nwa [Nagy W. András]

Nyomtatóbarát változat

Szinte leírni sem merem, mert akkora közhely, hogy a ’88. május 27-én megindult (újraindult, hiszen ne feledjük a ’86-os, rendőrileg szétvert előzményeket) Duna-tüntetések mindenekelőtt a hazai pártállami falakat mosták alá. Ugyanilyen közhely, hogy a Duna, a Csallóköz, a Szigetköz nyugalmát a rendszerváltás, a demokrácia sem hozta meg. Az odaáti – és alapos gyanú szerint nagy titokban az itteni – technobürokrácia immár demokratikus keretek között folytatja a diktatúra idején megkezdett romboló munkát.

Sem a magyar, sem a szlovák kormányzat nem büszkélkedhet azzal, hogy erős posztindusztriális víziók hatnák át, részletes elképzelései lennének egy élénkzöld, ökológiai társadalomról.

A szlovákiai kormányerők általános kereszténydemokrata világképüket minden további nélkül összeházasították a sztálini iparkoncepcióval. A magyar kormányerők pedig ez idáig leginkább a jó szerencsére hagyatkoztak. Hátha anélkül is megoldódik ez az átkos ügy, hogy lépniük kellene…

Úgyhogy a régieknek, Vargha Jánosnak, Karátson Gábornak, Dózsa Tamásnak, Páska Csabának, az Amerikából hazajáró Lipták Bélának megint az marad, hogy az utcára menjenek és kiabáljanak…

---

„Ha megversz is imádlak én!” – tréfálkoztunk kesernyésen, mikor az osztrák követség ablakai alatt – akárcsak ’88 májusában – felhangzott a Kék Duna keringő. Szerenáddal próbáljuk távozásra bírni a sógorokat! Mármint az Androsch-bankházat. Szíveskedjék ne a mi szigetközi kavicspadjainkat kiszárítani…

Borzasztóan polgári, nemcsak a déli, a keleti, de lassacskán a nyugati szokásokhoz képest is túlfinomult ez a zenés üzengetés. Nem is biztos, hogy mindig így lesz ez, a dolgok többnyire elromlanak. Amikor majd megcsinálják a C verziót, erővel elviszik a vizet meg az országhatárt, amikor majd szabad szemmel látható lesz a károsodás, másfajta emberek, más céllal gyűlhetnek össze. Könnyen megeshet, hogy a demokráciából kivezető tömegmegmozdulásokat szül majd a nemzeti sértettség és elkeseredés.

Addig jó, addig reményteli, amíg a zöldek és a környezetvédők szabják meg az útirányt, ők vonulnak a menet élén. Megint úgy alakult, hogy az ő sikerük egybevág a hazai, sőt a térségbeli demokraták általános érdekeivel. A legkevesebb ezért, amit a demokrata megtehet, hogy elmegy demonstrálni, amikor a zöldek szólítják.

Egyébként, mintha értenék is a demokraták, miről van szó. Köztudott, hogy a rendszerváltás után mennyire leültek, elapadtak a magyarországi zöld mozgalmak. Hiába próbálkoztak, néhány erőtlen, százas nagyságrendű megmozdulásnál többet nem sikerült kicsikarniuk az agyonhajszolt, elszegényedett és hitevesztett magyar társadalomból.

Érthető hát, hogy a mostani demonstráció szervezői is szörnyen aggodalmaskodtak. Még jobban, mint akik a ’88-as tüntetéseket szervezték. Akkor csak az ellenségtől, a rendőrségtől kellett félni, most viszont a barátoktól, az ő közönyüktől és érdektelenségüktől.

Május másodika a szívós zöld agitátorok sikernapjának bizonyult. Pedig nem mondhatnánk, hogy a szabad sajtó, a szabad média túlságosan alájuk dolgozott volna… Ám így is ezrek gyűltek össze. Ez már túl van a kritikus határon, ebből már minden, tízezer, százezer, akár még több is lehet…

• Belföld