Skip to main content

Méltatlan méltóságok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A független jogvédő kartotékjaiból


„A gépjárművezetőnek, mint a Magyar Népköztársaság állampolgárának alapvető kötelessége – mind belföldön, mint külföldön – állami, politikai, társadalmi és gazdasági rendünk védelme.

A gépjárművezető szeresse hazáját, állampolgári kötelezettségének hiánytalanul tegyen eleget. A szocialista munkaerkölcs szerint éljen, tartsa be... stb. stb.)”

(Hungarocamion Gépjárművezetők Szolgálati Szabályzata IV. fejezet, 8.1.). A Hungarocamion fuvarozási vezérigazgató-helyettese 1988. január 15-én kelt levelében felmondta Simon Ferenc kamionsofőrnek a vállalatnál 6 éve fennálló munkaviszonyát.

Indokolásként arra hivatkozott, hogy a gépkocsivezető megszegte a gépjárművezetők szolgálati szabályzatának fentebb idézett passzusát, ezért a Hungarocamionnak megingott a sofőr iránti bizalma.

A vállalat munkaügyi döntőbizottsága az 1988. február 15-én kelt határozatában Simon Ferenc felülvizsgálati kérelmét elutasította, és a felmondást hatályában fenntartotta. A VMDB megállapította, hogy a gépkocsivezetői munkakör fokozott politikai megbízhatóságot igényel, ezért a vállalat alapos okkal követelheti meg a járművezetőtől a társadalmi rendünkkel szembeni lojalitást, de legalább azt, hogy a társadalmi renddel szembeni ellenséges nézeteit ne hangoztassa.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 6. M. 11.78/1988. sz. jogerős ítéletével elutasította Simon Ferenc kereseti kérelmét, mert álláspontja szerint a Hungarocamion gépkocsivezetői külföldön a Magyar Népköztársaságot képviselik, magatartásukkal az országról adnak keresztmetszetet, ezért minden külföldön munkát végző magyar dolgozó köteles a Magyar Népköztársaság állampolgárához méltó magatartást tanúsítani.

De mit is tett ez a szegény sofőr, amivel méltatlanná vált a kamionvezetésre, sőt az olyannyira kényes természetű magyar állampolgárságra is.

Simon Ferenc és a meghallgatott két tanú ellentmondó előadásából csak annyit lehet biztosan megállapítani, hogy a svéd partok felé tartó komphajón kvaterkázó magyar sofőrök között az ország gazdasági állapota és a Hungarocamionnál kipattant korrupciós botrány került terítékre. Ennek során Simon Ferenc (a saját elmondása szerint) azt a kijelentést tette, hogy „nem szeretem a véresszájú műkommunistákat” kifejezés helyett „piszkos kommunistákat” használt. Simon Ferenc állítja, hogy ő nem általában a kommunistákat szidta, hanem a vállalati korrupciós botrányba keveredett vezetőket, akik egyébként párttagok.

Akárhogy is volt, bármi is hangzott el, egy biztos: a 31 éves Simon Ferenc első osztályú kamionsofőr (volt), aki 6 éven át élvezte a Hungarocamion bizalmát, ahol ma is hiány van képzett gépkocsivezetőben (akinek a kiképzése kb. 200 ezer forintba kerül).

Az pedig, hogy ki szereti, vagy nem szereti a véresszájú mű- (vagy piszkos) kommunistákat: magánügy. Az ennek hangot adó vélemény pedig olyan alapvető emberi jog, amit a Magyar Népköztársaság Alkotmánya is biztosít a számos – a Magyar Népköztársaság által is aláírt, elfogadott, kihirdetett – nemzetközi egyezmény mellett. A Hungarocamionnál alkalmazott kamionsofőrök részére is.

Nem mellékes körülmény, hogy a Hungarocamion az „esetről” a Budapesti Rendőr-főkapitányság Állambiztonsági Vizsgálati Alosztályától értesült (hogy az ÁVAO honnan értesült, azt nem nehéz kitalálni).

Vagyis az ÁVAO a háttérbe húzódva a piszkos munkát az állami vállalattal végezteti.

Budapest, 1988. december 14.


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon