Skip to main content

Boszorkányok pedig nincsenek…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Amikor a rendőrök még nem voltak elbizonytalanodva)


Jánosi Antalnak alighanem nagy szerencséje, hogy fia, és nem lánya született. (Mint közismert, Jánosi válóperében a feleség és anya – a vesztésre álló perben – az utolsó pillanatban azzal állt elő, hogy a fiuknak nem a férje az apja, és végül is a bíróság ezen a címen szakította el a gyermeket az apjától.)

Mások, mással, másként próbálkoznak.

Molnár Géza 64 éves nyugdíjas vádlottként áll a XVIII–XIX. ker. bíróság előtt.

A vád: erőszakos nemi közösülés.

A sértett a vádlott nevelt lánya. A vádirat szerint Molnár Géza 1980-ban megerőszakolta az akkor 6 (most 16) éves Viktóriát, a felesége előző házasságából származó gyermekét. A bűntettre – állítólag – akkor került sor, amikor az asszony éppen az első közös gyermeküket szülte a kórházban.

Nem akármilyen súlyú jogi és erkölcsi megítélés alá eső tehát a vád. Szinte halálos a bűn, amit Molnár Géza terhére rónak. A volt feleség és volt após 1988-ban tett feljelentése szerint az eseményre 1980-ban került sor.

Mi történt a 8 éves intervallumban? Nem érdektelen az események kronológiája.

Tehát:

1980 (a bűncselekmény éve): megszületett a házaspár első közös gyermeke, Virgínia, majd 1981-ben a második közös gyermek, Mónika.

1986 őszén a gyermekek anyja beadja a válókeresetet Molnár Géza ellen, és az előző házasságából született két, valamint a Molnár Gézától származó két gyermekével elköltözik a barátjához. (Meg kell jegyezni, hogy Molnár Géza 30 évvel idősebb ifjú nejénél.)

1988. március: a válóperben (egyben gyermekelhelyezési és lakáshasználati perben) jogerős ítélet született. A bíróság a házasságot felbontotta, a szülők házasságából származó két kislányt (a 8 éves Virgíniát és a 7 éves Mónikát) Molnár Géza apánál helyezte el! Ezt követően az apa kérte, követelte, hogy az anya engedje a két gyermekét hozzá (a 2,5 szobás lakásba) visszaköltözni. A volt feleség nem adta a gyerekeket. Molnár Géza végrehajtást helyezett kilátásba. Aggódott a gyermekeiért, hiszen a perben eljárt szakértő az anya élettársát a gyermeknevelésre alkalmatlannak minősítette. Folyt a huzavona.

És ekkor (1988. szeptember) Molnár Gézát beidézték a XVIII. kerületi rendőrkapitányságra. Ott közölték vele, hogy volt felesége és volt apósa feljelentése szerint 8 évvel azelőtt megerőszakolta az akkor 6 (most 16) éves nevelt lányát, Viktóriát.

Letartóztatták. Nyolc hónap után engedték csak ki, amikor a kerületi bíróság bizonyítékok hiányában felmentette a súlyos vád alól.

Az ügyészség azonban fellebbezett, és a Fővárosi Bíróság 1990. február 6-án a felmentést hatálytalanította, az ügyet újratárgyalásra a kerületi bíróságnak visszaadta. Kezdődik minden elölről, vagy inkább csak folytatódik.

Bűnös-e Molnár Géza?

Nem tudom, nem tudhatjuk.

De azt tudjuk, hogy a büntetőeljárás megindulása óta szóba sem jöhet a jogerős gyermekelhelyezési ítélet végrehajtása, a két gyermeknek az apához visszaköltöztetése (sőt még csak nem is találkozhat a kislányaival).

Azt is tudjuk, hogy a feljelentő volt após rendőr századosként ment nyugdíjba.

Azt csak kérdezzük (Könyves Kálmántól), hogy szerinte van-e okozati összefüggés a feljelentés időpontja, a volt após foglalkozása és a gyermekelhelyezési ítélet tartalma között. Kíváncsian várjuk K. Kálmán válaszát.

Budapest, 1990. március 1.








































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon