Skip to main content

Házat a tető alá!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Kisgazda-összejövetelek


„Legfeljebb majd választási párt lesz belőle!” – ütötte meg a tudósító fülét egy hang szombat reggel, a Magyar Optikai Művek kultúrháza előtt. Mióta demokrácia van, az ember, különösen a politikai gyűlések környékén gyakran hallhat ilyeneket.

Itt azonban egy rendőr magyarázkodott, és hallgatói is rendőrök, a kisgazdagyűlés védelmére kirendelt közegek voltak. Ez is arra figyelmeztet, hogy minél előbb megszabadulunk előítéleteinktől, annál jobb. „A demokráciában a rendőr nem verőlegény, nem üvöltőgép, hanem magasan kvalifikált közalkalmazott” – világosította fel az egybegyűlteket, jó pár évvel ezelőtt, még a Jurta Színházban Tamás Gáspár Miklós.

Később aztán nemcsak politológiai, de vendéglátó-ipari szakirányokban is bővült a Csörsz utcai rendőrök érdeklődése. Beugrottak az őrkocsiba, bepakoltak néhány láda sört, azután nyomás vissza, feltöltötték a kultúrházi büfékészleteket. Ezen már ne múljon a kisgazda-megújulás!

A mi demokráciánkban tehát a rendőr egyszersmind magasan kvalifikált csapos, vendéglátós is! Nézzen szét csak feljebb, még feljebb a belügyi hierarchiában, aki nem hiszi…

Agytömés

Egyebekben pedig teljesen igaza volt a politizáló közrendőrnek. Lassacskán már mindent megpróbáltak, mindent bevetettek a budai oldalra gyűlt, józanabb kisgazdák, hogy eliminálják dr. Torgyánt. Ha ez sem elég, akkor új pártot kell csinálni! Az elárvult parlamenti frakcióból s azokból, akiket Torgyán kizárt, felbőszített, megsértett.

Akiben még nem hunyt ki teljesen a demokrácia szeretete vagy legalább a demokráciáért érzett aggodalom, annak nem lehetnek kétségei, hol az igazság. A budai oldalon, ott, ahol nem a torgyánisták üléseztek! Még akkor is, ha ez – a Duna folyása is mutatja – történetesen a jobboldali térfél, a kormányoldal.

Toldi Miklós, miután a Duna közepére, a Margit-szigetre evezett, hogy megvívjon a cseh Mikolával, lábával visszarúgta a sajkát. „Elég lesz a hazaúthoz egy csolnak is!” Talán legjobb lett volna, ha a két kisgazda-tömörülés is félúton, a szigeten találkozik, s mindkét sajkát visszarúgva tartósan a Duna közepén reked!

Ehelyett az történt, hogy a budai oldalra érkezettek, sorban és rendben, elsöprő többségben megszavazták, amire egy fiatal ügyvéd, dr. Jankovics Tibor felkérte őket.

Június 12-én, amint tisztelt olvasónk emlékszik rá, a szűkebb kisgazdavezetés – maga sem kimondottan angyali eredeztetésű – megpróbálta kiverni és kizárni dr. Torgyánt a pártból, meg nem is utolsósorban a pártszékház, az irattár, a pénztár környékéről. Nagyon ügyetlenül azonban! Nem számoltak dr. Torgyán botos embereivel, akik ott termettek, és ők verték ki a lázadókat, élükön dr. Németh Béla akkori főtitkárral, ma már budai kisgazdaelnökkel.

Az épületes események után ki-ki keresetet nyújtott be a bírósághoz. S a bíróság – bizonyára összhangban a joggal, de hátrányosan megkülönböztetve a demokrácia érdekeit – dr. Torgyán pártbirtoklását hagyta jóvá. Meg is indokolta, hogy miért.

Ezért most a júniusi vesztesek újabb nekifutásra vállalkoztak. Összehívtak egy nagygyűlést – dr. Torgyán szerint fórumos és kereszténydemokrata ügynökökből, ámde mivel bizonyítja, hogy az ő embereinek viszont rendben van a mandátuma? – ami egyszerre minden lett, és mindent megpróbált megoldani. Akárcsak az ősrobbanás, az alfa, amiből minden egyéb keletkezik, a szombati kisgazda-összejövetel is egyszerre lett fegyelmi bizottság, mely fegyelmit adott dr. Torgyán Józsefnek, nagygyűlés, amely kizárta a pártból, nagyválasztmány, mely ott mindjárt dr. Némethet választotta meg helyére.

Nem volt ám ez kis munka! Miközben Jankovics ügyvéd úr végtelennek és teljesen követhetetlennek tűnő passzusokat ismertetett a párt alkotmányából, diszkréten figyelmeztetve rá, mely passzusok elfogadásával lehet majd legjobban dr. Torgyán alá fűteni a bíróságon, a tagság mind nagyobb részének lett elege, egyre többen keresték a kijáratot… Tudja azt mindenki, hogy megutálták Torgyánt, minek már ennyit szavazgatni! Szalad az idő, mindjárt az a sör is elfogy, amit a rendőrök hoztak… A többség azért kitartott a paragrafusok mellett…

A demokrácia nagysága és nyomorúsága

A pesti, torgyáni oldalról, mivel az ember egyszerre nem lehet két helyen, inkább nem is beszélek.

Csak a tanulságokról, röviden.

A demokrácia nagyságát mutatja, hogy nyilvánvalóan klinikai figurákra is kiterjeszti a jog- és esélyegyenlőség napvilágát. S azután nagy bajba kerül, ha élnek is a lehetőségeivel. Itt gyökeredzik a nyomorúsága.

Már Dosztojevszkij szépen megírta, az Ördögökben, micsoda kárt képes okozni akár csak fél tucat pojáca, pszichopata, félnótás titkosügynök is a politikai berendezkedésben. Nem megdönti, nem aláaknázza, hanem csak lejáratja és kinevetteti. Elég csak egy-két rosszkor, rossz helyen, részegen eltáncolt trepak, gopak, és máris megrendült a birodalom tekintélye.

Félrelökték, még ’90-ben, a Demszky–Hack-féle előterjesztést a titkosügynökök diszkrét eltávolításáról. Pedig milyen jól megoldotta volna a kisgazdák nehézségeit!

Később maga dr. Antall próbált javítani az állapotokon, a nevezetes kisgazda-bizonyítványok kiosztásával.

Ezen a csalétken – melynek kivetése talán nem volt teljesen jogszerű, de senki sem tagadhatja, hogy dr. Antall hazafias indíttatásból cselekedett – minden számítás szerint fenn kellett volna akadnia a „kakukkfiókának”. Az ember azt gondolná, legalábbis nem javítja esélyeit, ha az ország miniszterelnöke spicli- és vérbírógyanús bizonyítványokat postáz a címére. Ezek után dr. Torgyánt óriási többséggel, őrjöngő lelkesültséggel emelte trónjára a pártja… Hogy azután privát okokból, hadat üzenjen a kormánynak, idiotikus „haragnapokat” hirdessen, s sivár bakugrásaival végképp a cirkusz homokjába tapossa Varga Zoltán, Nagy Ferenc, Tildy és Kovács Béla, az egykori demokratikus főerő utolsó emléknyomait is…

Ez már nem politika, legfeljebb politikai pszichopatológia. Itt már csak a mentálhigiénés tisztogatás, agymosás és újratömés segíthet.

Ami azért, a budai oldalon legalábbis megkezdődött. Talán még ki is jön belőle valami…














































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon