Skip to main content

Francia bújtatócska

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Most, Nelson Mandela szabadulásakor Dél-Afrika kicsit kevésbé tabu. Így arra is fény derülhet, hogy abszolút tabu korában is virágzó kapcsolatai voltak az egész világgal. Például 79 francia vállalat és szövetkezet tudhat magáénak hosszabb-rövidebb ideje valamilyen létesítményt a faji megkülönböztetés hazájában, ami persze semmiségnek tűnik a 600 brit, 300 német és 200 amerikai érdekeltséghez képest.

Bár a többiek is ígérgették, csak a Renault és a Peugeot szedte tavaly a sátorfáját, ők is kizárólag gazdasági megfontolásból. Az ott maradt 79-ek sikerrel játsszák ki az 1985-ben bevezetett szigorú korlátozásokat: megváltoztatják leányvállalataik nevét, többszörös közvetítéssel kapcsolódnak hozzájuk, esetleg angol, német, luxemburgi vagy svájci szálakon keresztül.

A Dél-Afrikában működő francia kirendeltségek valóságos várhoz hasonlítanak. Csak sokszoros ellenőrzés árán lehet hozzájuk bejutni. A látogatót állítólag biztonsági okokból ellenőrzik többszörösen, valójában el akarják riasztani a kíváncsiskodókat. S ha mégis sikerül az igazgatóhoz behatolni és beszélgetni vele, csak akkor lehet belőle kihúzni valamit, ha nemrég került oda, és így még nem volt elég idő felkészíteni az eligazításokon.

A Club Mediterrane a legnagyobb francia üdültető társaság. 40 000 dél-afrikai tagja van, rejtélyes okból valamennyien fehérek. Talán a feketéket nem vonzza a társaság civilizációmentes, bungalós vakációkínálata. Azt azonban végképp nehéz megmagyarázni, miért éppen Tokióból irányítják a dél-afrikai fiókot.

A repülőgépgyártásban élenjáró franciák Dél-Afrikában is jelen vannak. Tökéletes inkognitóban tíz francia mérnök részt vett egy dél-afrikai katonai gép kifejlesztésében is. Hogy kivédjék az energetikai embargót, az Air Liquide felépített egy hidrogénből és szénből üzemanyagot előállító gyárat, amely a dél-afrikai szükséglet 30%-át fedezi – igaz, lehetetlenül magas áron. Pretoria ennél is többet: teljes energetikai függetlenséget akart, s hogy ezt nem sikerült megteremtenie, az nem a francia vállalkozókon múlott.

A Lainère de Roubaix textilipari üzemei kiadós botrányt kavartak. A leányvállalat hajlandó volt úgy táncolni, ahogy Pretoria fütyül, és gazdasági kedvezmények fejében betiltotta a területén működő szakszervezeteket. Ez azért, például a német vállalatok esetében, elképzelhetetlen, ők képzettséget, jó fizetést, szabad szervezkedési lehetőséget adnak fekete munkásaiknak; és mindig kapun belül keresnek megoldást, nézeteltéréseiket nem szokták dél-afrikai bíróság elé vinni.

Kirakatlétesítménye a franciáknak is van: a Total, amelynek benzinkútjai az ország minden sarkában megtalálhatók. A vállalat érdekelt még a szénbányászatban, az urántisztításban (mégpedig egy szintén franciák által épített atomerőmű számára) és a napenergia-felhasználás fejlesztésében. A Közös Piac normáit is túlszárnyalja e cég a fizetés, képesítés, személyi szabadságok dolgában. Legalábbis a szem előtt lévő helyeken; mert nem tudhatja senki, mi történik a szénbányák mélyén.

(Párizs)
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon