A szocialista fejlődés adott szakaszában, 1982-ben, az új barbatrükk a tsz-szakcsoportok, átalányelszámolásos részlegek létrehozása volt. A melóst (kőműves, lakatos stb.) csábította a nagyobb jövedelem lehetősége, az állami hierarchiától való viszonylagos függetlenség képzete.
Tömegével tódultak a szakmunkások az iparból az ilyen-olyan szakcsoportokba, átalányelszámolásos részlegekbe.
Néhány hónap múlva a legtöbbjük észrevette, hogy valami nem stimmel, és odébbáll, vissza a langyos, de biztonságos állami iparba. Már el is felejtették rövid kiruccanásukat, amikor mellbevágó meglepetést kézbesített a postás.
Az egykori szakcsoportost felszólította a gesztorszövetkezet, hogy térítsen meg 30-40, de nem ritkán 80-100 ezer forintot, mert a részlegről, szakcsoportról időközben kiderült, hogy veszteségesen gazdálkodott, ezért mint volt tag köteles helytállni az összehozott negatívumért. A melós nem értette ezt a felszólítást. Mi az, hogy még ő tartozik, amikor azt a pénzt sem kapta meg (ezért is hagyta ott annak idején a céget), amit megígértek neki?
Hogyhogy veszteségesek lettek, erről szó sem volt még akkor, amikor ő is ott dolgozott, pedig volt zárszámadás is?
És mi az, hogy veszteség, ki állapította meg és hogyan?
Mi köze neki ehhez az egészhez, hiszen ő ugyanúgy végezte a dolgát a szakcsoportnál is, mint máshol, máskor?
Különben is, már 1-2-3 éve, hogy eljött a cégtől, mit akarnak most.
A melós fellebbez, protestál.
A döntőbizottságon magyarázzák neki, hogy rosszul ítéli meg a helyzetet, helyzetét.
Ő a szakcsoportnál nem munkaviszonyban lévő bérmunkás volt, hanem vállalkozó tagként tevékenykedett, így az eredményért polgári jogi felelősséggel tartozik.
A melós ezt most hallja először, és nem is érti egészen, úgy gondolja, félreértésről van szó. Bírósághoz fordul.
A Munkaügyi Bíróságon (ahol mellesleg a munkaviszonyban álló dolgozók ügyeiben hivatottak dönteni) már jogszabályra hivatkozva, és a vállalkozói megállapodást az orra alá dugva bizonyítják, hogy bizony, emberünk szabad vállalkozó polgár volt, nem kizsákmányolt bérmunkás, így a felelőssége is ekként alakul.
A melós még mindig nem érti, nem akarja érteni. Nem akarja elhinni, hogy ilyen rútul rászedték, hogy törvényesen becsapták.
Neki akkor és eddig senki nem mondta, hogy az ő bőrére megy a játék, hogy ő nem melós, hanem vállalkozó. Neki az új főnök (részlegvezető, szakcsoportvezető) csak kiadta a munkát, és elszámolta a bért, ugyanúgy, mint eddig az előző munkahelyein az állami vállalatoknál.
És most fizetnie kell, vagy jön a végrehajtó. Az sem érdekel senkit, hogy többet követelnek tőle, mint amit keresett az alatt a néhány hónap alatt, amíg ott dolgozott. Vagyis ingyen dolgozott, sőt még neki kell fizetnie. Ez a szocialista vállalkozás?
Mélyen sérti, hogy a bíróságok mindezt rendjén valónak találják, és nem érti, miért nem állapítják meg, hogy megtévesztették, félrevezették, miért nem alkalmazza a bíróság a megtévesztés jogkövetkezményét: a megállapodások semmisségét?
Mi sem értjük, hogy hogyan lehet a törvényes csalás jogszerű.
Budapest, 1990. március 8.
Újvárosi Viktor
Magyar Köztársaság
Legfelsőbb Bíróság Elnöke
Budapest
Pf. 35.
1363
Tisztelt Legfelsőbb Bíróság Elnöke!
Alulírott Lakatos Tibor 1085 Budapest, Somogyi B. u. 7. szám alatti lakos felperes a Zója Mgtsz, Encs alperes ellen a Miskolci Munkaügyi Bíróság előtt 2.M. 926/1988. szám alatt folyamatban volt és 1990. január 9. napján jogerőre emelkedett ítélettel szemben
kérem,
hogy törvényességi óvást emelni szíveskedjék.
A sérelmes jogerős ítélet 24 426 Ft megtérítésére kötelezett alperes részére, mert alperes 16. számú átalányelszámolásos részlegében dolgoztam alig három hónapig, és az átalányelszámolásos részleg veszteséges működése miatt köteleztek ezen összeg megfizetésére.
Álláspontom szerint a jogerős ítélet megalapozatlan az alábbiak miatt:
1. A birtokomban levő munkaszerződés értelmében munkavállalóként dolgoztam az átalánydíjas csoportban, mint festő szakmunkás, vagyis a munkáltatóm veszteségéért nem tartozom anyagi felelősséggel.
2. Állítólag az alperes birtokában van egy olyan okirat is, melynek értelmében nem munkavállalóként, hanem vállalkozóként álltam a csoporttal jogviszonyban, de én erről értesítést sohasem kaptam. Előfordulhat, hogy aláírattak velem egy ilyen megállapodást, de az csak úgy történhetett, hogy megtévesztettek, félrevezettek, becsaptak. Itt kell megjegyeznem, hogy több olyan munkatársammal beszéltem már, akik hasonlóan jártak, akiket szintén becsaptak, mert az átalányelszámolásos részlegek, szakcsoportok vezetői, szervezői nem közölték velük, hogy nem munkaviszony létesítésére kerül sor, és hogy anyagi felelősséget is vállalniuk kell az egész csoport tevékenységéért. Ez önmagában már kimeríti a megtévesztés kritériumát, amelynek következménye a szerződés semmissége.
3. Tudomásom szerint a 16. számú átalánydíjas részlegben két festőtársammal harmadmagammal dolgoztam, és a bírósági eljárás során a csoport veszteségét kimutatni hivatott szakértői vélemény részletes kimutatásában (1989. szeptember 12. napján kelt szakértői észrevétel) festőanyagok vásárlása egyáltalán nem is szerepel.
Vagyis az 1983-as tárgyévben a részleg működéséhez szükséges anyagvásárlás 203 259 Ft-os összegben és az 1984. évi anyagvásárlás 42 422 Ft-os értékében festés-mázoláshoz szükséges anyagok egyáltalán nem szerepelnek.
Mindez nyilvánvalóvá teszi, hogy a részleg veszteséges működése és az én, valamint két festőtársam két-három hónapos ottani működése között semmilyen okozati összefüggés nincs.
Az egész ügy abszurditását jellemzi az is, hogy alperestől az alig több mint két hónap munkaviszony ideje alatt 13 000 Ft munkabért, jövedelmet vettem fel, és a veszteségre hivatkozva 24 426 Ft megfizetésére köteleztek.
Rendkívül sérelmes számomra még az is, hogy olyan tevékenységért tesznek anyagilag felelőssé, melynek eredményessége tőlem, személyemtől teljes mértékig független volt, amire befolyással nem bírtam.
Budapest, 1990. március 1.
Tisztelettel:
Lakatos Tibor
- Dosszié [7]