Skip to main content

Dolgozó és nem dolgozó rendőrök

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Havanna lakótelepi lakásomban hajnali négykor arra ébredtem, hogy egy részeg garázda az alattam lévő lakótól a megszökött feleségét követeli vissza. Obszcén ordibálás és ajtódörömbölés után követelésének azzal adott nyomatékot, hogy egy fél téglát belevágott a tolvaj lakótárs ablakába. Ekkor felöltöztem, és a ház előtti (éppen működő) telefonfülkéből felhívtam a 07-et. A sokat tapasztalt férfihang történetemen nem hatódott meg, fennkölt nyugalommal elhadart egy hétjegyű telefonszámot (a kerületi rendőrkapitányságét), amit nem tudtam megjegyezni, majd bontotta a vonalat.

Alig fél éve fényes nappal hívatlan látogató járt távollétemben a lakásomban. Pénzt keresett. (Csak az ajtón díszelgő nevem előtti dr.-ra figyelhetett, arról nem lehetett tudomása, hogy két gyermekemet egyedül tartom el.) Amúgy rendes volt, felesleges kárt nem okozott. Hogy mégse távozzon dolgavégezetlenül, talán vigaszul magával vitte öt pár sportzoknimat, a fogason lógó bőrdzsekimet és a rádiósmagnómat. Ismeretlen látogatómat nálamnál nagyobb megértésben csak a rendőrség részesítette. A helyszínelők hevenyészett jegyzőkönyvet vettek fel, ujjnyomot nem is kerestek, és semmi jóval sem biztattak. Néhány hét múltán a kapitányság arról értesített, hogy az ismeretlen tettes kilétét nem sikerült felkutatniuk.

Három hónapja ellopták szeméttárolóban tartott versenykerékpáromat. A szeméttároló wertheimzárjához – rajtam kívül – csak az emelet két másik lakójának van kulcsa. A bicikli eltűnésekor a tároló ajtaján külsérelmi nyomok nem keletkeztek. Május közepén tett feljelentésemre július elején kaptam választ: a rendőrség közölte, hogy az időközben hatályba lépett közkegyelmi törvényre tekintettel a nyomozást megszüntette. Tudtommal addig sem csináltak semmit, ezért fellebbeztem. Előadtam, hogy a meglehetősen szűk körben lefolytatandó nyomozást május közepétől június végéig bőven elvégezhették volna, és különben is honnan tudják, hogy a lopást nem többszörös visszaeső követte-e el, akire nem vonatkozik az amnesztia.

A kerületi vezető ügyész helyettese kioktatott, hogy a rendőrségnek kizárólagos jogköre annak eldöntése, hogy mikor nyomoz a biciklim ügyében.

Nemrégen olvastam az újságban, hogy közúti balesetet szenvedett gyermek részére kértek segítséget a járókelők, de a megállított rendőrautó utasai rossz rádiójukra hivatkozva továbbhajtottak. Máskor, máshol négyen vertek, rugdostak egy embert az utcán; a járókelők leállítottak egy rendőrautót, a kocsiban ülő rendőrök azonban kormányőröknek mondták magukat, és intézkedés nélkül továbbhajtottak.

Horváth István egykori belügyminiszter néhány hónapja azt mondotta: „A rendőrök el vannak bizonytalanodva.” Horváth Balázs jelenlegi miniszter szerint a rend őrei identitászavarban szenvednek. Szerintem azt a lehetőséget sem szabad kizárni, hogy a rendőrök nem is tudják, mi a rendőrség, a rendőr feladata egy (leendő) jogállamban. Egészen a közelmúltig a rendőröktől nem azt várták el, hogy a békés állampolgár életét, testi épségét, vagyonát és nyugalmát óvják, hanem, hogy kimutassák a pártállam „foga fehérjét”. Ennek fejében privilégiumokkal édesgették őket, és felelősséggel csak főnökeiknek tartoztak. Nem csoda, ha most durcásak, netán szabotálnak. Tehetik, a felelősségre vonásuk még mindig – belügy.

Ez év július 3-án délután 3/4 5 órakor a XVII. kerületi Kaszáló utcában két egyenruhás rendőr közúti ellenőrzés során megállította Pataki János rokkant éjjeliőr autóját. A forgalmi engedély, a jogosítvány, a személyi igazolvány renden volt, az alkoholszonda sem mutatott italfogyasztást. Vagyis minden rendben lett volna, ha a delikvens nem siet, és nem sürgeti az intézkedő rendőröket. (Tíz perc múlva bezár a takarmánybolt, a csirkéi takarmány nélkül maradnak.)

Válaszul a sürgetésre a két rendőr elengedhetetlenül szükségesnek tartotta a deviáns személy adatainak felvételét. A gyanútlan és jóhiszemű állampolgár úgy gondolta, hogy amíg a személyi igazolványából az adatokat kimásolják (aminek szükségességét volt mersze megkérdőjelezni), a szatyrát magához veszi, és személyijét, autóját hátrahagyva bevásárol a néhány házzal arrébb lévő takarmányboltban. Az önbizalomhiányban szenvedő, sikerélményre vágyó rendőrök egyike ekkor hirtelen mozdulattal könnygázt spriccelt az éjjeliőr szemébe, majd két karját hátrabilincselte. Ezután rádión értesítették a Nagy Fogásról a kb. száz méterre lévő kerületi rendőrkapitányságot, szerencsére rögvest akadt is egy szabad kocsi, amivel fogdába szállíthatták a renitens csirketenyésztőt. A rendőrségi fogdában még négy órája volt gondolkodni azon, érdemes volt-e a közbiztonság felett őrködőket akadályozni feladatuk ellátásában. A sikeres akció miatt ugyan – éjjeliőr hiányában – néhány órára őrizetlenül maradt egy pár milliós árukészletű raktártelep, és mellesleg egy állampolgár elveszítette a hitét a rendszerváltásban. De mi ez ahhoz a nyereséghez képest, hogy két rendőr visszanyerte a biztonságérzetét, megtalálta önmagát?

Azért a dolog nem maradt ennyiben, a történteknek jogkövetkezménye is lett. A rendőrök minden körültekintő intézkedése közben emberünk, tehetetlen dühében, elkáromkodta magát. A szabálysértési hatóság az érdekelt rendőrök tanúvallomása alapján hivatalos személy megsértése címén kétezer forint bírsággal sújtotta a neveletlen állampolgárt.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon