Változnak az idők. Eddig a vallásos hit lekicsinylése, kigúnyolása volt a „sikk”, mostanában pedig kezd divatosság válni vallásosnak mutatkozni, „kereszténynek” lenni.
Így, idézőjelben írom, hiszen kereszténynek lenni eredetileg azt jelenti, hogy „Krisztushoz tartozó”-nak, „Krisztust követő”-nek lenni, ami viszont kemény dolog – életünk átprogramozását jelenti –, gondoljunk csak az evangéliumokban leírtakra. Szó sincs róla, hogy tömegméretekben ilyen radikális életirány-változások történnének (kisebb számban természetesen történnek ilyenek), inkább arról van szó, hogy bizonyos politikai irányzatok magukat „keresztény”-nek nevezik, illetve szokás lett „keresztény”-nek nevezni őket.
E politikai irányzatok parlamenti többséghez jutásával kapcsolatban a keresztény ember részéről többféle vélekedés lehetséges. (A keresztény közösség egysége nem kell, hogy politikai egységet is jelentsen.) Lássunk itt két változatot ezekre a vélekedésekre:
Első változat: Nem lehetünk társadalmunk ügyeit illetően közömbösek, és arra kell törekednünk, hogy társadalmunk irányításában is a keresztény eszmék megfelelő helyet kapjanak (még ha a politikában természetesen csak korlátozott mértékben érvényesülhetnek is ezek). A „keresztény” pártok támaszkodnak a magyarság évezredes keresztény ihletésű kultúrájára, ezért a keresztény szellemiség megvalósulásának használ, ha ezek a pártok többségbe jutnak.
Második változat: Amint Isten szabadságot adott az embernek az Ő tanításának elfogadására vagy elvetésére, úgy az emberi társadalomnak is maximális szabadságot kell biztosítania polgárai számára, a különböző ideológiák, vallások elfogadása vagy elvetése tekintetében. A társadalmi élet irányításában nem jó, ha valamely konkrét világnézet vezető szerephez jut, mert ez egyrészt hátrányos helyzetet teremthet a többi számára, másrészt a saját nézetrendszerének a felhígulásához (eszmei tisztaságának veszélyeztetéséhez) vezet a politikai hatalommal való szövetség. A keresztény elvek megvalósulásának és terjedésének egy ideológiailag semleges politikai hatalom kedvez leginkább.
Ezek a különböző vélekedések a keresztény közösségek életében valóságosan jelen vannak: ismerőseim közül pl. volt, aki a templom előcsarnokában MDF-röplapokat osztott, volt, aki jelöltette magát az KDNP listáján, és voltak, akik katolikus közösségi találkozón SZDSZ-jelvénnyel a kabátjukon jelentek meg. (Magamról annyit, hogy ugyancsak katolikus, kisközösséghez tartozó és pártokon kívüli vagyok.)
Miután a nagykoalíció iránti remények szertefoszlottak, tudomásul kell vennünk, hogy egy „keresztény”-nek nevezett politikai irányzat veszi kézbe az ország kormányzását. Ebben a helyzetben a keresztény ember részéről lehetséges vélekedések közül a fentebb elsőként leírt változat erőteljes túlsúlyba kerülése várható, a második változat rovására.
A hatalmi tényezők által motivált, ilyen aránytalanság csökkentése érdekében szeretnék felvetni és népszerűsíteni itt néhány olyan gondolatot, amelyek a második típusú vélekedést erősítik:
– Hitünkben van annyi életerő, hogy ideológiailag semleges kormányzat esetén is virágozni és terjedni tud. Hiszen még az üldöztetés évtizedeiben sem veszítette el életrevalóságát, ekkor is új hajtásai nőttek.
– Jézus sem a politikai hatalmaktól várta, hogy kedvező feltételeket teremtsenek számára tanítása terjesztéséhez.
– A keresztény értékeket elsősorban nem a magyar nemzeti kulturális hagyományokból, hanem sokkal inkább a Szentírásból, Jézus és az őskeresztények példájából sajátíthatjuk el.
– A jelenlegi egyházi intézményrendszer tekintélynövelése azoknak a megújulási mozgalmaknak a dolgát nehezíti, amelyek a különböző egyházakon belül a még meglévő pártállami torzulások lebontásáért küzdenek.
– Ha úton-útfélen a „keresztény” jelzőbe botlunk, mit fognak erről a szóról gondolni az emberek, és lesz-e még értelme, hogy a Krisztus-követők kereszténynek nevezzék magukat?
– Nemcsak az ún. „keresztény” irányzatú pártok, hanem pl. a szociálliberális irányzat is hordoz keresztény értékeket. Ismeretes, hogy a szabad demokraták (korábban demokratikus ellenzék) felkarolták és segélyezték a társadalom legelesettebbjeit, vállalva az – akkor még – ezért járó üldöztetést is. És tették ezt mindenféle faji-etnikai különbségtétel, illetve előítélet nélkül, ami önmagában is jelentős keresztényi érték. Különösen egy olyan társadalomban, amelyben – sajnos – terjedni látszik a kisebbségek lenézése, sőt olykor gyűlölete is.
Az egymás iránti bizalom, türelem és előítélet-mentesség erényeit kívánom minden keresztény testvéremnek és valamennyi honfitársamnak az előttünk álló, nem éppen veszélytelen időszakban.
- Visszabeszélő [5]