Előző otthonom, az Asztalos János utcai alagsori lakás bérleti jogát állampolgárok közötti lakáscserével szereztem meg 1973-ban. Később a tulajdonjogot árverésen vettük meg. A tulajdonos nem az állam volt.
A tévé elnöke volt a munkáltatóm. A munkáltatók bérlő- vagy vevőkijelölési joggal rendelkeztek ebben az országban. Munkáltatója segítségével nagyon sok dolgozó kapott vagy vett lakást Magyarországon.
Minőségi csere lehetőségét kaptuk. Kijelöltek a 9 éve üresen álló, majdnem rom (fotók, dokumentumok eltéve) 92 négyzetméteres lakás bérlőjének, azzal a feltétellel, hogy régi lakásomat a FIK-nek adom el, az új lakást pedig saját költségen(!) újjáépítem (csatornázom, bevezettetem a gázt, megoldom a fűtést stb.), s ha a szétmállott lapos födém helyreállítása helyett magas tetőt építek (ami gazdaságosabb volt), azt beépíthetem. Az IKV csak annyit térít (15 évig lakbérbeszámítással) a bővítés költségeiből, mint minden hasonló esetben minden állampolgárnak.
Az általunk épített jó nagy bővítés (konyha, veranda és a tetőtér) is a magyar állam tulajdona, érte bért fizetünk (akárcsak a 129 négyzetméter alapterületű tanácsi ház másik lakását bérlő család), s az építés költségeinek nagyobbik hányadát soha senkitől nem kapjuk meg.
Az építés, újjáépítés alatt bent lakhattunk a FIK-nek eladott régi lakásban – szabályszerű lakbérfizetés s a vételár időarányos csökkentése ellenében. Valóban nem tettek 3 gyerekkel az utcára.
Az IKV-k mindegyikét bíráltam számtalanszor a hazai épületállomány tönkretételéért. És dicsértem is, ha az éppen adódó jó példa követésre érdemes volt. Könyveimben, videokazettákon, újságcikkekben ellenőrizhető.
A város egy értékes házát, a Lóránt út 20. alatti villát szakmai meggyőződésem alapján javasoltam – lebontás helyett – felújítani. Az eredmény a helyszínen megtekinthető. Ez ügyben kivitelező iparost nem közvetítettem, senkitől ellenszolgáltatást nem kaptam. Mint ahogy – közel 11 évnyi városvédő munkám során – egyszer sem.
Sokéves – a nyilvánosság előtt folyó – közérdekű tevékenység után, amely pártsemleges volt és maradt, s akár az MDF által is támogatható lenne – úgy vélem –, arra a segítségre, amit valóban megkaptam, igazán rászolgáltam. A Magyar Fórum hasábjain közzétett megalapozatlan s a választásokra időzített támadásokra viszont nem.
Az idézett újságcikk a nyáron megjelent (Városvédőbeszédek című) második könyvem egyik recenziója volt, s a következő címet viselte: I ♥ Ráday. Azt írta a kritikus, ha választások lesznek, javasolja, szavazzanak a polgárok Ráday Mihályra. Én ezzel teljesen egyetértek!
Bp., 1990. március 30.
Hivatkozott cikkek
- Dosszié [7]