– A nyugati kormányok mindig azt hangsúlyozzák, hogy semmiképpen sem szeretnék egy kalap alá venni az adósokat. Szerintük minden adós külön eset, s ennek megfelelően kell kezelni őket.
Magyarországot a hitelezők azonban mintha mégis bedobták volna a kelet-európai kalapba.
– Ez csak részben igaz. Ám azt is figyelembe kell venni, hogy a hitelezők magatartása nagyon megváltozott Kelet-Európával szemben. Máris vannak példák, így a lengyel eset, amikor a nyugati kormányok és a bankok, látván, hogy Varsó nem fogja az utolsó pennyig törleszteni adósságát, belementek a tartozások jelentős mértékű csökkentésébe. Ezért én nem tartom olyan tragikusnak Magyarország szempontjából, hogy belekerült a kelet-európai kalapba. Talán így könnyebb lesz Budapestnek kicsikarnia a kedvezményeket – Lengyelországra hivatkozva.
– Igen ám, de Magyarország semmiképpen sem hasonlítható Lengyelországhoz. Már csak azért sem, mert eddig Budapest soha nem jelentett fizetésképtelenséget, soha nem kellett tartozásainak átütemezését kérnie. A világon ugyan valóban vannak adósságcsökkentő programok, de mert Budapest mindig fizetett, ezekből rendszerint kimaradt.
– Magyarország eddig tényleg jó adós volt, de ki tudja, meddig tarthatja ezt a pozícióját. Óriási adósság nyomja, ráadásul a nyolcvanas években folyamatosan lanyhult a gazdaság, sőt vissza is esett. Ezért a politikusoknak jobban meg kellene fontolniuk, mit lépjenek. Szerintem körül kellene nézniük a világban, mert ma már sokféle más megoldás is kínálkozik.
– Milyen lehetőségekre, milyen pénzügyi technikákra gondol?
– Jó példa Costa Rica, amelynek tartozásait a bankok 65%-kal csökkentették, vagy Mexikó, amelynek 35%-kal kisebb adósság után kell a jövőben kamatot fizetnie. Elképzelhető olyan adósságmenedzselési módszer is, hogy a tartozásokat nem ütemezik át a hagyományos pénzügyi technikával, vagyis nem adnak új határidőt és szokás szerint kemény kamatfeltételeket, hanem éppen a kamatok leszállításáról tárgyalnak. Costa Rica például a korábbi évi 10 helyett az új szerződésben csak 6,5 százalékot fizet tőketartozása után.
– Nyilván a magyar pénzügyi kormányzat is ismeri a többi pénzügyi újdonságot, mint az adósságok visszavásárlását vagy a tartozásoknak részvényekre való konvertálását. Erről a magyar szaksajtó is cikkezett már. A bankok mégis elutasítják, arra hivatkozva, hogy ezek a technikák kizárólag azok számára vannak fenntartva, akik egyszer már bedobták a törülközőt.
– Nem az a kérdés, hogy mit mondanak a bankok, hanem az, hogy mire van szüksége az országnak. Magyarország még mindig elég jó adós ahhoz, hogy előhozakodhasson a tárgyalásokon azzal: mire is van szüksége. A magyar pénzügyi vezetés tehát vagy tartja magát az „én fizetek” politikájához, vagy előáll igényeivel, hogy ti. milyen bankári segítségre számít a már megkezdett gazdasági és politikai reformhoz. A sztori nem azzal végződik, hogy mit mondanak a bankárok, hanem éppenséggel azzal kezdődik.
– Az ország tárgyalási pozíciói azonban látszólag egyre romlanak, ahogy egyre nehezebben tudjuk finanszírozni adósságállományunkat.
– Ez nemhogy rontaná, de éppen erősíti a magyar tárgyalási pozíciókat. Rossz pozíciója csak annak van, aki nem tud fizetni. Egészen másként néz ki a helyzet, ha egy ország még tud fizetni, de nem akar.
- gazdaság [6]