„Azonnali gazdasági egységet”
Interjú Wolfgang Schnurral, a „Szövetség Németországért” elnevezésű választási koalíció egyik tagjával, a „Demokratikus Ébredés” elnökével.
Beszélő: Schnur úr, a két német állam egyesítése az ön pártjának kinyilvánított célja. Mikorra kívánják ezt elérni?
Schnur: Őszintén szólva, amilyen hamar csak lehet. Más megoldás nincs, az emberek ezt akarják Szerintem 1991-re lehetséges lesz, addig minden feltétel megteremthető.
B.: Tehát nem egészen két év múlva?
S.: Igen.
B.: Az NDK stabilizálódásához elengedhetetlen az egyesülés. Ebben az összefüggésben a döntő szerepet a gazdasági és pénzunióról folytatott tárgyalások játsszák. Mikorra számíthatunk erre?
S.: Tulajdonképpen azonnal neki kellene látni. De nemcsak a gazdasági és pénzunióról van szó, hanem kulturális unióról és a környezetvédelem terén végzendő együttműködésről. Ezenkívül szükségünk van egy szociálpolitikai szerződésre. Célunk az, hogy lehetővé tegyük a tőke beáramlását az NDK-ba, úgy az NSZK-ból, mint más országokból.
B.: A környezetvédelem témáját a Zöld Párt, a szociálpolitikai szerződés kérdését pedig a Független Nőszövetség fogja szóba hozni a tárgyalások során. De mi a helyzet a bérekkel, az árakkal, az elkerülhetetlen tömeges munkanélküliséggel?
S.: El tudom képzelni, hogy a béreket az NSZK-ban szokásos bérekkel egy szintre hozzuk.
B.: Azután az üzemek nem lesznek már veszteségesek?
S.: Lehet, de a magas bérek motiválják majd a dolgozókat, akik kapják.
B.: Sokak számára mégiscsak az áremelkedés és a munkanélküliség veszélye marad. Hogyan tarthatók az emberek az NDK-ban, ha a gazdasági problémáik megoldatlanok, s ennek következtében az életkörülmények jelentősen rosszabbak, mint az NSZK-ban.
S.: Ez valóban probléma lesz a jövőben is, de csak az egyesítés hozhatja a megoldást. Bizonyára szükséges az egész struktúra politikai átalakítása, kezdve mindjárt a közigazgatási reformmal.
B.: És az NSZK szociálpolitikai törvényeinek bevezetésére nincs is szükség, csak a gazdasági unió kiegészítőjeként?
S.: De igen. A törvények egész csomagját lépésről lépésre be kell vezetni. A cél az, hogy az emberek az NDK-ban maradjanak. Az államegyesítés a záróaktus lesz.
„Konvertibilitást valutaunió helyett”
Válaszol Klaus Steinitz professzor, a német Demokratikus Szocializmus Pártja (korábban: NSZEP) elnökségi tagja
B.: Manapság az aktuális téma a valutaunió. Az ön pártjának mi az álláspontja, a valutauniónak még ebben az évben meg kell valósulnia?
S.: Ha így egyenesen azt kérdezi, hogy meg kell-e valósulnia, azt mondanám: nem. Az a véleményünk, hogy a valutaunió elhamarkodott bevezetése nagyon sok gazdasági és mindenekelőtt szociális problémát idéz elő, ezért az előkészítéséhez megalapozott, alaposan átgondolt koncepcióra van szükség. Fokozatosan kellene tehát bevezetnünk, hogy a vele járó átállítási kérdéseket megfelelően megoldhassuk, és a fellépő szociális problémákat is tekintetbe vehessük. Ehhez szerintem hosszabb időre lenne szükség. Más kérdés, hogy mégis megvalósul-e. Erre nem tudok egyértelműen válaszolni. A nyomás olyan nagy kívülről és belülről egyaránt, hogy éppenséggel nem kizárható, hogy még 1990-ben létrejön az unió.
B.: Melyek a várható következményei, és milyen más lépésekkel együtt kerülhet sor a valutareformra? Miért van egyáltalán szükség rá, miért nem elég a konvertibilitás?
S.: Az a véleményem – hogy a második aspektussal kezdjem –, hogy a valutaunióval együtt egy gazdasági uniót is létre kell hozni, amelyet a megfelelő szociálpolitikai unióval ki kell egészíteni. Ennek a valutaegységnek magába kell foglalnia a konvertibilitást, ami azt jelenti, hogy stabil az átváltási kurzus.
B.: Azonnal egy stabil kurzust?
S.: Az a kérdés, hogy mennyi idő alatt érhetnénk el ezt a szilárd valutaárfolyamot. Előnyös lenne, ha bizonyos stabilizációs intézkedésekkel el lehetne érni az NDK-ban egy stabil átszámolási kurzust. Ehhez meg kellene állapodni az NSZK-val, hogy bizonyos ideig támogatja ezt a kurzust. A nyugat-berlini pénzváltók mai árfolyamára alapozott konvertibilitás nem oldja meg a problémát. Fontosnak tartanám az NDK állampolgárok érdekében az 1:3 árfolyamot, vagy ennél még kedvezőbbet.
B.: Ezt azért először el kellene érni!
S.: Egyik előfeltétel lenne az árreform. Vagyis az árstruktúra megváltoztatása a szubvencionált árak és a luxusjavak árainak vonatkozásában egyaránt, a piaci egyensúly megteremtése, a hozzávetőlegesen 15-20 milliárd márkás fedezetlen pénztöbblet leépítése. Ez valutareform nélkül is kivitelezhető – ez a mi egyértelmű álláspontunk. A lakásvásárlástól az állami kötvényekig, értékpapírokig és részvényekig minden lehetőséget ki kell használni a hosszú távú befektetésekre. Először is egy részleges konvertibilitást kellene elérnünk a nem kereskedelmi területen, vagyis a polgárok számára, aztán további lépésekkel, mindenekelőtt az üzemek exportképességének növelésével a teljes konvertibilitást. Ha sikerül az állampolgárok számára elfogadható konvertibilis átváltási árfolyamot megvalósítani, akkor fontos lépést tettünk afelé, hogy felmutassuk a perspektívát az NDK-ban is. A valutauniót nem tekintem a probléma közvetlen megoldásának. Ez inkább a két német állam egyesülési folyamatának befejező aktusa lenne.
B.: Ön tehát egy alternatívát vázolt: azonnali valutaunió helyett lépéseket kell tenni a konvertibilitás felé.
S.: Igen, ez lenne a kívánatos út. Problémát jelent azonban, hogy a népesség egy jelentékeny része komoly nyomást gyakorol. Azt akarják, hogy munkaképességüknek, szakképzettségüknek, teljesítményképességüknek megfelelően a munkájukért olyan pénzt kapjanak, amivel mindazt megvásárolhatják, amit csak akarnak. És ez a nyomás olyan erős, hogy – amennyiben rövid időn belül nem jönnek létre ezek a feltételek – az áttelepülési hullám nem csitul, sőt még növekedik is, s ez pedig alapjaiban ássa alá a népgazdaság stabilizálását.
B.: Ez a nyomás szemmel látható. Milyen lehetőséget lát a leküzdésére?
S.: Szerintem a legfontosabb az, hogy világosan megmondjuk, milyen következményekkel és problémákkal kell számolni. Ha átmenet nélkül, elsietve bevezetnénk az NSZK márkát, eltűnnének nemcsak a politikai, de a gazdasági határok is. Így az NDK ipar azonnal szembetalálná magát a konkurenciával, s a 40-50%-os termelékenységi hátrány mellett a termékek nagy része nem lenne értékesíthető. Az üzemek vagy tömeges elbocsátásra kényszerülnének, vagy egész üzemeket kellene bezárni. Egyes becslések szerint 1,5-4 millió munkahely fog megszűnni, s ez végzetes lehet. Mégpedig nemcsak az NDK lakosságának, hanem az NSZK-nak is, mert bármily kiváló a nyugatnémet szociális háló, a munkanélküli segély rendszere, ezt a megterhelést nem bírná ki. Tehát közös érdek az, hogy az egyesítési folyamatba lehetőleg egy stabil NDK lépjen be. Ha egy vegetáló gazdaság vesz részt a spontán egyesítési folyamatban, ez olyan súlyos gazdasági következményekkel járna, hogy az NSZK gazdasági fejlődésében is elkerülhetetlenül érvényesülnének ezek a negatív tendenciák.
- Külföld [6]