Skip to main content

Ráday Mihály lakásának nincs titka

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Válaszok a múlt pénteki Magyar Fórumban feltett kérdésekre


Előző otthonom, az Asztalos János utcai alagsori lakás bérleti jogát állampolgárok közötti lakáscserével szereztem meg 1973-ban. Később a tulajdonjogot árverésen vettük meg. A tulajdonos nem az állam volt.

A tévé elnöke volt a munkáltatóm. A munkáltatók bérlő- vagy vevőkijelölési joggal rendelkeztek ebben az országban. Munkáltatója segítségével nagyon sok dolgozó kapott vagy vett lakást Magyarországon.

Minőségi csere lehetőségét kaptuk. Kijelöltek a 9 éve üresen álló, majdnem rom (fotók, dokumentumok eltéve) 92 négyzetméteres lakás bérlőjének, azzal a feltétellel, hogy régi lakásomat a FIK-nek adom el, az új lakást pedig saját költségen(!) újjáépítem (csatornázom, bevezettetem a gázt, megoldom a fűtést stb.), s ha a szétmállott lapos födém helyreállítása helyett magas tetőt építek (ami gazdaságosabb volt), azt beépíthetem. Az IKV csak annyit térít (15 évig lakbérbeszámítással) a bővítés költségeiből, mint minden hasonló esetben minden állampolgárnak.

Az általunk épített jó nagy bővítés (konyha, veranda és a tetőtér) is a magyar állam tulajdona, érte bért fizetünk (akárcsak a 129 négyzetméter alapterületű tanácsi ház másik lakását bérlő család), s az építés költségeinek nagyobbik hányadát soha senkitől nem kapjuk meg.

Az építés, újjáépítés alatt bent lakhattunk a FIK-nek eladott régi lakásban – szabályszerű lakbérfizetés s a vételár időarányos csökkentése ellenében. Valóban nem tettek 3 gyerekkel az utcára.

Az IKV-k mindegyikét bíráltam számtalanszor a hazai épületállomány tönkretételéért. És dicsértem is, ha az éppen adódó jó példa követésre érdemes volt. Könyveimben, videokazettákon, újságcikkekben ellenőrizhető.

A város egy értékes házát, a Lóránt út 20. alatti villát szakmai meggyőződésem alapján javasoltam – lebontás helyett – felújítani. Az eredmény a helyszínen megtekinthető. Ez ügyben kivitelező iparost nem közvetítettem, senkitől ellenszolgáltatást nem kaptam. Mint ahogy – közel 11 évnyi városvédő munkám során – egyszer sem.

Sokéves – a nyilvánosság előtt folyó – közérdekű tevékenység után, amely pártsemleges volt és maradt, s akár az MDF által is támogatható lenne – úgy vélem –, arra a segítségre, amit valóban megkaptam, igazán rászolgáltam. A Magyar Fórum hasábjain közzétett megalapozatlan s a választásokra időzített támadásokra viszont nem.

Az idézett újságcikk a nyáron megjelent (Városvédőbeszédek című) második könyvem egyik recenziója volt, s a következő címet viselte: I ♥ Ráday. Azt írta a kritikus, ha választások lesznek, javasolja, szavazzanak a polgárok Ráday Mihályra. Én ezzel teljesen egyetértek!

Bp., 1990. március 30.




















Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon