(K. F.) [Kőszeg Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

Haraszti Miklós és Demszky Gábor pere[SZJ] óta kétségkívül Kristály Gyuláé volt a leglátványosabb politikai per Magyarországon. Azonosság a három perben, hogy a nyilvánosság és a nemzetközi figyelem mindhárom vádlottat megmentette: egyikük sem került börtönbe. Különbség, hogy Kristály Gyula személyében először került a figyelem középpontjába egy addig ismeretlen munkás. Újdonság az is, hogy az üggyel a hazai sajtó is foglalkozott, sőt kimutatta rokonszenvét a vádlott iránt. Kristály Gyula divatba jött. A sajtó számára ő a politikai üldözött Magyarországon.

Egy újszülöttnek persze minden vicc új. 1987-ben a rendőrség 37 esetben folytatott nyomozást izgatási ügyben, de csak nyolc elkövetőt sikerült azonosítania. (Lásd Statisztikai Évkönyv.) Ugyancsak ’87-ben négy személyt ítéltek el izgatásért két évnél hosszabb szabadságvesztésre – ők feltehetőleg ma is börtönben vannak. Ez persze kis szám ahhoz képest, hogy 1967-ben és ’68-ban – az első reformhullám két legreményteljesebb évében – még 600, illetve 481 izgatási ítélet született. De korántsem olyan kis szám, ha figyelembe vesszük, hogy az izgatás bűntettével azonos tartalmú közösség megsértése vétsége nem az állam elleni, hanem a közrend elleni bűncselekmények kategóriájában szerepel, s így a statisztikában nem választható el például a garázdaságtól. Az ügyészségek éppen ezért szívesebben használják kisebb ügyekben ezt a kategóriát. (1979-ben, amikor az új minősítést bevezették, az izgatási ítéletek száma az előző évi 150-ről 78-ra csökkent.) Kristály Gyula tehát korántsem a politikai elítélt Magyarországon, hanem egyike a tíz-húsznak, akiknek a nevét nem ismerjük.

Az újságírók nagy részével ellentétben Kristály Gyula pontosan tudta ezt. Még másodfokú tárgyalása előtt, a fegyház árnyékában, így írt Pozsgay Imrének:

„…a Szovjetunióban már javában folyik a jogrendszer átfogó megújítása, és a Népszavában 1988. V. 25-én megjelent terjedelmes tudósítás szerint mindössze 13, azaz tizenhárom politikai elítélt van börtönben! És ez az arány a lakosság létszámához arányítva azt jeleni, hogy nálunk nem is volna szabad még egy főnek sem politikai elítéltként börtönben lenni! Ezzel szemben még jelenleg is folyik eljárás olyan személyek ellen, akik az elmúlt években nyíltan bírálni merték a téves politikát és gazdaságirányítást, és olyan személyeket bíráltak, akiket azóta leváltottak!

Kérem Önt, főtitkár úr, emeljen szót a legközelebbi Országgyűlésben a politikai elítéltek kegyelemben részesítése mellett, mert időközben beigazolódott, hogy ezek az elítéltek ártatlanok… és a politika volt téves! Sürgősen felül kell tehát vizsgálni minden politikai pert, amelyek az utóbbi években az országban történtek, mert a demokráciát nem hirdetni kell, hanem alkalmazni!”

A történet humorához tartozik, hogy a levélre a Hazafias Népfront titkársága (Pozsgay Imre időközben államminiszter lett) június 28-án így válaszolt Kristály Gyulának, a politikai elítéltnek:

„Tudomásunk szerint nincsenek politikai nézeteik miatt bebörtönzött személyek Magyarországon, ezért levelében írt javaslatát, miszerint a legközelebbi Országgyűlésen kerüljön sor ezek kegyelemben részesítésére (sic!), nem tudjuk magunkévá tenni.”

A sajtó másik félreértése a posta szerepének túlhangsúlyozása volt. Kétségtelen, hogy az első feljelentést a Kristály-ügyben a posta tette, miután 1987. január 16-án elolvasták a levelezőlapot, amelyen az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozói azt közlik az MSZMP Központi Bizottságával, hogy „elegünk van már az ígérgetésekből és a közel 40 éve tartó hazudozásból”. Az ismeretlen levélíró elleni nyomozás azonban csak néhány héttel előzte meg az ismeretlen röpcédula-terjesztő elleni nyomozás megindítását. A posta tehát semmiképpen sem játszott meghatározó szerepet az ügyben.

Annak persze csak örülhetünk, hogy a sajtó – jobb későn, mint soha – számon kéri a postától, miképpen őrzi a levéltitkot. Az ügy körül keveredett botrány a jövőben talán tartózkodóbbá teszi a postát. Meglepődni a történteken azonban semmiképpen sincs okunk.

Minden postás tudja, hogy a rendőrség folyamatosan jelen van a postán. E napi szintű közreműködésnek jellemző bizonyítéka, hogy a Szabad Kezdeményezések Hálózata június 12-i rendezvényének meghívója egyhetes késéssel, szombati vagy vasárnapi postabélyegzővel, egy nappal a rendezvény után érkezett meg több száz címzetthez. Kristály Gyula ügyében az illetékes postai vezető valóban csak azt tette, amit a posta gyakorlata és szabályzata előírt a számára. Valószínűleg sosem derül rá fény, hány ember került börtönbe 1949, a levéltitok sérthetetlenségét is deklaráló alkotmány kihirdetése óta postai feljelentés nyomán. Ha a feljelentést eljárás követi, a levél felbontását deviza-bűncselekmény gyanújával indokolják, vagy egyszerűen – utólag elővarázsolt – ügyészségi határozattal – teszik „törvényessé”. Ezt az állítást könnyű lenne bírósági ítéletekkel alátámasztani. De nincs rá szükség. Elegendő a Legfelsőbb Bíróság elvi határozatára hivatkoznunk. Eszerint a zárt magánlevélben tett rendszerellenes kijelentés az izgatás minősített – nagy nyilvánosság előtt elkövetett – esetének tekintendő, mert feltételezhető, hogy a (Nyugaton élő) címzett a hazulról jött levelet családjának és barátainak is megmutatja. A Legfelsőbb Bíróság elvi határozata a bíróságok számára kötelező iránymutatás.

Kristály Gyula ügye, sorsa az elnyomó rendszer egészét vádolja. Különösen pedig az elnyomás erőszak-apparátusát: az ügyészi és bírói szervezetet, de mindenekelőtt a rendőrséget.

Kristály Gyulát elsőfokon az Ózdi Városi Bíróság elnöke, a szakmai felkészültségéről és liberális felfogásáról országszerte jó hírnévnek örvendő Hajdú Koppány ítélte három év fegyházra. Az ítélet az Ózdon kialakult közhangulatot – a Kristály Gyula által is bírált gazdaságpolitika következményét súlyosbító körülményként értékeli. Magyarán: Kristály Gyula azért különösen veszedelmes, mert igaza van. Érdemes néhány passzust idézni az ítéletből, amely értelmetlenségbe fúló, nyakatekert mondataival stílusát tekintve is kordokumentum:

„Kristály Gyula vádlott büntetlen előéletű. Az Ózdi Kohászati Üzemektől 1986 májusában meósként ment nyugdíjba, havi 5220 forinttal. Megélhetését az ELKÓ-nál kapott havi 4300 forinttal egészíti ki. Géplakatos, központifűtés-szerelő, víz-, gázvezeték-szerelő, olaj-, gázfűtésszerelő és hivatásos gépkocsivezető szakmája van… Összesen négy gyermeket nevelt fel… vagyontalan. (…) Második feleségének büntető eljárásával kapcsolatos sérelmei miatt az OKÜ nagyüzemi pártbizottságán tanúsított párttaghoz méltatlan magatartása miatt kizárták a pártból.”

(Megjegyzés: Kristály Gyula felesége házfelügyelő volt. Felettese sikkasztás miatt feljelentést tett ellene. A házaspárt – még a nyomozás befejezése előtt – kilakoltatták szolgálati lakásukból, előzőleg leadott tanácsi lakásukat azonban nem kapták vissza. Az asszony öngyilkos lett. Kristály Gyula az elhunyt jó hírnevének védelmében hiába követelte, hogy tisztázzák, volt-e alapja a feljelentésnek, a nyomozást – tekintettel a gyanúsított halálára – befejezetlenül lezárták. Miután az OKÜ pártbizottsága megtagadta, hogy segítséget nyújtson az ügyben, Kristály Gyula a titkár asztalára vágta a tagkönyvét.)

„Egyik régebbi gyári munkatársa – aki még 1967-ben disszidált Nyugatra – 1986-ban hazatérve tájékoztatta őt arról, hogy kanadai nyugdíjasként kb. 30 000 forintnak megfelelő havi nyugellátást kap. Az akkor már szintén nyugdíjas vádlottnak a társadalmi és politikai viszonyainkkal való egyet nem értését és fokozatosan kialakuló szembenállását táplálta az az elkeseredettségi érzése, hogy noha ő »43 évet dolgozott ennek az országnak, rendszeresen képezte magát, s nyugdíjasként nemhogy gyermekeit nem tudja támogatni, de alig tud megélni a nyugellátásból«.”

„1986 őszétől kezdődően az Ózdi Kohászati Üzemek veszteséges gazdálkodása és a termelési szerkezetváltással kapcsolatos létszám-leépítésekről szóló hiteles hírek, majd 1987-ben a meghirdetett kormányprogram, továbbá a központi párt- és állami vezetés által megfogalmazott, a közelmúlt Magyarországára vonatkozó helyzetértékelés, valamint az ország gazdaság- és politikai intézményrendszere reformjára vonatkozó elképzelések egyre fokozták a vádlottban a jelenlegi társadalmi rendszerünkkel szemben kialakuló ellenérzéseket.

Több környező szocialista országgal és kapitalista, valamint a fejlődő világhoz tartozó több országgal is összehasonlította hazánk szocialista fejlődését, s arra a megállapításra jutott, hogy a rossz politikai és állami vezetés juttatta hazánkat a jelenlegi elfogadhatatlanul nehéz helyzetbe. Részben képzetlensége folytán számos idevonatkozó kérdésben téves következtetésekre jutott. E következtetések eredményeit egyre nehezebben tudta feldolgozni és magában tartani.”



„A Kristály Gyula által írt és terjesztett valamennyi röpirat, verses formában és prózában megfogalmazott írása egyértelműen hazánk alkotmányos rendje, szövetségi és barátsági kapcsolatrendszere, továbbá nyílt antikommunista kijelentéseket tartalmazó kirohanásai folytán a szocializmus építését vezető személyiségek ellen irányuló gyűlölet felkeltésére alkalmas.

Az elkövetési időben kialakult külpolitikai és a reformmozgalommal fémjelzett belpolitikai viszonyok közepette a felgyorsult demokratizálódási folyamatok hazánkban is olyan társadalmi légkör kialakulását tették lehetővé, melyben az egyén szólásszabadsága, véleménynyilvánítási joga nagyobb teret kell hogy kapjon, mindez nem jelentheti azonban azt, hogy bárki is a jobbító szándékra, a megújulási folyamatok felgyorsítására mint össztársadalmi érdekre hivatkozva általános helyzetértékelést is tartalmazzon. Hamis következtetéseket hangoztatva támadást intézzen a szocializmus eszményét (!) képviselő vezető személyiségek ellen, megkérdőjelezve, de tagadva is társadalmi rendszerünk alapvető tételeit. A belpolitikai válsághelyzetérzés, mely különösen Miskolcon és Ózdon az elkövetési időszakban is meglévő kohászati dekonjunktúra miatt a helyi lakosság, különösen a munkásság körében fokozódó mértékű táplálására is szolgáló vádlotti irományok a mozgósítás irányát is megjelölik. Ezáltal nem csupán az államellenes célzat mint szükségképpeni tényállási elem meglétét igazolják, hanem más, súlyosabb állam elleni bűncselekmények távlatait is felidézik.

A vádlott maga is elismerte, hogy távolabbi célkitűzései szerint ezen írásainak terjesztése által kívánt valamiféle „demokrata” személyiségként élvonalbeli közéleti tevékenységet kifejteni.

A bizonyos retorikai készséggel rendelkező Kristály Gyula helyesírási hibákkal is tarkított, primitív versezetű röpiratai a vázolt helyi közhangulatban noha nem értek el semmiféle értékelhető hatást a lakosságban – az a következmény nem tényállási eleme e deliktumnak –, a veszélyeztetési cselekményeinek objektív társadalomra veszélyessége azonban fokozottabb mértékű.”

A bíróság a büntetés kiszabásánál súlyosbító körülményként értékelte:

(…)









– a változatos elkövetési módozatokat s azt a tényt, hogy a már tudomására is jutott nagyarányú nyomozás idején is folytatta cselekményeit.

– Ugyanígy értékelte, hogy különös tekintettel a helyi közhangulat állapota miatt is cselekményei súlyosabb hatás kiváltására is alkalmasak voltak a törvényi tényállás szerinti veszélyeztetési fokhoz képest.”

A Kristály-ügy legdöbbenetesebb dokumentuma azonban nem az ítélet, hanem a rendőrségi nyomozás története, amely a Belügyi Szemlében jelent meg. Minthogy ez a sajtótermék nem vásárolható meg, és még közkönyvtárakban sem hozzáférhető, a cikk szövegét teljes egészében közöljük. Kommentárt nem igényel, szorongató erővel mutatja, micsoda irracionális rettegés fogja el a hatalom urait a társadalmi ellenállás legkisebb jelére, és milyen túlméretezett reakciókra készteti őket a saját hisztérikus félelmük. E jelenség veszélyeit nem szabad lebecsülni.

Az általános következtetéseken innen azonban érdemes felfigyelni arra is, mekkora összegeket fordít a rendőrség egy szál magányos röpcédula-terjesztő felderítésére. A cikk szerint 20 fős nyomozócsoport alakult, amely – úgy tetszik, két hónapon át – kizárólag a Kristály-üggyel foglalkozott. A rendőrök fizetése erre az időszakra a legszerényebb becslés szerint is legalább félmillió forint volt. A többször említett „nagy erőkkel” történő kivonulás, a rendkívül kiterjedt vizsgálat költségei összességükben az ötmillió forintot is elérhették. Ennyit a rendőrség Moldova által panaszolt szegénységéről!

De elgondolkoztató az is, vajon hány olyan emberről vezet a rendőrség nyilvántartást, aki ilyen vagy olyan okból „látókörbe került”. Tanulságos ez a cikk mindazoknak, akik az információk szabadsága és a magánszféra védelme témáin gondolkodnak.

---

Fekete László r. őrnagy
Röpcédula-terjesztés Borsodban

(Megjelent a Belügyi Szemle júliusi számában.)

A röpcédulák tartalmára általában a szocialista- és a szovjetellenesség, a párt és a kormány politikájának lejáratása, esetleg valamilyen fenyegetés a jellemző. Esetenként a röpcédulák egy-egy konkrét eseményhez kapcsolódnak (1956-os évforduló, áremelések bejelentése stb.), előfordul a nemzetközi kérdésekre, kapcsolatokra való utalás (a fegyverkezés és a béke, a lengyel események, az erdélyi magyarság helyzete stb.), és nem egy esetben a párttal és a kormánnyal szembeni nyílt fellépésre uszítás.

E cselekmények társadalmi veszélyessége – a büntetőjogban meghatározottakon túl – abban rejlik, hogy tartalma miatt a lakosság egy részében értetlenséget, más részében félelmet, pánikhangulatot idézhetnek elő. Az elkövetők többségének egyébként is az a célja, hogy a terjesztett röpcédulákat minél szélesebb rétegek olvassák, és így bizonytalanságot keltsenek. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a korábbi években a röpcédula-terjesztésre az volt a jellemző, hogy azt különböző helyeken lerakták, vonatból kidobták, vagy éppen falragasz formájában jelentették meg. Évenként csupán egy-két darabot, esetenként fél tucatot terjesztettek.



Röpcédulák a postaládákban

A terjesztés egy új formájával 1987-ben találkoztunk először. Február 10-én a délelőtti órákban Miskolc belvárosában ismeretlen tettes(ek) bérházak földszintjén lévő levélszekrényekbe írógéppel írott szocialista- és szovjetellenes, a párt és a kormány politikáját támadó, összesen 61 db ellenséges tartalmú röpcédulát helyezett el. Mindegyik kezdetén és végén az SZIA (Szabad Ifjúsági Alakulat) aláírás szerepelt, azaz a megcélzott réteg feltehetően elsősorban az ifjúság volt.

Ezt megelőzően – tartalma miatt – 1987. január 16-án egy ózdi postahivatal beszolgáltatott egy, az MSZMP KB-nak címzett, az Ózdi Kohászati Művek (ÓKÜ) dolgozói aláírással ellátott nyílt levelezőlapot. A levelezőlapot szintén írógéppel írták, tartalmában nyíltan párt-, kormány-, valamint szovjetellenes volt. A levelezőlapon egysoros kézírás is szerepelt.

A kirendelt írásszakértő megállapította, hogy az Ózdon feladott levelezőlapot és a Miskolcon terjesztésre kerülő röpcédulákat egyazon, valószínűleg HEBROS vagy MARITSA típusú, bolgár gyártmányú írógépen készítették.

Az elsődleges intézkedések mellett a felderítő munkába kéz- és gépírás-, daktiloszkópos, szerológus, nyomdász és nyelvész szakértőt rendeltünk ki, illetve vontunk be. A helyszíni szemlével párhuzamosan tanúkutatás során az ismeretlen terjesztőre vonatkozóan érdemleges adatot beszerezni nem sikerült. A terjesztés időpontjában, 8 óra 30 és 11 óra között a házmestereken kívül általában csak nyugdíjasok tartózkodtak otthon. Olyan idegen vagy gyanúsan viselkedő személyt, aki elkövetőként számításba jöhetett volna, nem találtunk.

Az eredményes tanúkutatást nehezítette, hogy a terjesztési helyek lépcsőházi vagy alagsori részének többségében valamilyen butik, javítóműhely működött, amelyek környékén idegen személy megjelenése nem volt feltűnő.

A feldolgozó munka során azonban újabb esemény történt. 1987. március 30-án az Ózdi Rendőrkapitányságról bejelentést kaptunk, mely szerint a délelőtti órákban Ózd belvárosában géppel írott, ellenséges tartalmú röpcédulát talált egy lakó a bérház földszintjén lévő levelesládában. A helyszínre nagy erőkkel vonultunk ki, mert célunk az volt, hogy lehetőleg minél több nyomrögzítési lehetőségünk legyen, ugyanakkor minél hamarabb összegyűjtsük a röpcédulákat, mert feltételeztük, hogy a bejelentetteken kívül jóval többet terjesztettek. Miután az első bejelentés a késő délutáni órákban történt, arra gondoltunk, hogy az addig megtalált röpcédulákon kívül a lakók már többet kivettek a postaládákból, és az a birtokukban van. Ezért úgy döntöttünk, hogy a bejelentés helyének környékén lévő bérházak valamennyi lakóját felkeressük, hogy tudnak-e az ügyben érdemleges adattal szolgálni.

A helyszíni szemle, az adatgyűjtés és az ellenőrzés kapcsán újabb 39 röpcédula került a birtokunkba. Ezek is rendszer-, szocializmus- és kormányellenes tartalommal íródtak, szerepelt bennük ’56-ra való utalás és szovjetellenesség is. Szövegük majdnem szó szerint megegyezett az 1987. február 10-én terjesztett röpcédulákéval, hasonló volt a stílusuk és a kivitelezésük módja is. Az írásszakértő által korábban megadott azonosítási jegyek (sortávolság, egyes betűtípusok stb.) is megtalálhatóak voltak, így már az elsődleges vizsgálat során azonosságot állapítottunk meg, amelyet később az írás- és a nyelvész szakértő is megerősített. Ennek alapján a további felderítő munkát az előzővel együtt kezeltük, illetve folytattuk.

Sajnos, az adatgyűjtés során meghallgatott személyek (a lakók, a házmesterek, a postások, a taxisok, a MÁV és a Volán dolgozói és az utasok, a környéken lakók stb.) most sem tudtak érdemleges adattal szolgálni. A helyszínen sem sikerült azonosításra alkalmas nyomot rögzíteni. A birtokunkba került 100 röpcédula közül a daktiloszkópos szakértő mindössze egyen talált értékelhető ujjnyomot, amely azonosításra alkalmas volt.

Hasonlóan a miskolci terjesztéshez, a mostani helyszínek lépcsőházaiban, illetve alagsoraiban butikok, üzletek voltak. Feltételeztük, hogy az elkövető azért választotta ezeket a helyeket, mert a nagy mozgás miatt kisebbnek ítélte a lebukás veszélyét.

A beszerzett írás-, nyelvész és egyéb szakértői vélemények, valamint a meglévő adatok alapján monográfiát készítettünk. Az ismeretlen szerző feltehetőleg 50-60 év körüli férfi lehetett. Iskolázottsága már a felnőttkorban megszerzett középszintű végzettségnek felelt meg. A keresett személy munkás vagy közvetlen termelésirányító, de foglalkozására nézve konkrét nyelvi jegyek a kérdéses szövegben nem voltak találhatók. Távol állt tőle a fiatalokra jellemző drasztikus, trágár stílus. Erős indulatát is viszonylag visszafogottnak számító kifejezésekkel fogalmazta meg.

A szóhasználat és a fogalmazás alapján egyértelmű volt az, hogy a keresett személy szovjet-, szocialista- és kommunistaellenes beállítottságú. Figyelemmel kíséri a bel- és külpolitikai változásokat, tisztában van gazdaságpolitikai kérdésekkel is. Tájékozott, ismeri a tömegtájékoztatásban megjelenő információkat, reagál a különböző országokkal foglalkozó műsorokra (Finnország, Ausztrália, Thaiföld stb.). Szereti a verseket, de nem költő, hiszen korábban megjelent versekre ír más mondanivalót. Fogalmazására jellemző volt az irodalmi és az argóvonások keveredése.

Sok helyesírási hibát vétett, fölösleges kettőzéseket, egyéb írásjeleket használt, ahol pedig szükséges lett volna, ott elhagyta azokat.

A postai nyílt levelezőlapon lévő rövid, kézzel írott szövegből is arra lehetett következtetni, hogy azt egy 40-55 év közötti olyan férfi írhatta, aki nem adminisztratív munkakörben dolgozik. A kérdéses írások ugyanis egy nehéz kezű, tehát nem tollforgató személytől származnak. A gépírásszakértő továbbra is azt a véleményt adta, hogy azokat bolgár gyártmányú HEBROS típusú gépen készítették.

A nyomozás megkezdődik

A beszerzett adatok és szakvélemények figyelembevételével a további feladatokat két fő irányban határoztuk meg. Egyrészt az írógép típusa ismeretében annak felkutatására, másrészt – a szakértők által megjelölt szempontokra figyelemmel – a készítő, illetve a terjesztő kilétének felderítésére koncentráltunk.

Az írógép felkutatása volt a legnagyobb gondunk, mert az értékesítést végző boltok és a forgalmazók nem tartják nyilván sem a közületek, sem a magánszemélyek vásárlásait, így ahhoz, hogy megtudjuk, hol található a keresett típusú írógép, valamennyi ózdi és miskolci vállalat, intézmény, üzem írógép-nyilvántartását ellenőrizni kellett. Még ekkor is felmérhetetlen volt a magánkézben lévő írógépek típusa és száma. A gépírásszakértő szerint „az írógépen mechanikus hiba nincs, azt keveset használták”, ennek alapján azt feltételeztük, hogy az írógép magánszemélynél van, lakásán, vagy ha vállalati tulajdon, akkor azt alig használják.

Miután a röpcédulák elsősorban a fiatalokhoz szóltak, ezért főként e körben próbáltunk kutatni. Ellenőriztük, hogy a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, Miskolc és Ózd város valamennyi középiskolájában és általános iskolájában rendelkeznek-e olyan típusú írógéppel, mint amilyent keresünk. Ezekről írásmintát szereztünk be, és szakértővel megvizsgáltattuk.

A vállalatok és a magánszemélyek által az irodagépjavító vállalathoz javításra, illetve a bizományi áruházhoz értékesítésre bevitt gépekről is tudomást szereztünk, és írásmintát vettünk szakértői vizsgálatra. Ez azonban nem vezetett eredményre.

Miskolcon és Ózdon ellenőriztük, hogy a terjesztés helyén, illetve környékén van-e olyan üzem, kisvállalat, butik stb., amely a két terjesztés helye közötti kapcsolatra utalna. Ellenőriztük az 1956-ban politikai bűncselekmény miatt elítélt, illetve azt követően hasonló bűncselekményt elkövető személyeket, illetve azokat, akiket ugyan nem ítéltek el a cselekmények súlya miatt, de látókörbe kerültek. Felmértük és ellenőriztük azokat a személyeket, akiknek irodalmi, illetve verselési hajlamaik vannak, és az munkahelyi vagy családi, baráti körben is ismert lehet.

Ellenőriztük azokat is, akik fegyelmi vagy más úton megváltak a munkahelyüktől, a pártból, a szakszervezetből kiléptek vagy kizárták őket. Miután a lefoglalt írások a munkásőrség ellen is izgattak, ellenőriztük a Munkásőrségből kilépett személyeket, illetve azokat, akiket kizártak. Átvizsgáltuk a megyei, a miskolci és az ózdi munkásőrséghez érkezett beadványokat, panaszokat, kérelmeket.

Abból kiindulva, hogy az ismeretlen terjesztő ózdi lehet – bár erre a röpcédulákban semmiféle utalás nem volt –, és hogy Ózd város kisebb, mint Miskolc, először Ózdon – elsősorban a kéz- és gépírás vizsgálata céljából – ellenőriztük az Ózdi Rendőrkapitányság lakcímbejelentőit, a városi tanácshoz, a városgazdálkodáshoz és az egyéb üzemekhez, vállalatokhoz érkező valamennyi kérelmet, panaszt, beadványt. Az írógépjavítókhoz bekerült és az általunk keresett típusú írógépek tulajdonosait is ellenőriztük, és az írógépekről mintát szereztünk be.

Természetesen az első, illetve a második terjesztést követően is tájékoztattuk a bűnügyi, a közbiztonsági állományt és az önkéntes segítőket. Az eseményen túl a monográfiában leírt személyiségjegyeket is ismertettük. Az általunk gyanúsnak vélt vagy valamilyen okból számításba vehető személyeket ellenőriztük, főként azokat, akikről úgy véltük, hogy írógép lehet a birtokukban.

Konkrét eredményt nem sikerült elérni. Több személy került látókörünkbe, akikre a monográfiában szereplő személyiségjegyek ráillettek, vagy éppen írógépük volt, de az ellenőrzés alapján mint számításba vehető elkövetők kizárásra kerültek.

Újabb röpcédulázás

A vizsgálat során újabb esemény történt: 1987. október 25-én az Ózdi Rendőrkapitányságról bejelentést kaptunk, mely szerint Ózd-Béketelep egyik lakója a földszinti levelesládájában ellenséges tartalmú, géppel írott röpcédulát talált. Vasárnap lévén, főkapitány-helyettesi intézkedésre és az ő irányításával az állambiztonsági szerv állománya nagy erőkkel vonult ki Ózdra, mert feltételeztük, hogy a korábbi terjesztő ismételten jelentkezett, és nagyszámú röpcédulával számolhatunk. A helyszíni szemlével párhuzamosan beindított adatgyűjtés és -ellenőrzés eredményeképpen mintegy 140 röpcédula került a birtokunkba.

Új jelenség volt, hogy a röpcédulák közel felét az ismeretlen terjesztő borítékba rakta, azt leragasztotta, és a borítékokra is ellenséges tartalmú versidézeteket írt. A korábbiaktól eltért az is, hogy a terjesztés viszonylag nagy területen, kb. 2,5 km2-en történt, de helyismerettel rendelkező számára a terület bejárása és maga a terjesztés nem okozhatott gondot. A terjesztés most is 8 óra 30 és 11 óra közötti időpontra volt tehető. A helyismeret, az időpont megválasztása és a helyszínek alapján egyre erősödött a gyanúnk, hogy a terjesztő ózdi lakos lehet, vagy legalábbis jól ismeri a várost. (Ez a későbbiek során igazolódott.)

Az ügy jelentőségére tekintettel – főkapitányi intézkedésre – a megyei állambiztonsági szerv állományán kívül a megyei főkapitányság és az Ózdi Rendőrkapitányság bűnügyi állományával megerősítve egy 20 fős felderítő nyomozócsoport alakult. A sokrétű feladatra és a nagy létszámra tekintettel naponta volt eligazítás, és személyre szóló referáltatásokra is sor került. A feldolgozó munka során – egyébként korábban is – napi munkakapcsolatunk volt az Ózdi Rendőrkapitányság bűnügyi és közbiztonsági állományával.

Az újabb röpcédulák az előzőekhez hasonló tartalmúak voltak. Az egyetlen változás, hogy a szerző már a rendőrséget is szidalmazta.

A helyszíni szemle megtartása során most sem találtunk értékelhető nyomokat. A meghallgatott személyek nem tudtak olyan idegen vagy gyanúsan viselkedő emberről személyleírást adni, akit terjesztőként számításba vehettünk volna.

Az eredményes felderítés érdekében külön brigádokat alakítottunk. Egy-egy brigád a terjesztés helyén és a környékén lakók kikérdezését és meghallgatását végezte. Az általuk gyanúsnak vélt személyeket egy különbrigád ellenőrizte, illetve szükség esetén elszámoltatta.

Miután az ismeretlen szerző a rendőrség közlekedési ellenőrzését is kifogásolta, ezért Ózdon és Miskolcon valamennyi közlekedési szabálysértés miatt feljelentett személy anyagát is megvizsgáltuk. Emellett Ózd valamennyi üzemében, intézményénél, vállalatánál a brigádnaplókat szakértő bevonásával ellenőriztük. Felmértük és valamennyi vállalatnál, intézménynél, üzemnél ellenőriztük az általunk keresett típusú írógépet, amelyekről írásmintát szereztünk be. Ez sem vezetett eredményre, ezért tovább kutattunk olyan magánszemélyek után, akikre a monográfiában leírt személyiségjegyek ráillettek, és írógéppel rendelkeznek.

Időközben a nyomozócsoport létszámát csökkentettük, és alapos értékelő-elemző munkával csak azon személyek további ellenőrzésére koncentráltunk, akik az adatgyűjtés és egyéb ellenőrzés során látókörünkbe kerültek, de őket mint szerzőket, illetve terjesztőket egyértelműen kizárni korábban nem tudtuk. Az ellenőrző munka során decemberre csupán néhány személy alapos, körültekintő ellenőrzése maradt, akiket továbbra is szem előtt tartottunk.

Az elkövető kézre kerül

A megfeszített munka eredményeként 1987. december 22-re olyan adatok birtokába jutottunk, amelyek alapján feltételeztük, hogy a sorozatos röpcédula-terjesztés elkövetője Kristály Gyula, Ózd-Béketelepen lakó személy lehet. (Itt történt az utolsó terjesztés.) A további bűncselekmények megelőzése érdekében a főkapitányság vezetése elérkezettnek látta az időt arra, hogy házkutatást tartsunk. Ezért december 23-án – alapos előkészítő munka után – ellenőrző-, figyelő- és a házkutatást végrehajtó csoportot hoztunk létre. Erre azért volt szükség, mert időközben megállapítottuk, hogy Kristály gépkocsival rendelkezik, és a kocsit nem a lakása közelében tárolja. Tudtuk azt is, hogy Ózd mellett horgásztanyája van. Mindezek figyelembevételével a házkutatással egy időben, illetve azt megelőzően ellenőrző- és figyelőpontokat állítottunk fel.

A házkutatás megkezdésekor Kristály nem tartózkodott otthon, ezért azt felesége jelenlétében kezdtük meg. Rövid időn belül megtaláltuk a keresett HEBROS típusú írógépet, majd később 7, a korábbi terjesztésből megmaradt röpcédula másolati példányát is. Találtunk továbbá két, ugyancsak ellenséges tartalmú olyan legépelt röpcédulát, amilyennel korábban még nem találkoztunk. A házkutatás során az írógépen és a röpcédulákon kívül lefoglaltunk korábban használt indigókat, kézzel írott fogalmazványokat, jellegzetes géppapírt és borítékot stb. Kristály felesége férje hollétéről nem tudott, ezért feltételeztük, hogy újabb terjesztőkörúton van, így rádión az akcióban részt vevők figyelmét felhívtuk a várható újabb eseményre. Erről tájékoztattuk az Ózdi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályát, és kértük, hogy a város területén fokozzák az ellenőrzést.

Időközben – ekkor már egyértelmű volt, hogy a cselekmény elkövetője az általunk keresett személy – Kristály Gyula – hazaérkezett. Nála volt 120, terjesztésre előkészített, újonnan legépelt röpcédula, melyet éppen a házkutatás napján kívánt Kazincbarcikán terjeszteni. Elmondása szerint szándékától azért állt el, mert az ózdi vasútállomás előtt találkozott mostohafiával, aki őt utazási szándéka felől kérdezte.

Megijedt, mert attól tartott, hogy amennyiben az újabb terjesztést végrehajtja, akkor az azt követő ellenőrzések során esetleg mostohafiához is eljutunk, ezért elállt szándékától, és a lakására jött. Mint nyilatkozta, tudta, hogy le fog bukni, de nem gondolta, hogy ilyen hamar.

Első meghallgatása során különösebb megbánást nem tanúsított – a későbbi eljárás során sem –, elmondása szerint cselekménye nem számít bűncselekménynek.

Kristály Gyulával szemben az állambiztonsági vizsgálati szerv előzetes letartóztatásba helyezés mellett folytatta a vizsgálatot. Kristály nyugdíjas, korábban az ÓKÜ-ben dolgozott, s nyugdíja mellett, amely 5200 forint, portási munkát vállalt, mely újabb 5000 forint jövedelmet biztosított számára. Felesége szintén 5000 forint körüli összeget keresett. Berendezett 2 szoba összkomfortos lakásuk, kocsijuk, telkük, horgásztanyájuk van. Gyerekei felnőttek, önálló családdal rendelkeznek, anyagi gondjaik tehát nem voltak.

Kristály szabadnapjain általában egyedül volt otthon, unatkozott. Mint mondta, témája volt bőven, és a benne évtizedek óta összegyűlt keserűséget adta ki magából a röpcédulák megírásával. Olyan adat a későbbi vizsgálat során sem került birtokunkba, mely szerint Kristálynak tettestársa volt, vagy cselekménye elkövetéséről másnak is tudomása lett volna.

---

Az üggyel – jellegére tekintettel – a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pártbizottság és a főkapitányság szakmai vezetése is kiemelten foglalkozott, ezért munkánk a figyelem központjába került. Éppen ezért a főkapitányság vezetése a felderítéshez olykor átcsoportosítással is jelentős segítséget adott.

Sok segítséget kaptunk már az első terjesztést követően, majd később is a szakértőktől, akik jó munkát végeztek, hiszen – mint később kiderült – a személyiségjegyek egy része ráillett az elkövetőre. Nagy segítség volt számunkra a helyi bűnügyi technikai alosztály szakértőjének közreműködése, mert csak Ózd vonatkozásában 100 ezer fölötti kéz- és gépírásmintát vizsgáltunk meg közösen.

Hátráltatta munkánkat, hogy az erők megosztására kényszerültünk, mert két nagyvárosban: Miskolcon és Ózdon kellett keresnünk az elkövetőt, mivel a röpcédulákban még csak utalás sem volt arra, hogy a szerző ózdi lehet. Igaz ugyan, hogy Ózdra – éppen a kialakult helyzetre tekintettel a kohászat válságos helyzete, leépítése, elbocsátások stb.) – nagyobb figyelmet fordítottunk, de csak az utolsó terjesztés után voltunk meggyőződve arról, hogy az elkövető ózdi. A terjesztés helye, időpontja, a röpcédulák tartalmi jegyei alapján elsősorban aktív kereső, valamiért sértődött, megbántott, nehéz anyagi körülmények között élő személyt kerestünk. Mint később kiderült, az elkövető körülményei nem ilyenek voltak.

Alapvető gondot jelentett az írógép kutatása, mellyel a jövőben keletkező ügyekben is számolni kell, ugyanis a közületi és magánszemélyek által vásárolt írógépek sehol sincsenek nyilvántartva.

Kedvező tapasztalatokat szereztünk a bűnügyi és a közbiztonsági szervekkel való együttműködésben. Azonban meg kell jegyezni, hogy több szerv ilyen ügyekben végzett munkájának irányítója mindenképpen az állambiztonsági szerv vezetője kell legyen (ez ügyben is így történt).

Kedvező volt, hogy – elsősorban Ózdon – a párt-, az állami és a társadalmi szervek, gazdálkodó egységek és nem utolsósorban a lakosság segítette munkánkat a különböző vizsgálatok elvégzéséhez szükséges anyagok és a személyekről szóló információk rendelkezésre bocsátásával.

---

Ózd városát nem a röpcédulák, hanem a rendőrség kiterjedt nyomozása és ismételt kivonulásai hozták feszült hangulatba. Kristály Gyula végső soron ennek köszönheti megmenekülését. Letartóztatásáról – tekintettel a köztudott nyomozásra – hírt kellett adni, ezek után logikus volt, hogy a helyi sajtó az elhallgatás szokásos taktikája helyett a lejáratás taktikáját alkalmazta a „békebontóval” szemben. Hibát csak annyit követtek el, hogy az Észak-Magyarország túlbuzgó riportere a „rímfaragó” lakcímét is közölte. A cikket a Beszélő egy Borsod megyei olvasója elküldte a Független Jogvédő Szolgálatnak. Kristály Gyulát az elsőfokú tárgyalás után szabadlábra helyezték, így nem volt nehéz megkeresni. Miután pedig sikerült ügyéről többet is megtudni, mint amennyit az Észak-Magyarország közölt, felhívhattuk rá a közvélemény, a Nemzetközi Helsinki Szövetség és az Amnesty International figyelmét.

A két nemzetközi szervezet megfigyelőt küldött a tárgyalásra, és tudomásunk szerint a Kristály-ügy Kulcsár Kálmán amerikai tárgyalásai során is szóba került. Hogy az ítélet megváltoztatása mennyire nem a „független bíróság” elhatározása, hanem politikai döntés volt, azt elégségesen bizonyítja, hogy a BAZ megyei főügyészség, amely előzetesen az elsőfokú ítélet fenntartását javasolta, a másodfokú tárgyaláson váratlanul csatlakozott a védelem indítványához, és az ítélet messzemenő enyhítését kérte. Az ítélet megváltoztatása a nyilvánosság, a nemzetközi figyelem győzelme a párt-ügyészség-rendőrség egylényegű hatalma felett. E győzelem azonban korántsem teljes, hiszen a bíróság csak enyhítette az ítéletet, de fenntartotta, hogy amit Kristály Gyula tett, bűncselekmény. Márpedig véleményünk szerint – és ez erről a liberalizmus felfogása – még az erőszakra való felhívást is (Kristály röplapjain vannak ilyen szövegek) csak akkor lehet büntetni, ha a felhívás tényleges, közvetlen erőszakot válthat ki. Erre pedig levélszekrénybe dobott röplapok nem alkalmasak. Ezért kiállásunk Kristály Gyula mellett teljes és egyértelmű, ha a röplapjai némelyikén kifejezett indulatokkal nem is rokonszenvezünk. Találóan kérdezte a vádlott az utolsó szó jogán: Vajon ez a bíróság Petőfit is elítélné, „Akasszátok fel a királyokat!” című verséért?

A Kristály-ügy teljes történetéhez tartozik, hogy a másodfokú bíróság, miközben ájtatosan megszüntette a közügyektől való eltiltást, helybenhagyta az elsőfokú ítéletnek azt a részét, amely az elítéltet a bűnügyi költségek megtérítésére kötelezi. Ennek alapján a rokkantnyugdíjas Kristály Gyulának 21 000 forintot kellett fizetni. A Független Jogvédő Szolgálat a meghurcolt, idős férfi támogatására szólította fel a lakosságot. A felhíváshoz ezúton szerkesztőségünk is csatlakozik. Kristály Gyula címe: Ózd, Szabolcs köz 1/b.

• Jogvédelem