Skip to main content

A félig megtört tabu

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Földtörvény


A föld- és a tsz-törvény módosításával a parlament csaknem eljutott addig a pontig, ahonnan a továbblépés már csak „tulajdonreformmal”, vagyis a földtulajdonviszonyok megváltoztatásával lehetséges. Ezzel a megokolással is vetette el a kormány vezetésével a T. Ház a már régebb óta okvetetlenkedő Tallósy Frigyes és más képviselők javaslatát: a tulajdonreformra – mondták – már csak az új parlament vállalkozhat. A magunk részéről osztjuk Tallósy türelmetlenségét, ha konkrét javaslataival nem is értünk egyet. A szocialista nagyüzem fölénye még vígan fönnmarad attól, hogy a módosított törvény nagylelkűen kimondja: ha magad akarsz gazdálkodni, lépj csak ki a tsz-ből, és egy, a neveden lévő földdel egyenértékű darabot is kivihetsz. Jobban sértette volna a nagyüzem érdekeit, ha a tsz-tag földje bevitelének kötelezettségét is megszüntették volna, lehetőséget teremtve elvileg arra is, hogy a tag a számára „nevesített” földet elidegenítse a tsz testéből. A bevitt föld fölötti rendelkezés szövetkezeti monopóliuma a tagságot a bérmunkás helyzetébe kényszeríti, és akadályozza, hogy a termelést, értékesítést, finanszírozást egyaránt egybefogó nagyüzemet meghatározott funkciókra létrehozott valódi szövetkezetek váltsák fel. Ám e menedzseri előjog feloldása sem változtatott volna azon, hogy a tsz-ek kezén lévő földnek immár csaknem 6/10-e a telekkönyvben közös tulajdonnak számít, és hogy a „közösen” felhalmozott eszközök, berendezések, gépek szintén óriási erőt jelentenek a nagyüzemi munkaszervezet egybentartásához.

El kell ismernünk viszont, hogy a múlt évtől fogva komoly változások következtek be a földtulajdon és -használat törvényi szabályozásában, nem kis részben a kormány mellett működő tulajdonreformbizottság (és ezen keresztül többek között a formálódó ellenzéket is alkotó szakértők) közreműködése révén. Ha felütjük a három évvel ezelőtt bevezetett törvény lapjait, igazi „létező szocialista” kövületet találunk, amely éppolyan mélyenszántóan jellemzi a kort, mint a Szent László-i törvény vagy a Werbőczy-féle hármaskönyv a magáét. Az 1967. évi IV.-et, az úgynevezett FFT „vívmányait” öntötte némelyest korszerűbb formába; annak a ’68-as reform alkalmából kiadott törvényét, amely a „földtulajdon és a földhasználat egységét” tűzte ki célul, kizárva a tsz-en „kívülállókat” a bent lévő föld tulajdonlásának jogából. ’68 óta persze újabb korszerűsítések is történtek, közülük is az 1976-ban bevezetett, orosz mintájú „tartós földhasználat” intézményét emelhetjük ki: ha földre teszel szert, az csak olyan, mintha a tiéd lenné, igazából az államé.

A ’87-es törvény eltörölte ugyan ezt a jogfogalmat, de minden más tekintetben ragaszkodott az állampolgárt az állammal és vállalatokkal szemben diszkrimináló, a parasztot egykori tulajdonából kíméletlenül kiforgató alapálláshoz. Csak 1 lakásod és 1 üdülőd lehet (14 éves kor fölött); a földet a tsz-ből ki nem viheted, ellenben be annál inkább, hatóságilag megállapított mértékű megváltás ellenében, bár akár fel is ajánlhatod a tsz-nek; termőföldet alig egy futballpályányit szerezhetsz vagy művelhetsz meg háztájiban; ha el akarod adni a földedet, a szomszéd nagyüzemnek elővásárlási joga van (ez az előjog a mostani módosítás után is fennmaradt!). E rendszabályok természetesen a földmagántulajdon szép egyenletes csökkenését programozták be, még a 80-as években is. A tsz- tagok nevén lévő földek aránya a tsz-ek által használt földeken belül 1968-ban még 55,3% (a kívülállóké 16,9% volt), 1973-ban 52,6% (addig még inkább csak a kívülállókét kebelezték be), 1983-ban 41,3%, 1987-ben már 37,3%.

A Grósz-kormány – még Kádár főtitkársága alatt – engedett némelyest a dogmákból, de persze szem előtt tartotta a sok helyütt válságba jutott nagyüzemek érdekeit. Az ekkori téesztörvény-módosítás elsősorban annak kívánt legális keretet nyújtani, hogy a kedvezőtlen adottságú üzemek valahogy kimásszanak a csávából: így a tsz-ek nem voltak többé kötelesek teljes munkaidőben foglalkoztatni tagjaikat, és a földbeviteli kötelezettség alóli mentesség felső határát 3 hektárban állapították meg a rossz adottságú vidékek esetében.

Lényeges változást az 1989. május–júniusi törvénymódosítások hoztak: feloldották a magáningatlan és a földtulajdon korlátozását, a tsz-ek hatáskörébe utalták a háztáji földnagyság megszabását, és leszámoltak a szövetkezeti vagyon oszthatatlanságának elvével, kimondva, hogy az, „– ha a törvény kivételt nem tesz – részben oszthatatlan, részben a tagok közt osztható”; ami nem jelent mást, mint hogy az 1988-as vagyon 50%-át, az ezutáni vagyonnövekmény teljes egészét ki lehet osztani, vagyonjegyek formájában.

Ez a liberalizálás azonban ekkor már más oldalról váltott ki ellenállást: az ellenzék és néhány országgyűlési képviselő abbeli gyanakvását, hogy a mind polgáribb jelleget öltő törvények az agrárelit hatalmának átmentését, a föld és az ingatlan jóvátehetetlen privatizálását segítik elő.

Tallóssy képviselőnek (a megfelelő országgyűlési bizottság támogatásával) sikerült ugyan keresztülvinnie a kormánnyal szemben a társadalmi szervezetek ingatlaneladásainak és -apportjainak liláimat, de hiába kezdeményezte az általános szocialista földelidegenítési stopot. Szintén hiába interpellált ez ügyben Vassné Nyéki Ilona képviselőnő októberben, noha a nemzeti háromszögtárgyalások középszintű gazdasági bizottsága előzőleg ilyen szellemű javaslat parlamenti tárgyalása mellett foglalt állást. A vita, mint ismeretes, a legutóbbi ülésszakon folytatódott, és ismét a földeladásokat ellenzők vereségével végződött.

Bár gyanakvásuk teljesen jogos, Hüttler Csaba miniszternek igaza lehel abban, hogy a megengedhetetlen földprivatizálás gyakorlati veszélye nem nagy: amúgy is igen gyér a föld adásvételi forgalma. Gazdasági társaságul is keveset alakítottak mezőgazdasági „alaptevékenységre” – mondták a TOT-ban –, a tsz-ek inkább a mezőgazdasághoz kapcsolódó szolgáltatások és kereskedelem céljára alapított kft.-kbe szálltak be eddig. Általában is igen lassú egyelőre a szervezeti mozgás: tavaly mintegy tíz kedvezőtlen adottságú tsz vette fel a kevesebb tulajdoni kötöttséggel járó szakszövetkezeti formát, és további tíz körüli esetben történt szétválás (ebből is négy Szolnok megyében, ahol a 70-es évek egyesítési kampánya talán a legagresszívebb volt).

Holott a szervezeti decentralizáció (ideértve az üzemek belső, megfelelő érdekeltség kialakításával együttjáró tagolódását is) maga is segíthetné a tulajdonreformot, amennyiben az egyes termelők vagy csoportok versenyét, közvetlen (és nemcsak a tsz keretein belüli) piaci kapcsolódásait élénkítené, érzékelhetővé tenné számukra gazdálkodói döntéseik következményeit. Ám ez természetesen nem elegendő: a földbirtokviszonyok megváltoztatását jogi úton is segíteni kell. A mostani kormány és az agrárvezetők által javasolt megoldás, amely – mint a mostani törvényhozás esetéből is kitűnik – kész ténynek fogadja el a megváltások, földfelajánlások és -elhagyások során létrejött birtokviszonyokat, minden bizonnyal csak irdatlanul lassú átalakulást tesz lehetővé. A gazdálkodók akár a gazdálkodni kész, de jelenleg még névleges földtulajdonnal sem rendelkező tsz-tagok földtulajdonhoz juttatása feltétlenül növelné önállóságukat, gazdálkodói tudatukat; emellett természetesen a parasztsággal szemben elkövetett igazságtalanságot is jóvá kell tenni valamiképp.

Úgy gondoljuk azonban, hogy nem eredményezné igazán e jóvátételt az, ha egyszerűen visszapörgetnénk a szocialista földkisajátítás szövevényes műveletek. Tallóssy Frigyes és más képviselők múltkori, nagy többséggel elvetett javaslata – továbbá a kisgazdák – szerint egyszerűen vissza kell állítani az eredeti földbirtokviszonyokat akár a tsz-ek földhasználatának meghagyása árán is, és ezáltal, a régi-új tulajdonosoknak juttatott járadék révén, helyreállna az igazság. A gazdasági természetű ellenvetések mellett (pl. ettől is emelkednének a mezőgazdasági árak, hiszen törvényi, tehát nem piaci úton életre hívott földjáradékról lenne szó; megzavarná a termelést a nagyszámban idegen járadékkövetelő tulajdonos megjelenése) azt is látnunk kell, hogy ez igazságtalanság volna a jelenleg mezőgazdasági foglalkozású, de eredetileg föld nélküli emberekkel szemben.

A tulajdonreformnak azokat kell földhöz segítenie, akik maguk hajlandók gazdálkodni vele. A törvénynek ily módon először is minden korlátozás nélkül el kell ismernie a tsz-tagnak azt a jogát, hogy a közösben, saját nevén lévő földdel szabadon rendelkezzen. Másfelől lehelőséget kell biztosítani a tsz közös tulajdonában lévő és az állami tulajdonú föld megvásárlására (mégpedig a megváltás összegével mai viszonyok között egyenértékű áron) vagy licitre bocsátására. Hogy pedig ki az, aki önálló művelésre vállalkozik, azt a községenként ismét felállítandó Földigénylő Bizottságok mérhetnék fel.

(Nem állítom, hogy az itt előadottakban nem hatottak rám Juhász Pál agrárközgazdász nézetei.)
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon