Skip to main content

Az ember, aki képviselő lehetne

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beszélő-beszélgetés Tamás Gáspár Miklóssal


Beszélő: Az időközi választásról még semmi bizonyosat nem tudni, de máris rengeteg a botrány… Mi a helyzet voltaképpen?


– A botrány még 1985-ben kezdődött, amikor független jelöltként szerettem volna indulni, ugyanebben a 14. számú választókörzetben, Várkonyi Péter akkori külügyminiszter és MSZMP KB-tag ellen. Persze a jelölőgyűlés helyszínét megtöltötték munkásőrökkel és hasonlókkal, úgyhogy az ország szégyene lett belőle, hangos jelenetek, miegyéb. De hát az amúgy is csak gesztus volt, meg akartuk mutatni, hogy van ellenzék. Az idén nyáron Várkonyi washingtoni kinevezése miatt lemondott a mandátumától. A választást már augusztusban ki keltett volna írni! Ezt a legnevetségesebb ürügyekkel halogatták a helyi szervek, a népfront és a tanács: az egykori Elnöki Tanács sem sietett a válasszal. Az V. kerületi ellenzéki csoportok tüntettek, hiszen ők már július elején bejelentették a jelöltségemet, a sajtó is lármázott egy kicsit, különféle bel- és külföldi rádiók és tévék elégedetlenkedtek, hogy mi tesz már… Az Elnöki Tanács utolsó dolga volt, hogy egy fölháborítóan kései dátumra, december 9-ére végre kiírta a választást.




Beszélő: Happy end?




– Á, dehogy. Az egész dolgot már az új választási törvény szerint kell lebonyolítani, tehát be kell gyűjtenünk a 750 aláírást, amely a jelöltállításhoz szükséges. A kerületi tanács először nem is értette, mi a dolga, pedig maguk a tisztviselők igen korrektek: azt ugyanis, hogy a jelölteket támogató aláírásokat a mindenkinek kikézbesített hiteles és hivatalos szavazólap egyik részére lehet csak leróni, azt kell a pártoknak összeszedniük. Az Országos Választási Elnökség késlekedik a szavazólapok megfogalmazásával, kinyomtatásával és szétküldésével, úgyhogy azzal fenyegetnek bennünket, hogy mégsem lesz választás december 9-én!

Beszélő: De hát ez törvénytelen…


– Nyilván. A lehetőség most az, hogy 1. vagy lehetővé teszi a Választási Elnökség és/vagy a belügyminiszter, hogy a támogató aláírások összegyűjtése az előírtnál később történjen meg, vagy 2. el kell halasztani az egész cécót. Már január 7-éről is beszelnek némelyek. De ez még semmi. A kerületi Hazafias Népfront – amelynek továbbra is oroszlánrésze van a választások lebonyolításában, bár érdekelt fél, hiszen állítólag saját elnökét indítja – fölhívásokat tesz közzé a lapokban, amelyek szerint az egész időközi választás fölösleges pénzkidobás, „úri mulatság”. Mintha nem ők és politikai szövetségeseik halogatták volna idáig a dolgot. Sajnos a Magyar Demokrata Fórum is ehhez a nézethez csatlakozott.




Beszélő: Igaz az, hogy az MDF megvonta tőled a támogatását?


– Sajnos igaz, noha mindeddig nagyszerűen együttműködtünk a kerületi MDF-fel. Mindenesetre korrektül tartják magukat az eredeti megállapodáshoz, amennyiben nem állítanak ellenjelöltet.

Beszélő: De mi az oka a lépésnek?


– A két párt vezetőségei közötti nézeteltéréseket hozzák föl, az újságban megjelent közleményből ítélve nem a személyem ellen van kifogás.

Beszélő: De indul néppárti, azaz ellenzéki ellenjelölt.


– Azt senki sem tudja, hogy a Magyar Néppárt ellenzéki párt-e, egyszerű tagjai között bizonyosan vannak ellenzéki beállítottságú emberek. Jelöltjük elképzeléseiről eddig nem sokat hallottunk.

Beszélő: És a többi ellenjelölt?


– A népfront és az MSZP is indít valakit ez utóbbi tudtommal még bizonytalan.

Beszélő: Kik támogatnak végül?


– A négypárti koalíció tagjai, a kisgazdák, szociáldemokraták, fiatal demokraták becsületesen kitartanak az SZDSZ mellett.

Beszélő: Milyen rendezvényekből áll majd a kampány?


– Koalíciós „választási matinékat” rendezünk a demokratikus pártok részvételével, vitákon veszünk részt, szórólapokat és plakátokat nyomatunk, s ami a legfontosabb: módot adunk majd a választóknak, hogy ők ismertessék velünk az ő elképzeléseiket. Lesz valamelyik presszóban heti talákozási alkalom, és felkeressük a kerület iskoláit, a nyugdíjasokat, igyekszünk kisgyermekes családokkal találkozni, elbeszélgetünk majd a bevásárló háziasszonyokkal, s még ezer egyéb dolgot tervezünk. Fatális persze, hogy mindez összeesik a népszavazási kampánnyal, de ez talán nem is baj. A kerületi SZDSZ aktivistái roppant segítőkészek, a stáb is fölállt már.

Beszélő: Nem túl későn?


– Hiszen még mindig nem biztos, lesz-e választás, s ha igen, mikor; valakinek, úgy látszik, nagyon nincs ínyére az ötlet, hogy az SZDSZ-nek, illetve a négy demokratikus ellenzéki mozgalomnak az SZDSZ színeiben megválasztott képviselője legyen az Országgyűlésben.

Beszélő: Mit lehet elérni ebben a mostani parlamentben?


– Gondoljatok csak arra, milyen lényeges, hogy Balla Éva ott ül a parlamentben! Igaz, hogy a ’85-ben az ismeretes körülmények között begyömöszölt többség lehurrogja, de micsoda fölüdülés, hogy megszólal az igazság hangja, ez a szerény, csöndes, bátor hang. A lapok nem írnak róla, de millió forrásból tudni, hogy Éva ma az ország egyik legnépszerűbb politikusa: az SZDSZ képviselője megmutatta a közönségnek, hogy az erővel és a manipulációval szemben hogyan lehet nem is eredménytelenül ellenállni. Roszik Gábor ottlétének is nagyon nagy a jelentősége.




Beszélő: Mit mondanak a választóid? Ismered őket? Találkozol velük?

– Már hogyne tartoznék velük! Ott lakom a választókörzet kellős közepén, a Nádor utcában. Nem kell különösebb szaktanulmányokat folytatnom – bár azt is megtettem –, hogy lássam, melyek a gondjaink. A „nyers kommunizmus” pazarlása és terrorja után most a „nyers államkapitalizmus” okoz bajokat. A legkönnyebb az emberek feje fölül eladni a lakásokat, leállítani a fejlesztéseket – de mindez a forrás és megtakarítás nem a meghirdetett piacgazdasági programot szolgája, hanem ma is csak elfolyik a bürokrácia feneketlen kútjába… Hála a plakátoknak és a tévének, nemcsak régi ismerőseimmel és szomszédaimmal beszélgetek. Nagyon sokan állítanak meg, és biztatnak – személyesen engem, és persze főleg az SZDSZ-t és általában a valódi ellenzéket. Sok megható és meleg tartozásom van. Azt szokták sulykolni, hogy az embereket csak a helyi problémák érdeklik. Nem ezt tapasztaljuk, sem a munkatársaim, sem én. Mindenki tudja, hogy itt döntő és országos politikai fordulat készülődik, ezért akarnak olyasvalakit a parlamentbe küldeni, aki az elmúlófélben lévő rezsim régi és nyílt ellenfele. Egy új MSZMP-taggal is találkoztam a Terv presszóban. Keserűen mondta: „Én nem szeretem magukat, de a maguk világa jött el.” Így is lehet nézni a dolgot – de én azt szeretném, ha olyan világ lenne itt, ahol a kommunisták is jól érezhetik magukat – persze ennek az a biztosítéka, hogy ne urakodjanak többé.

Beszélő: Bíztok a sikerben?

– Ilyet már csak babonából se mondanék.




Beszélő: Gondolod, hogy ez az időközi választás az V. kerület északi részében hasznos előgyakorlat is lehet?


– Minden bizonnyal, az is nagyon fontos, hogy kipróbáljuk a lojális együttműködést más pártokkal. Ez nagyon is lehetséges, és ez ennek a választási – illetve persze választás előtti, a választás megtartásáért folytatott – küzdelemnek az egyik feladata. Nekem igazán van összehasonlítási alapom: 1985 óta megváltozott ez a város, ez az ország. Remény és hit támadt, és ezt nem veheti el tőlünk – sőt, még önmagától sem – néhány megkeseredett kommunista hivatalnok. Ez a felszabadulás megkönnyebbülés lehet mindenkinek.


















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon