegyike hasonló esetben arra törekszik majd, hogy a konfliktusokat minden erejével az alkotmányosság keretein belül tartsa, a kompromisszum elérésének igényével és a kompromisszum útjára terelés szándékával. (Taps.)

Bár megkönnyebbülhetünk, de jó kedvre nincs okunk, ugyanis a történéseknek semmiféle pozitív, örömre okot adó tapasztalata nincsen.

Köszönöm szépen. (Taps.)


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon