S. O. [Solt Ottilia]

Nyomtatóbarát változat

Szemelvényezzük még egy kicsit, hogyan is védte vitéz Szendi József az európai kereszténység értékeit az emberi formájukból kivetkőzött szovjet hadseregtől 1944-ben: „A jelen helyzetben nemzetvédelmi és nemzetmentő szolgálatot is végeztünk…

Szerényen megjegyeznénk, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékét és eszméit ápolni létrejött BZSBT vezetője ott ül a parlament MDF-es soraiban, s Kéry Kálmán csak azért ülhet ott, mert nem került vitéz Szendi József értékmentő, becsületes kezei közé.

Egy szívmelengető humanista epizód:

Értékvilágunkat kétségkívül tönkretette az elmúlt 40 év bolsevik propagandája, s bizony nem tartottuk szégyennek – még zsidók esetében sem – ha valaki partizánként harcolt Hitler hadserege ellen. Most, vitéz Szendi nézőpontjából már nem annyira idegen Rajkai Zsolt kisgazdapárti államtitkár módosító indítványa, melyet az „egyes kiemelt nyugellátások felülvizsgálata” c. törvényhez fűzött. Ebben meg akarja vonni a kormányelőterjesztés szerint meghagyott pótlékot azoktól, akik ezt partizántevékenységért kapják (mint Európa minden civilizált országában egyébként), mondván, hogy a partizánok alkalomadtán a magyar honvédség ellen is harcoltak hazafiatalanul.

Szegény vitéz Szendi az istentelen szovjetek és álkeresztény amerikaiak győzelme után leszerelt. Földet nem kapott, mert az ilyenfajta „reakciós fasiszta bitangnak – mert ennek minősítettek az első perctől – a nép ellenségének… csak internáló tábor és börtön jár… akkor már köztudomásúvá vált, hogy a hazatért zsidó munkaszolgálatosokból alakult rendőrség a volt csendőrség tagjai ellen hajtóvadászatot rendelt el”. (Ilyen csúnyán viszonozva a vitéz csendőr keresztényi hajtóvadászatát. Mert a könyv 42. lapján maga hasonlítja a zsidóknak bizonyuló partizánok felkutatására szervezett akciót békés körvadászathoz.) S bizony fenn is akadt: „egy félszemű ávós intézkedett (pontosan úgy nézett ki, mint Mojse Dyan).” Bekísérték. „A félszeműn kívül még négy zsidó… megvetően, vigyorogva és kéjelegve nézett rám.” Stb. Csendőrünk a zsidók rémes bosszúját megúszta, és 1949. augusztus 6-án szabadult. (Egy ’47-es kisgazda képviselő is eljárt az érdekében.) Végül 1957-ben nekiindult a keresztény Európának, ám végül is megelégedett az álkeresztény Floridával, s tisztes öregséget megélve, jó egészségben ott vetette papírra emlékiratait. 1990. február 26-án – alig egy éve – veti papírra az utolsó szavakat „azzal a hittel és tudattal, …hogy mindazt, amit magyar hazám és nemzetem megkövetel egy fiától, maradéktalanul, legjobb tudásom szerint teljesítettem”.

A hálás utódok a vitéz csendőr tanításait bizonyára odaadóan tanulmányozzák. Feltehetőleg ebben bízott az MDF miskolci szervezete, mikor az emlékiratot példás gyorsasággal közreadta.

• Belföld