Skip to main content

A gyermekvédelem teszi a dolgát

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Sz.-né 30 éves fiatalasszony. Hét gyereke van: Budapesten született, itt nőtt fel, csak rövid, ám termékeny házassága éveit töltötte Tiszakécskén, a férje házában. A férj egy maszek vállalkozó segédmunkásaként járta az országot ez idő alatt, nem is keresett rosszul. Az asszony némely gyerekei után méltányosságból GYES-t kapott. Jól megvoltak egészen addig, amíg egy szép napon meg nem jelent egy idegen nő három gyerekkel, s be nem jelentette igényét Sz.-re, akitől a gyerekek származnak. A fiatalasszony elvált, és visszaköltözött az anyja 24 négyzetméteres lakásába öt gyerekkel. Egy kisfiút a bíróság ugyanis az apának ítélt, egyet pedig a tiszakécskei nagyszülők vettek magukhoz.

Sz.-né (életében először) elhelyezkedett, s azóta is ott dolgozik egy közeli kórház mosodájában. Pár hónap után, 1988 áprilisában elfoglalt egy üresen álló szoba-konyhát az anyja lakásától pár száz méterre. Majdnem egy évig tartott a nyugalom, 1989 februárjában azonban kilakoltatási végzést kapott a tanácstól. A végrehajtást megelőzve visszaköltözött az öt gyerekkel az anyjához és annak élettársához a 24 négyzetméterbe.

Négy hónapig bírták, akkor Sz.-né megint feltört egy üres lakást az egyik testvére közelében. Egy 12 négyzetméteres szobát és parányi konyhát vett birtokba. Az iskola, ahová a megfelelő korú gyerekek járnak, rendszeres nevelési segélyt javasolt volna a családnak, ha Sz.-né nem félt volna attól, hogy ezzel felhívja magára a tanács figyelmét, és még a végén intézetbe vitetik a gyerekeket. A hatóság éberségét azonban nem sikerült kijátszani: 1989 novemberében ismét megérkezik a kilakoltatási végzés, de immár a gyámhatóság levelével együtt: ha karhatalommal kell végrehajtani a kilakoltatást, a gyámhatóság gondoskodik a gyerekekről. Intézetben helyezi el őket. Sz.-né megint menekül. Már eléggé megviselt. Ráadásul a cipekedésben megrándul a dereka, 1990 januárjában kórházba kerül. A gyerekeket az anyja ellátja ugyan, a gyámhatóság mégsem látja elég meggyőzőnek a helyzetet: január 6-án bekerítő hadművelettel begyűjti a gyerekeket az iskolából, óvodából, s beviszi a Fővárosi Gyermekvédő Intézetbe. Kettő megúszta a gyermekmentést, ők hiányoztak aznap a megfelelő gyermekintézményből, mert a nagyanyjuk az orvosi rendelőben ült velük.

„Az ideiglenes intézeti beutalás akkor szüntethető meg, ha az anya gondoskodni tud a gyerekek megfelelő elhelyezéséről” – mondja ki az államigazgatási határozat. Sz.-né, szerencséjére, január végén megtalálta a SZETA-t. Az államigazgatási határozat helyébe gyorsan született egy új, amely szerint az anya felgyógyulásával a 24 négyzetméter már megfelelő elhelyezés. Össze lehet gyűjteni a papírokat, a gyerekeket (bőgve rohannak az anyjukhoz három különböző intézetben), lehet újra igényelni családi pótlékot (ezt a GYIVI azonnal letiltotta), lehet keresgélni a gyerekek ruháit, tanszereit. Happy end, a gyermekvédelem megengedi, hogy ott maradjanak nyolcan a 24 négyzetméteren. (Ha rendesen viselkednek.)








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon