Csak a bérlakások és a lakóházépítésre kijelölt telkek értékesítését, valamint az Állami Vagyonügynökség hatáskörébe utalt, azaz 30 millió forint feletti ügyleteket és a kincstár által zárolt ingatlanok forgalmát nem felügyelik majd az új megyei bizottságok. Ám – egy aggályoskodó jogász képviselő szerint – nem lett volna szabad tiltó rendelkezést megfogalmazni úgy, hogy előbb kimondjuk a majd korlátozó szabályt, majd felsoroljuk, hogy ez mire nem vonatkozik, kettős tagadással nem fedhetjük le a valóságot szándékaink szerint.
És valóban máris kisült, hogy a törvény akadályozza az OTP-lakások értékesítését, az ezúton lakni kívánóknak várniuk kell az újabb törvénymódosításig vagy legalább június végéig, amikorra is a BM, a bizottságok felügyelője és fellebbviteli hatósága meg nem találja az ügyes áthidaló megoldást. Dr. Kökényesi József, a végrehajtási rendelet előkészítésével megbízott külső szakértő lakásügyben (és a hiteléletet megmentendő: ingatlanmegterhelési ügyekben) gyorsított, 3 napos ügyintézést javasol. Szerinte jogilag meghatározhatatlanok a „folyamatban lévő ügyek”, amelyeket a t. Ház szintén felülvizsgálandónak vél; tanácsos tehát kimondani, hogy a végrehajtási rendelet hatálya csak a cégbíróságoknál, földhivataloknál június 4-e után bejelentett ingatlanakciókra vonatkozik. „Nem feladatunk az értelmezés” – jellemzi Kökényesi azt az ellentmondást, hogy a törvény is szent, de végre is kell hajtani valahogy.
Igazságtevő kísérlet
„Inkább váljunk nevetségessé, mint hogy ne teljesítsük azt a feladatot, amiért minket ideküldtek” – védte meg a gyorsított, ám a számos módosító indítvány és bizottsági ülés miatt igencsak küzdelmessé vált parlamenti tárgyalásmenetet (és, úgy látszik, magát a művet is) Kónya Imre MDF-frakcióvezető. A feladat az volt, hogy elejét vegyék az ingatlanprivatizálás körüli visszaéléseknek, mégpedig rögvest, mielőtt a vagyonátmentés veszélybe sodorná a leendő önkormányzatokat és a kisgazda-elképzelés szerinti földtulajdonrendezést. Hasonló megfontolásból földforgalmi stopot indítványozott már az előző parlamentben is néhány képviselő, de a januárban uralkodó liberalizáló irányzatba ez a gondolat sehogy se illett bele, és elenyésző kisebbségben maradt. Jöttek erre a kisgazdák, föl, Pestre, Tallóssy nevét tűzve transzparensükre (Beszélő, 5.), s a leköszönő rendszer ellenzéke, bár testben nem, lélekben mégis mellettük volt, mert túlságosan is önkéntelenül tolult fel a kérdés: ha eddig nem akart az elit kapitalizmust, miért épp most jut az eszébe? A privatizálás nem nyerte el méltó népszerűségét, a közvélemény árgus szemekkel figyeli a visszás eseteket, amelyek közül most a HungarHotelsét és a Gerbeaud-ét emlegette fel Dornbach Alajos (SZDSZ), a földtörvénymódosítási javaslat előterjesztője.
Mégis, mintha túlhangsúlyozta volna a Ház a korrupció lehetséges hatásait. Senki nem bizonyította meggyőzően, hogy a tanácsi kezelésű ingatlanok kiárusítása vagy társaságba mentése olyan méreteket ölt, ami már számottevően összezsugorítja a majdani önkormányzatok létalapját. És bár a Hütter Csaba volt mezőgazdasági miniszter által januárban emlegetett 600 év helyett – ami alatt a termőföld a folyó forgalom esetén gazdát cserélne – most Lakos László képviselő (MSZP) 40-et mondott, e figyelemre méltó változás még nem hiúsíthat meg egy tisztességes földtulajdonreformot. A visszaélések pedig – ahogy a HungarHotels példájából is kitetszik – az eddigi törvények szerint is visszacsinálhatók. Vagy akarunk privatizálni és tőkét importálni, vagy nem, de ha akarjuk, nem akadályozhatjuk bürokratikus rendszabályokkal, és tudnunk kell: a tőke különös érdeklődést tanúsít az értékálló ingatlan iránt. De e mérsékelt álláspont mellett egyik párt sem merészelt most egyértelműen kiállni. Az MSZP, a korábbi liberovonal jogos örököse persze eleve defenzívában volt, bár a végén, amikor már nem kellett szólani, csak dönteni a kisgazdaindítvány felett, egy emberként nyomta meg a „nem” gombot. A Fidesz viszont sokat szerepelt, ám végül megfontoltan tartózkodott, és közismert liberalizmusa kimerült annak felemlegetésében, miért nem a kormány áll elő átfogó rendezési javaslattal, és miért kell megkülönböztetett figyelemben részesíteni a földet (valamint a volt egyházi javakat) a törvényhozás során.
Közelednek a helyhatósági választások, mindenki el akarta hárítani magától a kommunista- és vagyontámentő-pártolás gyanúját. Ha egyszer forradalom (rendszerváltás) van, nem törődhet a parlament olyan apróságokkal, mint hogy a mezőgazdasági – mégpedig csak mezőgazdasági – szövetkezeti ingatlan adminisztratív blokkolása sérti az alkotmányban kimondott versenysemlegességi elvet és az önrendelkezési jogot, amelyet a szövetkezeti törvény deklarál (emiatt a TOT – újabb nevén Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége – a múlt héten úgy határozott: az Alkotmánybírósághoz fellebbez); de még amiatt sem aggályoskodhat a jogalkotó, hogy nem méltó dolog rosszhiszeműséget feltételezni s megkötött szerződéseket felülvizsgáltatni azon az alapon, hátha visszadátumozták őket. Mintha a mindenhatóság érzete érintette volna meg a rendszerváltás Házát, aminek feltétlenül megvan az a hátránya, hogy igazolni látszik az új parlamenthez fűzött túlzott várakozást, azt az illúziót, hogy a forradalmat (rendszerváltást) immár pusztán felülről, törvénykezési úton, a helybéliek vagy tsz-dolgozók önszerveződése nélkül is végig lehet vinni.
Gesztenyekikaparó
Azonnal meg kell akadályozni az igazságtalanságot! Emellett a választási kampányból előre sejthető törekvés mellett egy másik is előmozdította a gyorsított törvényhozást. A szatellita kormánypártok ugyanis igyekeztek kikaparni a tűzből a maguk gesztenyéjét. „Nem tartom szerencsésnek – szólalt fel Pető Iván (SZDSZ) –, hogy míg az ellenzéki pártok visszafogottak és nem mutatnak bizalmatlanságot a kormánnyal szemben, addig a kormánypárti oldalról induló javaslatok éppen ellenkező benyomást keltenek.” De hát miért is ne volnának bizalmatlanok? A kormány zöme nem a pártok korábbi bázisából válogatódon ki, s a képviselőiének megmaradt kormánypárti elemek legalább két markáns érdekcsoportot alkotnak: a kisgazdák a földjüktől és általában a kistulajdonuktól annak idején megfosztottakét, a kereszténydemokraták pedig – legalábbis így igyekeznek fellépni – az egyházakét.
Bár a kisgazdák igen magas polcra jutottak azáltal, hogy április közepén az MDF megkötötte velük a földpaktumot (Beszélő, 16.), Antall ellentmondásos programbeszéde (melyben a felavatásra készülő miniszterelnök egyfelől „meghatározó”-nak nevezte az „1947-es esztendőt”, másfelől viszont kijelentette: „a föld annak tulajdonába kerüljön, aki azt várhatóan megműveli”) azt sejteti, hogy az MDF igyekszik majd puhítani még a földpaktumban lefektetett kisgazdaelvet. Ezért a kisgazdák, dr. Zsíros Géza képviselő indítványa útján, megpróbáltak egy végletes helyzetet teremteni, amelyben teljesen megáll a földforgalom, meginog a gazdaságok hitelképessége, és még a jelenlegi tsz-tagok sem vehetnek földet, hogy aztán minél előbb sor kerülhessen a ’47-es vagyoni állapotok visszaállítására. A kereszténydemokraták pedig az egykori egyházi tulajdonú ingatlanok visszavétele ügyében akartak gyorsan előbbre lépni. Azáltal, hogy dr. Lukács Tamás az ilyen ingatlanok forgalmának befagyasztására tett javaslatot – illetve egy későbbi módosítás szerint a megyei bizottságok mellett az egyházakat kívánta megtenni vagyonellenőrnek –, jobb pozíciókat óhajtott teremteni az egyházi igények elismertetéséhez. Hiszen az egyházi ingatlanstop egyrészt de facto az egyházi tulajdoni igények elismerését jelentette volna, bár a rehabilitáció jogi elvei nem tisztázódtak még, másrészt valósággal lefoglalta volna általa az egyház mindazt, amire igényt tart, miközben változatlanul az eddigi vagyonkezelők viselték volna a fenntartás költségeit.
Ebben az alkuban – mivel a kormány bölcsen távol tartotta magát – az SZDSZ képviselte a józan erőt. Világos volt, hogy itt valamilyen tiltó rendszabályt meg fognak szavazni. Tiltás helyett csak megyei bizottsági ellenőrzést szorgalmazó, és eredeti formájában csak az állami tulajdonú ingatlanokra vonatkozó elképzelésükkel – Juhász Pál képviselő értékelése szerint – elébe mentek a szabad demokraták a totális stopot követelő riválisoknak. Aláírásukkal támogatták ugyan a Zsíros-féle indítvány gyorsított tárgyalását, de előbb szépen benyújtották a magukét (a Dornbach-félét). A siker oly nagy volt, hogy Dornbach ellen mindössze 3 képviselő szavazott liberális megfontolásból, közülük is ketten az SZDSZ táborából kerültek ki (Eörsi Mátyás és Hankó Faragó Miklós; a harmadik: Nyers Rezső). Némi fideszes segédlettel sikerült semlegesíteni (illetve a távoli jövőbe tolni) a Lukács-féle indítványt, majd Juhász Párnak meggyőznie Zsíros Gézát, valamint az először nyomatékosan földbefagyasztás-pártiként felszólaló Bogárdi Zoltán MDF-es agrárszakértőt arról, hogy a megyei bizottsági szellemben módosítsák a kisgazdaindítványt. „A legnagyobb eredmény az – mondta a végén Juhász Pál felsóhajtva –, hogy az eddigi törvényekhez illeszkedően, az állami vagyonellenőrzési eljárásnak megfelelően sikerült rendezni az ügyet. Fontos az is, hogy a szövetkezeti törvénymódosítással elértük: 15 tag kezdeményezheti a tsz-ből való kiválást. Ami nem fogja feltétlenül növelni a tényleges kiválások számát, de nyomást jelent, esélyt ahhoz, hogy a helyi csoportok érvényesíthessék érdekeiket a tsz-vezetéssel szemben.” De Zsíros Géza is felsóhajtott: „Tudja, mikorra fognak megalakulni azok a vagyonellenőrző bizottságok? Addigra már rég el lesz fogadva az új földtörvény!”
Melyiküknek lesz igaza? Valószínűleg egyiküknek sem. A Belügyminisztériumban azt mondják: ezen vagy a jövő héten el kell készülnie a végrehajtási rendeletnek, és ennek alapján haladéktalanul meg kell alakulniuk a vagyonellenőrző bizottságoknak. A találomra felhívott öt megyei tanácsi vb-titkár közül – ők alakítják meg és vezetik majd a bizottságokat – ketten a rendeletet várják, hárman többé-kevésbé tudják, kiket hívjanak meg. Egybehangzóan állítják: óriási munka vár rájuk, Borsodban péládul biztosan több száz esetet kell a tisztüket nem főhivatásban betöltő 7 bizottsági tagnak elbírálnia. Miért forduljak én ilyen döcögve döntő állami bizottsághoz? – rándít majd vállat a Külföldi Tőke –, megyek inkább a szomszédba, mondjuk Rostockba!
Értékvesztés
És a parlament, noha viszonylag enyhe megoldást módolt ki, azt is csak néhány hónapra, igen nagy engedményt tett a kisgazdáknak: a földet ismét tabunak kiáltotta ki, igazolva „a hatvan-hetven éves kisgazdák” követelőzését, „akiknek számára – hogy az FKgP-frakció jászapáti reprezentánsa, Mizsei Béla megmondotta volt – csak most érkezett el a szép nap”. Máris tudunk önkényes elkerítési, eltulajdonítási kísérletekről, amelyek talán nem önmagukban fontosak, hanem mert elbizonytalanodást, értékvesztést jeleznek. A beruházási kedv és lehetőségek már tavaly is mérsékeltnek mutatkoztak: a TOT adatai szerint mindössze 4,2%-kal gyarapodott a tsz-ek vagyona (e gyarapodásnak is negyedrésze állami támogatás), miközben a bruttó keresetek 15%-kal emelkedtek. Ez az irányzat erősödhet az idén, mert a gazdaságok forrásínsége fokozódik, a kamatlábak vészesen emelkednek, és ráadásul a kormányon lévő erők nem tudják, de úgy tetszik, nem is nagyon akarják eloszlatni a bizonytalanság légkörét.
De hát, halljuk az ellenvetést, nemcsak alábbhagy a beruházási kedv, de szét is hordja az elit a tsz-vagyont. Ám ha az idézett gyér földforgalmi adattal szembeállítjuk, hogy tavaly júniusig törvényileg 0,6 hektárban korlátozták a háztájiba adható föld nagyságát, most viszont (a TOT-ban közölt adat szerint) 2-5 hektárt adnak ki, látnunk kell: inkább a szövetkezeteken belüli vállalkozás harapódzik el. Ugyanebből a megfontolásból egyenesen meghökkentő a parlament ama döntése, hogy még a haszonbérbe adás is bizottsági felülvizsgálatra szorul. Hogy pedig osztalékra jogosító vagyonjegyeket osztanak szét a tsz tagsága között – amit szintén csak tavaly júniusban engedett meg a váltás előtti rendszer –, az csak a régi agrárpolitikára emlékeztető féltékenységből minősíthető széthordásnak. Sok helyütt persze a vezetésnek túlságosan is maga felé hajlik a keze a vagyonnevesítés során; ám a törvényalkotó pártok csak részigazságot formuláztak meg akkor, amidőn előírták: a vagyonfelosztás a ledolgozott évek arányában (nem pedig a keresetek szerint) történjen. A teljes igazság – vagy inkább az igazságoptimum – mindenütt más; ezért jobban tennék, ha a helyi szervezetek mozgósításával igyekeznének érvényt szerezni neki.
- Beszélő [8]