A föld- és a tsz-törvény módosításával a parlament csaknem eljutott addig a pontig, ahonnan a továbblépés már csak „tulajdonreformmal”, vagyis a földtulajdonviszonyok megváltoztatásával lehetséges. Ezzel a megokolással is vetette el a kormány vezetésével a T. Ház a már régebb óta okvetetlenkedő Tallósy Frigyes és más képviselők javaslatát: a tulajdonreformra – mondták – már csak az új parlament vállalkozhat. A magunk részéről osztjuk Tallósy türelmetlenségét, ha konkrét javaslataival nem is értünk egyet. A szocialista nagyüzem fölénye még vígan fönnmarad attól, hogy a módosított törvény nagylelkűen kimondja: ha magad akarsz gazdálkodni, lépj csak ki a tsz-ből, és egy, a neveden lévő földdel egyenértékű darabot is kivihetsz. Jobban sértette volna a nagyüzem érdekeit, ha a tsz-tag földje bevitelének kötelezettségét is megszüntették volna, lehetőséget teremtve elvileg arra is, hogy a tag a számára „nevesített” földet elidegenítse a tsz testéből. A bevitt föld fölötti rendelkezés szövetkezeti monopóliuma a tagságot a bérmunkás helyzetébe kényszeríti, és akadályozza, hogy a termelést, értékesítést, finanszírozást egyaránt egybefogó nagyüzemet meghatározott funkciókra létrehozott valódi szövetkezetek váltsák fel. Ám e menedzseri előjog feloldása sem változtatott volna azon, hogy a tsz-ek kezén lévő földnek immár csaknem 6/10-e a telekkönyvben közös tulajdonnak számít, és hogy a „közösen” felhalmozott eszközök, berendezések, gépek szintén óriási erőt jelentenek a nagyüzemi munkaszervezet egybentartásához.
El kell ismernünk viszont, hogy a múlt évtől fogva komoly változások következtek be a földtulajdon és -használat törvényi szabályozásában, nem kis részben a kormány mellett működő tulajdonreformbizottság (és ezen keresztül többek között a formálódó ellenzéket is alkotó szakértők) közreműködése révén. Ha felütjük a három évvel ezelőtt bevezetett törvény lapjait, igazi „létező szocialista” kövületet találunk, amely éppolyan mélyenszántóan jellemzi a kort, mint a Szent László-i törvény vagy a Werbőczy-féle hármaskönyv a magáét. Az 1967. évi IV.-et, az úgynevezett FFT „vívmányait” öntötte némelyest korszerűbb formába; annak a ’68-as reform alkalmából kiadott törvényét, amely a „földtulajdon és a földhasználat egységét” tűzte ki célul, kizárva a tsz-en „kívülállókat” a bent lévő föld tulajdonlásának jogából. ’68 óta persze újabb korszerűsítések is történtek, közülük is az 1976-ban bevezetett, orosz mintájú „tartós földhasználat” intézményét emelhetjük ki: ha földre teszel szert, az csak olyan, mintha a tiéd lenné, igazából az államé.
A ’87-es törvény eltörölte ugyan ezt a jogfogalmat, de minden más tekintetben ragaszkodott az állampolgárt az állammal és vállalatokkal szemben diszkrimináló, a parasztot egykori tulajdonából kíméletlenül kiforgató alapálláshoz. Csak 1 lakásod és 1 üdülőd lehet (14 éves kor fölött); a földet a tsz-ből ki nem viheted, ellenben be annál inkább, hatóságilag megállapított mértékű megváltás ellenében, bár akár fel is ajánlhatod a tsz-nek; termőföldet alig egy futballpályányit szerezhetsz vagy művelhetsz meg háztájiban; ha el akarod adni a földedet, a szomszéd nagyüzemnek elővásárlási joga van (ez az előjog a mostani módosítás után is fennmaradt!). E rendszabályok természetesen a földmagántulajdon szép egyenletes csökkenését programozták be, még a 80-as években is. A tsz- tagok nevén lévő földek aránya a tsz-ek által használt földeken belül 1968-ban még 55,3% (a kívülállóké 16,9% volt), 1973-ban 52,6% (addig még inkább csak a kívülállókét kebelezték be), 1983-ban 41,3%, 1987-ben már 37,3%.
A Grósz-kormány – még Kádár főtitkársága alatt – engedett némelyest a dogmákból, de persze szem előtt tartotta a sok helyütt válságba jutott nagyüzemek érdekeit. Az ekkori téesztörvény-módosítás elsősorban annak kívánt legális keretet nyújtani, hogy a kedvezőtlen adottságú üzemek valahogy kimásszanak a csávából: így a tsz-ek nem voltak többé kötelesek teljes munkaidőben foglalkoztatni tagjaikat, és a földbeviteli kötelezettség alóli mentesség felső határát 3 hektárban állapították meg a rossz adottságú vidékek esetében.
Lényeges változást az 1989. május–júniusi törvénymódosítások hoztak: feloldották a magáningatlan és a földtulajdon korlátozását, a tsz-ek hatáskörébe utalták a háztáji földnagyság megszabását, és leszámoltak a szövetkezeti vagyon oszthatatlanságának elvével, kimondva, hogy az, „– ha a törvény kivételt nem tesz – részben oszthatatlan, részben a tagok közt osztható”; ami nem jelent mást, mint hogy az 1988-as vagyon 50%-át, az ezutáni vagyonnövekmény teljes egészét ki lehet osztani, vagyonjegyek formájában.
Ez a liberalizálás azonban ekkor már más oldalról váltott ki ellenállást: az ellenzék és néhány országgyűlési képviselő abbeli gyanakvását, hogy a mind polgáribb jelleget öltő törvények az agrárelit hatalmának átmentését, a föld és az ingatlan jóvátehetetlen privatizálását segítik elő.
Tallóssy képviselőnek (a megfelelő országgyűlési bizottság támogatásával) sikerült ugyan keresztülvinnie a kormánnyal szemben a társadalmi szervezetek ingatlaneladásainak és -apportjainak liláimat, de hiába kezdeményezte az általános szocialista földelidegenítési stopot. Szintén hiába interpellált ez ügyben Vassné Nyéki Ilona képviselőnő októberben, noha a nemzeti háromszögtárgyalások középszintű gazdasági bizottsága előzőleg ilyen szellemű javaslat parlamenti tárgyalása mellett foglalt állást. A vita, mint ismeretes, a legutóbbi ülésszakon folytatódott, és ismét a földeladásokat ellenzők vereségével végződött.
Bár gyanakvásuk teljesen jogos, Hüttler Csaba miniszternek igaza lehel abban, hogy a megengedhetetlen földprivatizálás gyakorlati veszélye nem nagy: amúgy is igen gyér a föld adásvételi forgalma. Gazdasági társaságul is keveset alakítottak mezőgazdasági „alaptevékenységre” – mondták a TOT-ban –, a tsz-ek inkább a mezőgazdasághoz kapcsolódó szolgáltatások és kereskedelem céljára alapított kft.-kbe szálltak be eddig. Általában is igen lassú egyelőre a szervezeti mozgás: tavaly mintegy tíz kedvezőtlen adottságú tsz vette fel a kevesebb tulajdoni kötöttséggel járó szakszövetkezeti formát, és további tíz körüli esetben történt szétválás (ebből is négy Szolnok megyében, ahol a 70-es évek egyesítési kampánya talán a legagresszívebb volt).
Holott a szervezeti decentralizáció (ideértve az üzemek belső, megfelelő érdekeltség kialakításával együttjáró tagolódását is) maga is segíthetné a tulajdonreformot, amennyiben az egyes termelők vagy csoportok versenyét, közvetlen (és nemcsak a tsz keretein belüli) piaci kapcsolódásait élénkítené, érzékelhetővé tenné számukra gazdálkodói döntéseik következményeit. Ám ez természetesen nem elegendő: a földbirtokviszonyok megváltoztatását jogi úton is segíteni kell. A mostani kormány és az agrárvezetők által javasolt megoldás, amely – mint a mostani törvényhozás esetéből is kitűnik – kész ténynek fogadja el a megváltások, földfelajánlások és -elhagyások során létrejött birtokviszonyokat, minden bizonnyal csak irdatlanul lassú átalakulást tesz lehetővé. A gazdálkodók akár a gazdálkodni kész, de jelenleg még névleges földtulajdonnal sem rendelkező tsz-tagok földtulajdonhoz juttatása feltétlenül növelné önállóságukat, gazdálkodói tudatukat; emellett természetesen a parasztsággal szemben elkövetett igazságtalanságot is jóvá kell tenni valamiképp.
Úgy gondoljuk azonban, hogy nem eredményezné igazán e jóvátételt az, ha egyszerűen visszapörgetnénk a szocialista földkisajátítás szövevényes műveletek. Tallóssy Frigyes és más képviselők múltkori, nagy többséggel elvetett javaslata – továbbá a kisgazdák – szerint egyszerűen vissza kell állítani az eredeti földbirtokviszonyokat akár a tsz-ek földhasználatának meghagyása árán is, és ezáltal, a régi-új tulajdonosoknak juttatott járadék révén, helyreállna az igazság. A gazdasági természetű ellenvetések mellett (pl. ettől is emelkednének a mezőgazdasági árak, hiszen törvényi, tehát nem piaci úton életre hívott földjáradékról lenne szó; megzavarná a termelést a nagyszámban idegen járadékkövetelő tulajdonos megjelenése) azt is látnunk kell, hogy ez igazságtalanság volna a jelenleg mezőgazdasági foglalkozású, de eredetileg föld nélküli emberekkel szemben.
A tulajdonreformnak azokat kell földhöz segítenie, akik maguk hajlandók gazdálkodni vele. A törvénynek ily módon először is minden korlátozás nélkül el kell ismernie a tsz-tagnak azt a jogát, hogy a közösben, saját nevén lévő földdel szabadon rendelkezzen. Másfelől lehelőséget kell biztosítani a tsz közös tulajdonában lévő és az állami tulajdonú föld megvásárlására (mégpedig a megváltás összegével mai viszonyok között egyenértékű áron) vagy licitre bocsátására. Hogy pedig ki az, aki önálló művelésre vállalkozik, azt a községenként ismét felállítandó Földigénylő Bizottságok mérhetnék fel.
(Nem állítom, hogy az itt előadottakban nem hatottak rám Juhász Pál agrárközgazdász nézetei.)
- gazdaság [6]