– Mi a különbség a „Van kiút!” és a tavaly áprilisban elfogadott program – A rendszerváltás programja – között?
Soós Károly Attila: Semmilyen lényeges vonatkozásban nincs eltérés. Csupán arról van szó, hogy mivel valóságos esélyünk van a kormánykoalícióban való részvételre, előtérbe kerülnek a rövid távú gazdaságkezelési kérdések. Ezek között a legfontosabbnak az infláció elleni határozott fellépést tekintjük.
– Az eladósodás kezelése is éppilyen fontos…
S. K. A.: Ha elszabadul az infláció, az Magyarországot akár évtizedekre is visszavetheti. De persze fontos az is, amit egyébként a mostani kormányzati tényezők is felvetettek már: tárgyalásokat kell kezdeményezni az adósságterhek könnyítése érdekében. Enélkül ugyanis olyan rendkívüli életszínvonal-korlátozó intézkedésekre volna szükség, és olyan inflációs veszélyek lépnének föl, amelyek ezt az országot gazdaságilag is, politikailag is irányíthatatlanná, kezelhetetlenné tennék. Ami természetesen a jövő kormányát sem mentesíti a fizetési mérleg javítására tett, az egész országra nagy terhet rovó erőfeszítésektől.
– Mi különbözteti meg az SZDSZ tervezett inflációellenes politikáját attól, amit a mostani kormány csinál? Hiszen ez utóbbi is fokozatosan igyekszik leépíteni a fogyasztói ártámogatásokat, és fenntartja a bérszabályozást a nagyobb vállalatok esetében.
S. K. A.: Valóban fokozatos, először csupán az infláció gyorsulását megakadályozó politikára gondolunk, melynek eredményeként az áremelkedés csak három év múlva mérséklődne lényegesen. Mi azonban – a Németh-kormánnyal ellentétben – radikálisan csökkentenénk az irányítási és a védelmi kiadásokat. A másik tényező a nem hatékony vállalatok bezárása, bár itt is csak fokozatosan lehet előrehaladni (ráadásul a vállalatbezárások rövid távon szintén gerjesztik az inflációt). Ezen a téren eddig semmit sem tettek, és pénzhígítás folyik azáltal, hogy a vállalatok kölcsönösen eladósodnak egymás között: így ugyanis megnő a forgalomban lévő pénz mennyisége. Végül pedig: az inflációellenes harc jegyében is törekedni kell a monopóliumok felszámolására, a vállalkozások élénkítésére.
– Ami a vállalatbezárásokat illeti: biztosan meg lehet-e mondani, melyik cég hatékony és melyik nem az? A kemény fellépés politikájának ellenzői mostanság úgy érvelnek: nem lehet, mert itt úgyis mesterkélt piac működik.
S. K. A.: Úgy vélem, ez egyre kevésbé igaz. A legnagyobbrészt liberalizált árakat és a sok területen szintén szabaddá tett importot figyelembe véve egyre inkább elmondható, hogy a veszteségesség tükrözi a hatékonyság hiányát. Legalábbis ebbe az irányba haladunk.
– Az SZDSZ mindhárom fontos adónál csökkentést ígér: a személyi jövedelemadó legmagasabb mértékét, valamint a vállalkozói nyereségadó kulcsát 30-35%-ra, az általános forgalmi adót legfeljebb 20%-ra szállítaná le. Nem mond ez ellent az inflációellenes programnak?
S. K. A.: E csökkentést lépésről lépésre és az adókedvezmények korlátozásával párhuzamosan tervezzük. Ma az általános forgalmi adó alól kiesik a termelés jelentős része – mi csak az alapvető élelmiszereknél alkalmaznánk a 0%-os áfát, és kevesebb termékre vetnénk ki mérsékelt kulcsú adót. Az SZJA rendszerébe szintén be vannak építve kedvezmények, amelyeknek törlése ellensúlyozhatná az adómérséklést. Nem ígérünk tehát olyan adócsökkentést, amit nem lehet valamiképpen ellensúlyozni; annál is kevésbé, mivel a költségvetési kiadások visszafogása tekintetében nem vagyunk olyan optimisták, mint némely más párt. Ezen a téren (így különösen a szociális kiadások terén) is reformokat akarunk, de az átalakítás nem mehet végbe egyik napról a másikra, és a költségvetés egyensúlyát közben is biztosítani kell.
A vállalkozási nyereségadó esetében fokozatos mérséklést tartunk végrehajthatónak, ezt viszont határozottan kilátásba helyeznénk, ami azért fontos, mert az induló vállalkozások számíthatnának működési feltételeik javulására.
– Az inflációellenes politika szempontjából teher lehet az élelmiszerárak év eleji felszabadítása.
S. K. A.: Mi ezt az intézkedést elsietettnek tartottuk: az élelmiszer-termelés és -forgalmazás monopolizáltsága miatt is, de amiatt is, mert a szabad árakat anélkül vezették be, hogy az állam megfelelő intervenciós tartalékokkal rendelkezett volna a kínálati egyenetlenségek áthidalására és így az inflációs veszély mérséklésére. Viszont ha egyszer már megtörtént ez az árliberalizálás, akkor már nem nagyon lehet visszacsinálni, és mi – ha csak lehet – fenn szeretnénk tartani a szabad árakat.
– A „Van kiút!” mintha változást jelentene annyiban is, hogy határozottan fellép „az állami vagyon elkótyavetyélése és az ellenőrizhetetlen menedzseri hatalom átmentése ellen”.
S. K. A.: Én azt hiszem, ez nem pontos megfogalmazás. A rendszerváltás programját tavaly év elején, Grósz Károly országlása alatt írtuk. Állt a pártállam, és bár a korrupció növekedett, még nem jelent meg az a veszély, hogy a kommunisták magántulajdonosi pozícióba mentik át magukat. Amikor az átalakulási törvény szerint kezdett folyni a spontán privatizálás, számos párt – így októberi küldöttgyűlésén az SZDSZ is – tiltakozott ellene.
– Mennyire jelentenek biztosítékot ez ügyben az állami vagyonügynökségről és vagyonvédelemről nemrég hozott törvények?
S. K. A.: Néhány apró módosítás esetleg még szóba kerülhetne: meglehet, hogy a versenytárgyalás követelményét még határozottabban kellene érvényesíteni, és a részvénybevonás szabályai talán túlságosan lazák. De úgy gondoljuk: ezek az új törvények alapjában véve rendet teremtenek a spontán privatizálás kérdésében. Mármint rend lesz, ha az Állami Vagyonügynökség megalakul.
Két területet tartunk továbbra is problematikusnak. Először is a szabályozás réseket hagy az állami privatizálás esetében: a vagyonügynökség az általánosnál kedvezőbb föltételeket engedhet a társasággá alakuláshoz az állami vállalatok számára, egyedi engedély alapján, mindenféle parlamenti hozzájárulás nélkül. Másodszor: bár a külföldi tőke bejövetelét rendkívül fontosnak tartjuk, nem értünk egyet az adókedvezményekkel, amelyet részben törvényesen, részben – és ez még nagyobb baj – egyedileg, tehát megint a parlament ellenőrzése nélkül nyújtanak az itt vállalkozó külföldiek számára. Ez a módszer más országokban sem járt különösebb sikerrel; nem adókedvezménnyel, hanem az általános gazdasági föltételek javításával kell idevonzani a külföldi tőkét.
- gazdaság [6]