Kis János

Nyomtatóbarát változat

Tisztelt Szabad Demokraták! Kedves Barátaim!

A pillanat, amelyben tanácskozni összegyűltünk, egyszerre felemelő és nagyon nehéz.

Ha csak azt nézzük, hogy milyen törvényeket fogadott el az elmúlt héten a parlament, azt mondhatjuk, hatalmas lépést tettünk előre. Van köztársasági alkotmányunk; van elfogadható választójogi törvényünk; megteremtődtek a törvényes feltételek a politikai pártok bejegyzéséhez – majdnem teljesen nyitva áll az út a szabad választásokhoz.

Ha azonban arra is odafigyelünk, hogy milyen zavarodott állapotban, milyen hisztérikus légkörben került sor e sarkalatos törvények elfogadására, akkor észre kell vennünk, hogy az ország a bizonytalanság állapotában van.

Ellenfeleink a Parlament falai között és a Parlamenten kívül a szabad demokratákat teszik felelőssé a valóban zavaros politikai helyzetért. Vádaskodásaik az útszéli rágalmazást súrolják. Az SZDSZ higgadt önfegyelemmel fogadta a támadásokat. Nem engedte, hogy hisztérikus országgyűlési képviselők és parlamenten kívüli politikusok a saját hisztériájukat ráerőszakolják. S nekünk most ezzel a komolysággal kell elemeznünk a jelenlegi politikai válság összetevőit.

Valamennyien tudjuk, a demokratikus átmenet akkor – valamikor a nyár közepén – akadt el, amikor az MSZMP tárgyalóküldöttsége egy sor kérdésben hirtelen megkeményítette az álláspontját. Elzárkózott attól, hogy a munkásőrség jogutód nélküli feloszlatásáról, a munkahelyi pártszervezetek megszüntetéséről, a pártvagyonról komolyan tárgyaljon, és ugyanakkor megpróbálta kierőszakolni, hogy még a szabad parlamenti választások előtt sor kerüljön elnökválasztásra. Taktikájának lényege az volt, hogy az MSZMP elfogadja a megváltoztathatatlant, tudomásul veszi, hogy a következő parlament többpártrendszerű lesz, de előre biztosítja, hogy fent erős elnök álljon szemben ezzel a parlamenttel, aki képes a kommunista párt hatalmi pozícióját akkor is megőrizni, ha a parlamenten belül ez a párt kisebbségbe szorul, lent pedig, a munkahelyeken, a munkásőrségben átment bizonyos hatalmi pozíciókat, amelyek a pártapparátus számára különösen fontosak. Ennek a formulának a segítségével próbáltak az MSZMP vezetői kompromisszumot teremteni a párton belüli politikai áramlatok és a párt apparátusa között, hogy elkerüljék a pártszakadást.

Ezt a párton belüli kompromisszumot az MSZMP tárgyalóküldöttségének sikerült elfogadtatnia az ellenzék egy részével. Ezért aztán olyan megállapodás született, amelyet az ország nem tudott elfogadni a békés átmenet kartájaként, a közmegegyezés szilárd alapjaként. Ez mindjárt az aláírás másnapján nyilvánvalóvá vált, és ettől kezdve maguk az aláírók is újra és újra elhatárolták magukat attól, amit aláírtak; nem győzték hangoztatni, hogy elégedetlenek az eredménnyel. Zavar támadt az aláíró pártok némelyikében, másutt kifejezett pártválság keletkezett.

A szabad demokraták az egyezményt nem írták alá, és négy kérdésben szavazást kezdeményeztek. Mi abból indultunk ki, hogy a magyar állampolgárok túlnyomó többsége az elnyomó hatalommal mindenekelőtt nem a politikai rendőrség képében találkozik, hanem a munkahelyi párttitkár személyében. Hogy a túlnyomó többség nem tart megnyugtatónak egy olyan megállapodást, amely szerint a Parlamentben ugyan ott lesznek az ellenzéki pártok, a munkahelyen azonban ott marad a kommunista párttitkár.

Az ellenzék kiengedte a kezéből azokat az ügyeket, amelyek a társadalom számára a legfontosabbak. Azért kezdeményeztük a népszavazást, hogy ezeket a kérdéseket az állampárt és kormánya ne tetszése szerint dönthesse el, hanem a nép dönthessen.

Azt a vádat szegezték nekünk, hogy kezdeményezésünkkel destabilizáltuk a politikai helyzetet. Mi erre azt válaszoljuk, hogy a népszavazás kezdeményezése a politikai helyzetet inkább stabilizálta. Mindenekelőtt hozzájárult ahhoz, hogy olyan kérdések, amelyek nyilvánvalóan elmérgesedtek volna a következő hónapokban, gyors rendezést nyerjenek. Kétszázezer magvar állampolgár aláírása szorította rá a kormányt, a parlamentet, hogy haladéktalanul, jogutód nélkül felszámolják a munkásőrséget és kimondják a munkahelyi pártszervezetek megszűnését.

A jelenlegi bizonytalanság másik oka a következő. A kompromisszummal, amelyet az MSZMP tárgyalópartnereinek egy részére rákényszerített, a pártszakadást lényegében sikerült ugyan elkerülni, az utódpárt válsága mégis mélyebb, mint a kongresszus előtt volt. Nem volna helyes hallgatnunk róla, hogy a pártkongresszuson jelentős változásokra is sor került. Ez a párt megvált korábbi programjainak állampárti igényeitől, retorikájában elfogadta a többpártrendszerű demokráciát, lemondott „vezető szerepéről”, a marxizmus–leninizmusról, és elmozdult valamiféle szociáldemokrata irányba. Mégsem volt képes meggyőzni a társadalmat arról, hogy érdemi változás történt, és ennek az oka nyilvánvaló, ott a kongresszuson is kimondták: az ok ugyanaz a kompromisszum, amely miatt ma nincs a békés átmenetnek mindenki által elfogadott kartája. Vagyis a párt politikai áramlatai kompromisszumot kötöttek a párt apparátusával, amely semmi másban nem érdekelt, mint hatalmának átmentésében. Az ország látta és megértette ezt, és ezért nem hitte el, hogy lényeges változás következett be. Úgy látszik, nem hitte el az MSZMP volt tagsága sem, mert a túlnyomó rész vagy elhatározta, hogy nem lép be az új pártba, vagy kivár. Az utódpárt összezsugorodása, tétova küszködése egy másik utódpárt fantomjával olyan helyzetet teremtett, amelyben az államhatalom fölött nem áll ott az a törvényeken túli hatalom, amely az MSZMP volt. Hatalmi bizonytalanság keletkezett, és ebben áll a jelenlegi helyzet bizonytalanságának a másik oka.

Mivel az MSZMP rendkívül gyenge, nem tudja kézben tartani a kormányt és annak apparátusait. A kormány így különös, átmeneti helyzetbe került. Megnőtt a mozgási szabadsága, hiszen egyszerűen nincsen mód minden nap a Jászai térről megmondani, hogy mit tegyen vagy mit ne tegyen. Másfelől, míg a párt apparátusai össze vannak zavarodva, az államgépezet működik, mozgásban tartja az igazgatási rutin. A kormányt ezenközben egy egészen más természetű probléma bénítja meg: a gazdasági válság egyre súlyosbodik. A folyó dollárelszámolású fizetési mérleg hiánya több mint kétszerese lesz a tervezettnek, ugyanakkor a kormány képtelen arra, hogy korlátozza a rubelben elszámolt külkereskedelmi aktívumunkat. Közben növekszik azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek nem képesek folyamatosan fizetni; fizetési sorbanállás alakul ki a vállalatok között, és ez szétzilálja a gazdaság működését.

Ezek a jelenségek határozott fellépést kívánnának. A kormánynak azonban ehhez nincsen ereje – ehhez nem elég, hogy nem függ az MSZP-től, ehhez az kellene, hogy intézkedése társadalmi megértésre találjanak.

És végül a politikai bizonytalanságot növeli az ellenzék megosztottsága is.

Amikor leültünk tárgyalni az MSZMP-vel, az erőnk abban volt, hogy egységesek voltunk. Az ország népe azt kívánja az ellenzéktől, hogy pártjai – sajátos arculatukat megőrizve – fogjanak össze a békés átmenet biztosítására, és a szabad választásokon is lépjenek úgy fel, hogy a következő parlamentben a kommunista utódpárt valódi társadalmi súlyának megfelelő kisebbségben legyen. Ehelyett nyilvános polémia dúl az ellenzék berkeiben. A bennünket ért támadásokra mi csak nagyon ritkán, nagyon mértéktartóan válaszoltunk a nyilvánosság előtt. De ez önmagában nem elegendő.

Arról szeretnék most szólni, hogyan lehet a jelenlegi zavarodott és bizonytalan helyzeten túljutni, mit javasoljanak a szabad demokraták mindazon politikai erőknek, amelyek részt vesznek az átmenet alakításában.

Először, mindenekelőtt a népszavazást meg kell tartani, méghozzá előbb, mint az államfőválasztást, és nemcsak az államfő kérdésében. Ellentétben azzal, amit a tömegpropaganda állít, a pártvagyonról nem számoltak el tisztességesen. A népszavazásnak tehát ki kell kényszerítenie, hogy az MSZMP utódpártja nyilvánosan számoljon el vagyonáról, és valamilyen nyilvánosan működő, a nép által elismert testület rendelkezzen e vagyon fölött. Ragaszkodunk ahhoz is – nem a magunk nevében, hanem annak a kétszázezer magyar állampolgárnak a nevében, aki a népszavazást kezdeményezte –, hogy a népszavazás terjedjen ki a munkásőrség és a munkahelyi pártszervezetek megszüntetésére. Nem mindegy ugyanis, hogy ezeket a döntéseket egy kapkodó, hisztérikus állapotban lévő, a nép bizalmát nem élvező parlament hozta-e meg, mintegy vezényszóra, vagy a nép döntött – ami visszavonhatatlanná, megfellebbezhetetlenné teszi a döntéseket.

Másodszor, amennyiben, mint reméljük, a magyar nép úgy dönt, hogy nem kíván államfőt választani a szabad parlamenti választások előtt, ezáltal nem keletkezik alkotmányjogi probléma. A magyar köztársaságnak van ideiglenes elnöke, ő az új országgyűlés összeüléséig elláthatja az államfői feladatokat.

Harmadszor, még mindig vannak nyitott kérdések, amelyeket tárgyalás útján sürgősen rendezni kell. Az egyik: biztosítani kell, hogy az új politikai pártok megfelelő anyagi eszközökkel rendelkezzenek, és a választáson felvehessék a versenyt azokkal a szervezetekkel, amelyeknek sok is van ezekből az anyagi eszközökből. A kerekasztalt alkotó szervezetek közül a Fidesz mellett az SZDSZ az egyedüli, amely egy fillért sem vett föl abból az ötven-, majd százmillió forintból, amit a kormány felajánlott. Ehhez a pénzhez nem azért nem nyúltunk, mintha kevesellnénk, hanem azért, mert az a véleményünk, hogy az ellenzéki pártoknak csak a nyilvánosság előtt megállapított, normatív szabályok szerint kiosztott pénzt szabad elfogadniuk, különben ugyanannak a korrupciós játéknak lesznek a részei, amelyik már negyven év óta folyik ebben az országban. Továbbá a legsürgősebben tárgyalásokat kell folytatni a tömegtájékoztatásról. Új sajtótörvényre, új tájékoztatási törvényre van szükség, meg kell szüntetni az utódpárt monopóliumát a nemzeti tömegtájékoztatási eszközök fölött. Rendezni kell a megyei napilapok helyzetét, és általában véve is olyan helyzetet kell teremteni, amelyben minden párt abban a biztos tudatban indulhat neki a választásoknak, hogy amikor az ő képviselője fog a televízióban megszólalni, nem kapcsolják ki az antennát.

Negyedszer, a jelenlegi helyzetben, amikor a kommunista utódpárt nem képes a szuverén hatalmat gyakorolni, a tárgyalások súlypontjának át kell kerülnie a kormányra. A szabad demokraták azt javasolják, hogy a kormány tárgyaljon valamennyi párttal, természetesen az MSZP-vel is. Ennek azonban feltételei vannak. Meg kell szűnjön az a huzavona, hogy Nyers Rezső a kormányt az MSZP kormányának nevezi, míg Németh Miklós arra célozgat, hogy ez a kormány nem az MSZP kormánya. Továbbá, az egész nemzet érdeke, hogy a kormány képes legyen meghozni a gazdasági válság kezeléséhez szükséges intézkedéseket. Ezért mi azt javasoljuk, hogy a kormány sürgősen készítsen rövid távú, a választásokig szóló válságkezelési programot. A szabad demokraták kötelezik magukat, hogy amennyiben a többi párt is így cselekszik, és amennyiben ez a program elfogadható, nem fogják azt pártpolitikai célokból támadni. A háromoldalú gazdasági tárgyalásokat viszont meg kell szüntetni. A kormánynak külön kell tárgyalnia egyfelől a politikai pártokkal, másfelől az érdekszervezetekkel, köztük a független szakszervezetekkel is. Végül ahhoz, hogy jó lelkiismerettel támogathassuk az átmenet kormányát, ennek a kormánynak állást kell foglalnia a privatizálások körüli rendellenességek kérdésében.

Ötödször, helyre kell állítani az ellenzék működőképességét. Ezért a szabad demokraták javasolják, hogy az Ellenzéki Kerekasztal – tanulva az elmúlt idők konfliktusaiból, némiképp módosítva belső szabályait – a legsürgősebben újítsa fel működését.

Hatodszor, mivel az állampárt, amely közvetlenül rendelkezett a fegyveres testületek fölött, jelenleg nincsen abban a helyzetben, hogy ezek semlegesítését garantálja, szükségesnek tartjuk, hogy valamennyi fegyveres erő teljes tisztikara tegyen esküt az új köztársasági alkotmányra.

Végül hetedszer, nem lehet a végtelenségig homályban tartani, hogy mikor kerül sor a szabad parlamenti választásokra. Jelenleg az egyik politikus januárt mond, a másik júniust. A legsürgősebben meg kell állapodni a választások időpontjában, és erről a nyilvánosságot tájékoztatni kell. A sorra vett javaslatoknak csak akkor van értelme, ha biztosan tudjuk, hogy melyik az az X óra, amelyben a választásokat megrendezik.

• Belpolitika