Skip to main content

Status quo vagy stabilitás?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
ELDR-konferencia Budapesten


Térségünk mai helyzetének ismeretében – szeretném egyértelművé tenni – úgy vélem, más és más szempontot jelent a status quóhoz való ragaszkodás és a stabilitáshoz való ragaszkodás, s hangsúlyozni kívánom, hogy e kétféle igény ellentmond egymásnak. A jelenlévők nyilvánvalóan tudják, hogy a nyugat-európai és az Európán kívüli kormányok döntő többsége e két dolgot többnyire azonosnak tekinti. Mi az utóbbit, a stabilitást tekintjük alapvetőnek, és az a feltételezésünk, hogy térségünk megváltozott körülményei lehetetlenné teszik a status quo megőrzését.

Anélkül, hogy biztonságpolitikai kérdésekről részletesebben beszélnék, mindenképpen szükségesnek tartom elmondani, hogy a kelet-közép-európai régió három országa, a Cseh és Szlovák Köztársaság, Lengyelország és Magyarország a Varsói Szerződés megszűnte, a jugoszláviai polgárháború, a Szovjetunió belső bizonytalanságai közepette valamiféle biztonságpolitikai megoldást, garanciákat igényel.

Mint liberális politikus most csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy ilyen, a NATO köreiből nyújtott garancia nélkül pl. Magyarországon az erős védelmet biztosító hadsereg iránti igény pillanatok alatt dominánssá válhat, s félő, ez nem egy jól működd demokráciába illeszkedő hadsereg lenne, hanem inkább dél-amerikai stílusú. (Alig egy hete bombák hullottak egy dél-magyarországi város határában, egy – talán tévedésből – arra járó jugoszláviai repülőgépről.) És akkor még nem is beszéltem a katonai kiadások hirtelen megnövekedésével az ország mai gazdasági-pénzügyi helyzetében várható súlyos következményekről.

A Nyugat-Európához, az Európai Közösséghez történő közeledés – Magyarországon általánosan elfogadott – szándéka nyilvánvalóan nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdés is a liberális gondolkodás magyar hívei számára. Mit sem kívánhatunk jobban, mintsem azt, hogy a liberális gondolkodás nyugat-európai hívei is érezzék át: nem egyszerűen újabb szegény, illetve viszonylag szegény országok „befogadásának” ügye a három említett ország Európához való intézményes kapcsolása, hanem ennél jóval több. Talán érdemes lazítani a megszokott normákon, annak érdekében, hogy Nyugat-Európa keleti határain ne fenyegessen nemzetek közötti kicsinyes villongások, a nacionalista, tekintélyelvű államok megjelenésének réme. Ehhez már csak hozzátehetem a mi belső szempontjainkat, az Európai Közösséghez tartozás politikai, gazdasági, kulturális következményeit, amelyeknél nincs nagyobb erő, mely segíthetné a liberalizmus magyarországi esélyeinek javulását.

Mi a magunk eszközeivel igyekszünk ezeket az intézményes kapcsolatokat erősíteni. Mint Önök előtt ismeretes, megfigyelőként bekapcsolódtunk a Liberális Internacionálé munkájába, két képviselőnk tagja az Európa Tanács liberális frakciójának, az Európa Parlamentben megfigyelőként jelen van képviselőnk. Szeretnénk ezt a megfigyelői státust is hivatalossá változtatni, és arra törekszünk, hogy az európai liberális pártok szervezetéhez (ELDR) tartozásunkat hivatalossá tegyük.

Szeretnénk elérni, hogy liberális barátaink segítsenek nekünk kapcsolatunk szervezettebbé tételében, s képviseljék szempontjainkat a rendelkezésünkre álló fórumokon, így pl. az Európa Parlamentben, amikor Magyarország társulási státusáról esik szó, vagy a biztonságpolitikával foglalkozó nemzeti, állami és nemzetközi intézményeknél.

Szeretnénk elérni, hogy liberális barátaink segítsenek nekünk kapcsolatunk szervezettebbé tételében, s képviseljék szempontjainkat a rendelkezésünkre álló fórumokon, így pl. az Európa Parlamentben, amikor Magyarország társulási státusáról esik szó, vagy a biztonságpolitikával foglalkozó nemzeti, állami és nemzetközi intézményeknél.

A liberalizmus esélyei Magyarországon kedvezőek tehát, de ezeket az esélyeket – részben pedig saját hibánkból is, de nemcsak amiatt – el lehet veszteni, vagy jelentősen rontani is lehet. Barátaink sokat tehetnek azért, hogy a liberális politikai erők ne csak megőrizzék, de növeljék is befolyásukat e térségben.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon