„Szocializmus helyett szabadságot”
Március 18-án a Német Demokratikus Köztársaság szabadon, demokratikusan és titkosan, a saját kapitulációját választotta. A választók, akik 40 éven át becsapottnak érezték magukat, valódi árukat és valódi pénzt akarnak, mégpedig azonnal. Úgy hiszik, hogy ezt leginkább a szövetségi kancellár biztosíthatja számukra, hiszen ő annak a sikeres államnak a vezetője, amely az NDK népessége számára fennállása óta a mérce volt. A leggyorsabb megoldás tehát: azonnali egyesülés a nagyobb testvérrel.
A nyugatnémet pártok „választási kampánya” az NDK-ban régóta ismerős jelszavakat használ: „szocializmus helyett szabadságot”, „Nem kell több kísérlet.” Az ígéret jól hangzik: a pénz rögvest jön, utána rövid ideig munkanélküliség, aztán gazdasági csoda, természetesen a mi nagyvonalú segítségünkkel. Aki nem ezt ígérte a választóknak – nem volt esélye. Érdekes kivétel volt a PDS (A Demokratikus Szocializmus Pártja), amely megnyert két csoportot: az ősbaloldali funkcikat és azokat a baloldali fiatalokat, akiknek tetszett a jelszó: Take it easy, Take Gysy!
Menetrend
Ami most következik, merész kísérlet arra, hogy az NSZK-márka bevezetésével a hanyatló gazdaságot széles körű reform nélkül kivigyék a világpiacra. A szövetségi kormány és a de Maiziére-kormány egyaránt kinyilvánította, hogy a valutaunió, mely a valutareform egy sajátos formája, még a nyár előtt létrejön. Ez azt jelenti: konvertibilis valutát vezetnek be egy parancsgazdaságba, ahol már nincsenek parancsok. Nem léteznek tervezőközpontok, nincs kisipar, tökéletlen az infrastruktúra. Az ipari termékek nagy része nyugati értelemben nem piacképes. A Modrow-kormány az ár- és bérreformot elhalasztotta, reformkoncepciójának gyakorlatilag semmi hatása nem volt. A gazdasági szakértők mindkét német államban a számok és érvek alapján csődöt és tömeges munkanélküliséget jósolnak. Az NDK Politikai és Gazdasági Kutatóintézetének prognózisa szerint évi 5%-os gazdasági növekedés esetén másfél millió munkanélkülivel kell számolni.
A sikerrel népszerűsített menetrend (valutaunió, gazdasági unió, társadalmi unió, állami egység) csak a nyugati tőkebefektetők számára előnyös. Az övék minden: pénz, szakismeret, áru, kapacitás. A tőkebefektetések és vegyes vállalatok száma napról napra nő, a legtöbb vállalat már úgy véli, hogy nem tud teljesíteni nyugati segítség nélkül. Ezzel az áradattal szemben aligha veszik fel a versenyt a belső lehetőségekre építő vállalkozások, bár a kereskedelem és a szolgáltatások terén egyre nő a számuk. Az NDK-márkának az értéke még csak a spekulánsoknál növekedik, akik az 1:1 vagy 1:2 átváltási kulcsban reménykednek. Manapság kétségtelenül a legizgalmasabb társasjáték az átváltási sacc, míg a képviselők Stasi-múltjának a firtatása vagy a tervezett NATO-tagság kérdése is eltörpül mögötte. Kétségtelen, a pénztéma mindenkit egzisztenciálisan érint. Bármilyen bonyolult is a bérek, nyugdíjak, takarékbetétek és hitelek differenciálása, lassan mindenki felfogja, hogy csak veszíthet, pénzének értéke felére vagy negyedére csökken. Már csak a veszteség nagyságáról van szó. Jóllehet az NDK-jövedelmek az NSZK-ban szokásosnak a felét sem érik el. Biztonsághoz szokott emberek számára teljesen új az a félelemérzés, amelyet az áremelések, a várható lakbéremelések és a munkahely elvesztése vált ki belőlük. Míg egyfelől a Coca-Colától a Bild-magazinokig beáramlik a tiltott Nyugat, másfelől a kapitalistává átvedlett vállalatvezetők naponta százakat tesznek utcára. Egykori háztulajdonosok és telekspekulánsok jönnek Nyugatról, és mérőszalagjukkal bemasíroznak a megrettent NDK-állampolgárok otthonába. Használatlan, sokszor lepusztult üzemek észrevétlenül nyugati cégek tulajdonába mennek át. Senki sem tudja, mi a megengedett, s az új urak – a régi funkcionáriusok és a kőkemény menedzserek keverékei – kész helyzetet teremtenek.
Félelmek – kérdések
A félelem mindenesetre cselekvést is szül. Különböző érdekvédelmi egyesületek alakulnak, amelyek bérlők, munkanélküliek, kisvállalkozók, gyermeküket egyedül nevelő szülők és egyéb különböző csoportok érdekeinek védelmét tekintik feladatuknak. Új szakszervezetek jönnek létre, szakmai és üzemi szinten egyaránt. Ezeknek még csekély a visszhangjuk, a régi nagy szakszervezetek offenzív politikája még erős konkurencia. Mégis az emberek egyre kevésbé bíznak a 40 év alatt lejáratott szakszervezetekben.
A választások után lassan beköszönt a kijózanodás korszaka. Nem teljesült a nagy remény, hogy a választások után jelentősen csökken az áttelepülők száma. Csekély visszaesés mutatkozik: az utolsó adatok szerint átlagosan heti ezer NDK-állampolgár megy át az ország nyugati felébe.
A közeljövő fő kérdései számunkra:
Milyen hatása lesz a nyugatnémet parlamenti választásoknak a szövetségi kormány NDK-politikájára, miután az NDK-ban a nagykoalíciónak sikerült semlegesítenie a kiszámíthatatlan partnereket?
Milyen fokon érvényesítheti önmagát a keletnémet kormány nyugatnémet támogatói ellenében?
Az NDK-lakosság újra feltámadó valóságérzéke mennyire lesz képes az állampolgárok érdekeinek mozgósítására?
(Berlin)
- Külföld [6]