Nyomtatóbarát változat
A XII. és I. kerületi IKV felmondta Mayer József lakásbérleti jogviszonyát, mert a bérlő évek óta nem fizeti központi fűtéses lakásának fűtési díját. Mivel ezt a tényt maga a bérlő is elismerte – állapítja meg a Budai Központi Kerületi Bíróság – az IKV felmondása jogszerű, az ítélet a bérlőt a lakás kiürítésére és elhagyására kötelezte.
Az a körülmény, hogy a lakásban nincs fűtés, Mayer József bérlőn kívül senkit sem érdekelt. A padlástérben lévő lakásba utólag vezették be a fűtést; a forró gőzt szállító cső a hideg padlástéren keresztül vezet a lakásba és lehűl, mielőtt még a hőenergia eljutna a radiátorokba. Ezt Mayer József több beadványában leírta.
De a független bíróság sajátos okfejtése szerint nem tárgya a pernek, hogy a fűtés megfelelő-e. A bíróság álláspontja az, hogy az IKV azért mondta fel a szerződést, mert a bérlő nem fizeti a fűtési díjat. Miután a jog értelmében a fűtési díj fizetésének elmaradása felmondási ok, az IKV jogszerűen mondta fel a bérleti szerződést, hiszen a perbeli adatokból vitán felül megállapítható, hogy a bérlő fűtési díjat nem fizet. A fenti premisszákból következik a bírósági konklúzió: Mayer Józsefnek ki kell költöznie a lakásából.
Mayer József nem tudja, csak érzi (a bíróságnak azonban illene tudnia is), hogy a jogosult késedelme a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja, vagyis nem lehet az ügyben dönteni addig, amíg nincs tisztázva, van-e fűtés a lakásban. Mayer József nem érti, miért nem küld ki a bíróság egy szakértőt a lakás fűthetőségének vizsgálatára, és összeesküvést gyanít az események mögött.
Pedig már ismerhetné a szocialista lakásgazdálkodás és igazságszolgáltatás észjárását, hiszen évekkel ezelőtt azért tették ki előző lakásából (szintén törvényesen, bírósági segédlettel), mert nem volt hajlandó lakbért fizetni.
Akkor is túlfejlett igazságérzete volt a vétkes. Korszerűsítette lepusztult lakását. Az IKV magasabb komfortfokozatnak megfelelő magasabb lakbért állapított meg hősünk részére, de a beruházási költségeket már nem akarta megtéríteni vagy a lakbérbe beszámítani. Mayer-Kolhaas igazsága tudatában könyörgött, követelt, majd nem fizetett lakbért. Az IKV beperelte, a bíróság megállapította, hogy az IKV felmondása jogszerű, mert a bérlő nem fizeti a lakbért, a lakás korszerűsítése pedig nem tárgya a pernek…
Mayer Józsefet az általa korszerűsített, immár magasabb komfortfokozatú és bérű lakásából törvényesen, bírósági segédlettel kitették. Ide. Ahonnan most készülnek ismét kilakoltatni a Magyar Köztársaság nevében, a Népköztársaság szellemében, törvényesen.
Friss hozzászólások
6 év 9 hét
8 év 34 hét
8 év 38 hét
8 év 38 hét
8 év 39 hét
8 év 40 hét
8 év 40 hét
8 év 42 hét
8 év 43 hét
8 év 43 hét