– Az ön által szerkesztett lap behatóan foglalkozott a Pamjaty mozgalommal. Hogyan látja most ezt a szervezetet?
J. Zs.: Tavaly még tartottunk ettől a mozgalomtól, hiszen számos, egyformán kis szervezet létezett, s nem lehetett még tudni, melyik mekkora befolyásra tesz szert. Mára szerencsére kiderült, hogy a Pamjaty nem igazán jelentős; pár száz öregember a tagja, s nincs komoly tömegbefolyása.
– Kérem, vázolja fel a leningrádi ellenzék politikai színskáláját!
J. Zs.: A skála baloldalán* a Demokratikus Szövetség áll: ők radikálisak és népszerűtlenek. Programjuk önmagában megnyerő, nyíltan ellenzéki program, mely a nyugati minta teljes bevezetése mellett áll ki. Magát a programot sokan el tudnák fogadni, ám a szervezet kihívó és agresszív viselkedése, éles hangja számos embert elriaszt. Semmiféle kompromisszumra nem hajlandók, gyűléseiket olyan helyekre szervezik, ahol biztos nem fogja engedélyezni a rendőrség: mégis megrendezik, szétkergetik őket, s ettől „hősökké” válnak.
A jobboldalon a csekély számú és elenyésző tömegbefolyású konzervatívok állnak. A centrumhoz érkezve először a számos szervezetet, irányzatot tömörítő Leningrádi Népfrontot kell megemlítenem. Ennek létrejöttét számos vita előzte meg, melyeknek során én azt képviseltem, hogy megalakítása most még túl korai. Véleményem szerint az indulás időzítése döntő egy szervezet életében, s ma már a Népfront egyes vezetői is elsietettnek látják a megalakulást. Sok aktivistájuk van ugyan, de miután sem tapasztalatuk, sem megnyerő programjuk, sem karizmatikus vezetőjük (mint Walesa vagy Jelcin) nincs, egyelőre szürke, arctalan tömegnek tűnnek, melynek mozgósító ereje csekély.
Annál nagyobb a zöldeké, akiknek ugyan kicsi a szervezetük, de népszerűségük nagy: 500 000 embert lehet a mozgalomhoz sorolni, de egy-egy akcióhoz az egymillió aláírást is gyorsan össze tudják szedni. Sikerük titka a leningrádi politikai élet hagyományaiban és jellegzetességeiben keresendő. Itt az emberek nem ideológiák, hanem konkrét problémák (pl. lakókörnyezetük élővilágának pusztulása) mentén szerveződnek. Ellenpéldának Moszkvát lehet említeni, ahol az ideológia a fő csoportképző tényező. A Demokratikus Szövetség sikertelenségének is az az oka, hogy konstruált programmal, ideológiával léptek elő akkor, amikor az emberek torkig vannak az ideológiákkal, szép programokkal.
Az átlagember inkább a liberális jellegű középszervezetekhez vonzódik, amilyen a Peresztrojka Klub, a Bécsi Bizottság vagy a Zöldek. Az említett nagyobb szervezetek mellett sok új klub is alakult az elmúlt időszakban, melyekről még nemigen lehet tudni, mennyire lesznek erősek a jövőben. Egy részük tudományos jellegű, mint például a közgazdászoké, amely kidolgozta a leningrádi körzet gazdasági programját. Rendkívül népszerű terv ez, melynek keretében a balti államok mintájára alakítanánk át kerületünket. Függetlenedni akarunk Moszkvától. A napjainkban zajló vitafórumon, melyen a gazdasági függetlenedés a téma, a legradikálisabb szárny a régiónak mint államnak a megalakítását szorgalmazza.
– Egy független államét?
J. Zs.: Igen, mint pl. Észtország. Szövetségre is kívánunk lépni a balti országokkal. Erről a kérdésről, az együttes kiválásról már tárgyalásokat is folytatunk velük. Koncepciónk az egykori novgorodi fejedelemség hagyományán alapul, tehát újra szerelnénk alapítani a novgorodi államot (kivéve magát Novgorod városát). A határ a balti országoknál, Pszkovnál, Novgorodnál, Volgográdnál, Arhangelszknél, a murmanszki kerületnél és Kominál húzódna. Mindenekelőtt, a balti országokhoz hasonlóan, a gazdasági önelszámolásra törekszünk. Leningrád megmentésének – ne feledje, itt már az éhség fenyeget – a gazdasági önigazgatás lehet az egyetlen útja. Már a pártkongresszus előtt megindult a vita erről a koncepcióról, és a választások egyik központi témája is ez volt. A leningrádi képviselők felvetették a Legfelső Tanács ülésén, s Rizskov el is fogadta. A leningrádi márciusi választásokon ezzel a koncepcióval győztek a független jelöltek.
Az itteni politikai életben a választások kérdése áll a középpontban. Nem annyira a népi küldöttek már lefutott választása, mint inkább a most sorra kerülő helyhatósági választások. Itt fognak igazán megmérettetni a szervezetek. Választási blokkot kell alakítanunk, mivel egyetlen szervezet sem lesz elég erős egymagában. A népi küldöttek választáson aratott (a Szovjetunióban a legmagasabb arányú) ellenzéki győzelme is a választási blokknak köszönhető.
– Milyen hagyományokra támaszkodik a leningrádi ellenzék?
J. Zs.: Az „underground” hagyományokra, melyeknek kezdetét 1917-re datálhatjuk. A 20-as években a liberálisok jelemének ezt a hagyományt, a 30-as években mindent felszámoltak. Az újjáéledés a 60-as években következett be. Emellett nem elhanyagolható a hagyományos Moszkva (Ázsia) – Leningrád (Európa) ellentét sem.
– És a zapadnyik–szlavofil ellentét?
J. Zs.: Ez egy fejlődési sajátosság volt az orosz történelemben, ma már ez nem jellemző. Minden ellenzéki formáció a nyugatias hagyományokat követi.
– Hogyan ítélik meg a peresztrojkát, illetve Gorbacsovot?
J. Zs.: A Gorbacsov-éra a problémák tömkelegét hozta a felszínre. Mostanában azonban úgy látjuk, ő a mi utolsó esélyünk. A kongresszusi tv-közvetítéseken mindenki láthatta, hogy a konzervatívok milyen sokan vannak. Entellektüelek harca zajlott a „tyübe-tyejkások” ellen. (A közép-ázsiaiak jellegzetes fejfedője a konzervatívok szimbóluma.) A Gorbacsovra nehezedő konzervatív túlsúly népszerűbbé tette a liberális centristákat, hiszen mindenki láthatta, hogy realista, óvatos politikára van szükség ebben a kényes egyensúlyi helyzetben. Megértettük, hogy a nagyon „balos”, nagyon progresszív irányzat még nagyobb veszélyt hozhat ránk. Igen nehéz történelmünk volt, és tudjuk, mekkora veszélyt jelentenek az igazán dühös orosz emberek. Az önök történelmét nem ismerem, de úgy gondolom, hogy mi nagyon kis lépésekkel haladhatunk csak előre; túl nagy a tehetetlenségi nyomaték. Számunkra a balti államok a jövő modelljei, függetlenül attól, hogy hozzánk fognak-e tartozni. Az ázsiai államok pedig múltunk modelljei.
– Utolsó kérdésünk: darabokra fog-e esni a Szovjetunió?
J. Zs.: Ez a legnehezebb kérdés, amit egy orosznak ma fel lehet tenni. Az ázsiaiak aránya az oroszokhoz képest egyre nő. Az ázsiai országok számára nagyon kényelmes gyarmatként létezni. A nyugati mentalitás számára ez nem elfogadható, az ázsiaiaknak azonban megfelelő, és ők nem is követelik függetlenségüket (sajnos). A balti országokkal gyökeresen más a helyzet. Itt már nem az a kérdés, hogy kiválnak-e, hanem az, hogy mikor és hogyan. Meglátásom szerint az ország (értsd: SZU) katasztrofális helyzetben van, és ennek okozóit nem csak az oroszok között kell keresni… A balti országoknak tehát morális kötelességük segíteni az ország problémáinak megoldásában, a Szovjetunió demokratizálásában, s utána azt tehetnek, amit akarnak. A túl heves elszakadási szándék különben is felingerelheti a konzervatív erőket, s ha még egyszer elindulnak a tankok, nem fognak megállni a balti országok határán…
– Köszönjük a figyelmeztetést és az interjút.
* „Igen–nem” bolgár módra. A SZU-ban uralkodó felfogás szerint baloldalon a (szocializmust meg-)haladó, jobboldalon a konzervatív, a szocializmushoz ragaszkodó irányzatok állnak. (A szerk.)
- Külföld [6]