Skip to main content

Az eladósodás háttere

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Mitől maradt talpon a Kádár-rendszer?


– Magyarország elképesztő adósságot, mintegy 18 milliárd dollárt gyűjtött össze az elmúlt tizenöt évben. Sokak szerint ezért nemcsak az ország kormánya, hanem a hitelező pénzügyi szervezetek és bankok is felelősek.


T. M.: Ha ezt kérdezi, akkor nemcsak a 80-as évekről, hanem a 70-es évekről is beszélnünk kell. Akkor az olajárrobbanás után rengeteg szabad pénz áramlott az európai pénzpiacra, s a bankárok nem kontrollálták megfelelően a piacot. A fölgyülemlett pénzt hamar visszaforgatták a gazdaságba, a fejlődő és a szocialista országokba így egy súlyos, de csak két évig tartó válság helyett hosszú távon akut politikai válságot okoztak.

A bizalom részben annak volt köszönhető a szocialista országok iránt, hogy élt az úgynevezett esernyőteória: a Szovjetunió jótáll majd minden szocialista országért.

– A bizalom a hetvenes évek végén gyorsan szertefoszlott, különösen a lengyel szükségállapot bevezetése után fagyott be a nemzetközi pénzpiac a szocialista blokk országai, többek közt Magyarország számára.


T. M.: Nézze, nemcsak erről volt szó. Az esernyőelméletet megcáfolta az idő, mert Románia, Kuba majd Lengyelország fizetésképtelenné vált, de a Szovjetunió nem állt ki az érdekükben. Ugyanakkor megváltozott az USA politikája is, akkori véleményük szerint a szocialista országok hitelezése közvetett hozzájárulást jelent a SZU katonai kiadásaihoz. S volt még egy ok, az olajválság utáni magas inflációt mindenhol le akarták törni, így a bő pénzpolitikát egy sokkal szűkebb és szigorúbb váltotta fel. E három tényező miatt közeledett Magyarország a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a fizetésképtelenséghez. De természetesen az ország helyzete alapvetően azért súlyosbodott, mert a hiteleket – ahogy közismert – a fogyasztás fenntartására, az életszínvonal megőrzésére, a régi struktúrát konzerváló beruházásokra használták föl, és a beáramlott pénz révén nem növekedett az export.

– A nyolcvanas évek elején – közel másfél évnyi moratórium után – a nemzetközi pénzvilág mégis Magyarország segítségére sietett. Miért?


T. M.: Mert a szocialista országok között a kedvenc országgá vált. Hiszen Lengyelország is rosszul használta föl a pénzt, bevezették a szükségállapotot, és nagyon durván bántak a Szolidaritással. Így a nemzetközi politika és a bankártársadalom szimpátiája szertefoszlott. Románia is a kedvencek közé tartozott a Szovjetuniótól függetlenedő külpolitikája miatt. Magyarország csak utánuk következett. Erre az időszakra, tehát a 80-as évekre viszont az első helyre ugrott, miután úgy értékelte, hogy egyedül képes barátságosan rendezni viszonyát az itt lévő nagyhatalommal, ugyanakkor nincs súlyos konfliktusa a néppel. Ez volt a Kádár-féle politika legmagasabb szintű elismerése, így Magyarország beléphetett az IMF-be és a Világbankba, és a korábbi két-három évi szigorítás után újból kedvezményezetté vált. Olyannyira hogy a Bank of England segítségével nemzetközi mentőakció indult, és a bankok politikai jellegű ügyeskedésének köszönhetően az ország nem ment csődbe. Erről állította nagy büszkén a Kádár-rezsim, hogy „talpon maradtunk”.

– A magyar adósságtörténet egyik legsötétebb része 1984–88, négy év alatt megduplázódott az adósságállomány, anélkül, hogy ennek hatását érezni lehetne, illetve csak a kamatfizetés nyomja egyre súlyosabban a gazdaságot.


T. M.: A baj abból lett, hogy a nemzetközi bankártársadalom ugyan igyekezett kontroll alatt tartani a magyar hitelezést, de ez nem sikerült, mert ahogy a hetvenes években az arab tőke, most a japán áramoltatott fölös pénzeket az európai pénzpiacra. Magyarország tehát olyan valutákban – a japán hiteleken kívül NSZK-márkában és svájci frankban – vett föl kölcsönt, amelyek fölértékelődtek, míg a dollár értéke csökkent, így megugrott az adósság.

– De miért kellett ennyi hitelt fölvenni?


T. M.: Nem lehetett nem fölvenni, hiszen a fejlődés útja a gazdasági növekedés és nem a stagnálás, ráadásul a pénzügyi tartalékokat is föl kellett tölteni. De ezekből a valutákból nem lett volna szabad ennyit fölvenni. A felelősség elsősorban a magyar kormányé, tehát csak tőlük lehet számon kérni az elhibázott pénzpolitikát, az elfecsérelt milliárdokat. Viszont a nemzetközi bankártársadalom is súlyos hibákat követett el, 1972–78 között a reformokat elfojtó Kádár-rendszert támogatta, majd 1982–83-ban az újból reformszövegeket hangoztató rezsimet megmentette, az elmúlt négy évben pedig újabb hitelekkel a régi struktúra konzerválását szolgálta, s nem ellenőrizte hatékonyabban, vajon visszakaphatják-e a hitelezők a befektetett pénzüket. De a magyar probléma csak egyik része az elmúlt években kialakult hitelválságnak. A robbanás elkerülésére adósoknak és hitelezőknek együtt kell keresniük a megoldást.

















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon