Auschwitz után nincs létjogosultsága a költészetnek, mondta volt Adorno. Van-e még létjogosultsága Marosvásárhely után a tolerancia, a nemzetek közötti megbékélés igéjének? Ér-e valamit a jogegyenlőség, a kisebbségi jogvédelem jelszava a furkósbotok és vasvillák éjszakáján?
A demokratikus ellenzék tíz éven át hirdette, hogy a nemzetiségi elnyomás, a magyar kisebbség elnyomása a kommunista elnyomás különleges megjelenési formája. A pártállam nem ismer el autonóm közösségeket, elnyomja a kulturális és a vallási csoportokat, és többnyire különös agresszivitással nyomja el a nemzeti közösségeket, mert retteg belső összetartó erejüktől, és a maga javára akarja kamatoztatni a népek közötti régi viszályokat. Demokráciára van szükség, intézményesen biztosított emberi és kollektív jogokra, esélyegyenlőségre az oktatásban, a munkavállalásban, állítottuk. Ha a határok átjárhatóvá válnak, elveszti a jelentőségét a határkérdés is, és túlléphetünk végre Trianon gyászos örökségén.
A magyar sajtóban és könyvkiadásban semmit sem tiltottak szigorúbban, mint a határon túli magyarság helyzetének megemlítését. Klasszikus magyar költők verseiből kihagyták a régi határokra utaló versszakokat. Voltak hisztérikus hónapok, amikor visszatartották Móricz Zsigmond Erdélyének esedékes kiadását is. Ezért az ellenzék születése pillanatától feladatának tekintette, hogy tájékoztassa a cenzúrázatlan irodalom olvasóit, mi történt és mi történik a határon túl élő magyarokkal. És szembeszállva az irredentizmussal, a búsmagyarkodással, elmondjuk, mit gondolunk a fájó kérdések megoldásáról.
A Beszélő első és második számában kétrészes kronológiát közöltünk a csehszlovákiai magyar kisebbség történetéről. A dokumentumot Fényi Tibor állította össze, aki lapunknak ma is munkatársa. A nevét akkor nem írhatta rá a munkájára. Állásban volt.
Harmadik számunkban (1982 júniusában) írt először a romániai helyzetről Tamás Gáspár Miklós – akkor még ugyancsak álnéven. 4-es és 5–6-os számunkban mutattuk be az erdélyi magyar ellenzék szamizdat folyóiratát, az Ellenpontokat. Letartóztatásukkor azzal gyanúsították a folyóirat bátor szerkesztőit, hogy lapjuk Budapesten készül, és előállításában a Beszélő szerkesztősége is részt vesz. Ez nem volt igaz. Az Ellenpontok munkatársait, Szőcs Gézát, Ara-Kovács Attilát csak kiutasításuk után, 1986-ban ismerhettük meg személyesen.
A demokratikus ellenzék kezdettől fogva figyelemmel kísérte a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága tevékenységét és vezetője, Duray Miklós sorsát. A Bizottság jelentéseit majd a Duray letartóztatása elleni tiltakozásokat a Beszélőn kívül a Demszky Gábor szerkesztette Hírmondó és Nagy Jenő folyóirata, a Demokrata közölte. Duray New Yorkban megjelent önéletrajzához Csoóri Sándor írt bevezetőt. Esszéje, amelyet a magyar közönség addig csak az ellene intézett támadásokból ismerhetett, itthon a Beszélő 8. számában jelent meg. Erdélyi eseményekről a magyarországi olvasó kizárólag az Erdélyi Magyar Hírügynökség jelentéseiből értesülhetett, és ezek a Hírmondóban jelentek meg, rendszeresen, éveken át.
1985-ben a Helsinki Egyezmény aláíró országai Kulturális Fórumot rendeztek Budapesten. A hivatalos találkozóval egy időben a Nemzetközi Helsinki Szövetség egy nem hivatalos fórumot is rendezett neves magyar és külföldi értelmiségiek részvételével. Ezen az összejövetelen, amelyet csak egy magánlakáson lehetett megtartani, a kisebbségi kérdésről rendezett vita előadója Tamás Gáspár Miklós volt.
Amikor a múlt év novemberében megdőlt a Jakes-rendszer, majd decemberben a romániai felkelés elsöpörte Ceausescu diktatúráját, azt gondoltuk, Magyarország és a kisebbségi kérdés szempontjából rendkívül kedvező helyzet jött létre. A negyvenévi közös elnyomás összekovácsolta Európa keleti felének népeit, és most együttesen indulnak el a demokrácia és az európaiság felé vezető úton. Magyarországot századunkban először a magyar törekvésekkel rokonszenvező demokratikus országok veszik körül.
Két hónap sem kellett hozzá, és kiderült, a helyzet korántsem ilyen rózsás, a demokrácia Romániában még messze van, és a magyarságra nehezedő nyomás növekszik Szlovákiában is.
Múltbeli állásfoglalásainkat mégsem tagadjuk meg. Nem tesszük, mert tudjuk, nincs más megoldás Kelet-Európa számára, mint a demokrácia. A nacionalizmus csak nacionalizmust teremhet, az erőszak még nagyobb erőszakot. Ezért szolidárisak vagyunk a szomszédos országok sanyargatott magyarjaival; amennyire lehetőségeinktől telik, tájékoztatjuk sorsukról a hazai és a nemzetközi közvéleményt. Román, szlovák, cseh, jugoszláviai és szovjetunióbeli barátainkhoz fordulunk: emeljék fel a szavukat a kisebbségek ügyében. Felkeressük a nemzetközi emberi jogi szervezeteket, akik bennünket védtek, amikor minket zaklatott a magyar rendőrség: tiltakozzanak a magyar kisebbségeket ért üldözés ellen. Ennyi, amit tehetünk. Néha úgy tetszik, kevesebb, mint amennyit akkor tettünk, amikor illegálisan nyomtattuk a Beszélőt.
Kapcsolódó cikkek
- Melléklet [10]