Skip to main content

Könyörgöm, csukjuk le!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1991 novemberében a kormány – végre – beterjesztette a rég várt törvénytervezetet az 1963 és 1989 közötti politikai jellegű bűncselekmények (szervezkedés, izgatás, közösség megsértése, hazatérés megtagadása) miatt kimondott ítéletek semmisségének kimondásáról. A tervezethez Füzessy Tibor módosító indítványt nyújtott be: a kereszténydemokrata képviselő azt javasolja: azok, akiket a hazatérés megtagadása miatt vagyonelkobzásra ítéltek, kapják vissza elkobzott vagyonukat, vagy kapjanak érte kártalanítást. A tervezet vitájára előreláthatólag még januárban sor kerül. Amíg azonban az Országgyűlés nem fogadja el a törvényt, addig a volt elítélteknek egyetlen lehetősége, hogy perújítást kérjenek. Ez a vállalkozás azonban nemcsak munka-, pénz- és időigényes, hanem – mint az alábbi történet mutatja – kockázatos is.

Az egykori pesti Szabadság Szálló étteremvezetője érvényes útlevéllel a zsebében az akkori Nyugat-Berlinbe utazott, és nem tért vissza Magyarországra. „Megtagadta a hazatérést.” Magyarán: disszidált.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság az 1976. december 8-án kelt 10. B. 21274/1976. számú jogerős ítéletével a külföldre szakadt hazánk fiát – távollétében – 1 év és 8 hónap (20 hónap) börtönbüntetésre mint főbüntetésre, 3 évi közügyektől eltiltásra mint mellékbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte.

A 15 évvel ezelőtti szigorú ítéletből csak a vagyonelkobzás került végrehajtásra. (Igaz, Berlinben tartózkodó hősünk közügyekben sem tudott részt venni, de ezt a hiányt talán feledtette az, hogy nem került rács mögé.)

Időközben a börtönbüntetés végrehajthatósága elévült. A volt étteremvezető az elmúlt évek során több ízben nyugodtan hazalátogatott. Tehette ezt annál is inkább, mert 1978 óta nincs olyan törvényi tényállás a büntető törvénykönyvben, amely miatt 1976-ban a súlyos büntetést kiszabták. A hazatérés megtagadása nem bűncselekmény. Aki pedig nem követ el bűncselekményt, azt a büntető bíróság nem ítélheti el.

Az egykori disszidens – aki jó fél éve egy német cég kereskedelmi ügynökeként fővárosukban dolgozik – úgy gondolta, talán a teljes vagyonelkobzás dolgában is kedvező változás következhet be, különös tekintettel az új társadalmi rendszerre és annak új jogszabályaira. A drákói ítélet a szüleitől kapott házingatlan egyharmadának tulajdonától fosztotta meg. Az elkobzott házrész a magyar állam (majd az önkormányzat) tulajdona lett. Hősünk írt egy levelet dr. Boross Péter belügyminiszternek: arra kérte, támogassa kérelmét, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság vizsgálja felül és helyezze hatályon kívül a másfél évtizede hozott ítéletet.

Kérése nem talált meghallgatásra. Ekkor a legfőbb ügyészhez fordult, kérve, hogy emeljen törvényességi óvást a vagyonelkobzást is kimondó jogerős ítélet ellen. Levele fennakadt a Legfőbb Ügyészség hivatali rostáján, és a legmagasabb helyről egy grádiccsal lejjebb passzolták, a Fővárosi Főügyészséghez.

Dr. Hoffer Ferenc főügyészségi csoportvezető ügyész arról tájékoztatta a kérelmezőt, hogy törvényességi óvás emelésére ugyan nem lát lehetőséget, de perújítás formájában talán segíteni lehetne a problémán.

Tudni kell, hogy a jogerős ítélet végrehajthatóságának elévülését követően …csak a vádlott javára lehet perújítást kezdeményezni.

Ezek után, a vádlottal egyetértésben, a főügyészség (Dr. Hoffer) perújítás elrendelését indítványozta a PKKB-on. Sikerrel, mert a bíróság a perújítást megengedte, és az ügyben 1992. január 8-án tárgyalást tartott.

A tárgyaláson a főügyészség képviseletében Bognár Miklósné dr. főügyészségi ügyész vett részt. (Egyébként az ügyészi részvéte] nem volt kötelező.)

Az ügyésznő álláspontja szerint 1992-ben is az 1976-ban hatályban volt jogszabályok alapján kell az ügyet elbírálni – noha tagadhatatlan, hogy már 14 éve nem bűn a ’76-os ítélet alapját képező cselekmény. Így a perújítási eljárás során újból el kell ítélni a vádlottat, mert nincs olyan új tényállásbeli körülmény, ami miatt más ítéletet lehetne hozni, mint amit korábban hoztak. Végső konklúzióként a perújítást indítványozó főügyészség képviseletében jelen lévő ügyésznő a perújítás elutasítását kérte, megfeledkezve arról, hogy azt a bíróság – éppen a főügyészség kérésére – engedélyezte.

Bognárné dr. szerint tehát minden úgy van jól, ahogy volt. Talán nem elhanyagolható körülmény azonban a Btk. 2. szakaszában megfogalmazott előírás, mely szerint, ha a cselekmény elbírálásakor (a perújítás a tett újbóli elbírálása) hatályos jogszabály szerint (jelen esetben 1992-ben) az egykori bűncselekmény már nem bűncselekmény – akkor a felülvizsgálat során az új jogszabályt kell alkalmazni.

Szerencsére a dr. Szabó Rita vezette büntetőtanács tudta ezt, és kihirdetett ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette az egykori disszidenst.

A vádlott és védője az ítéletet tudomásul vette. Bognárné dr. főügyészségi ügyész ellenben fellebbezést jelentett be. A bíróság folyosóján még azt is közölte az elképedt vádlottal és védőjével, hogy ha a másodfokú bíróság jogerőre emelné az ítéletet, törvényességi óvást kezdeményez.

Ha az Országgyűlés még sokáig késlekedik az 1963 és 1989 közötti politikai ítéletek semmisségének kimondásával, a foltos mundér becsületét makacsul védő ügyész asszonynak bizony még erre is módja lesz.
































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon