„Új kávézó”, jobban mondva galéria nyílt a Szamuely, azaz Lónyay utcában a „NA-NE, hát ezt aztán már mégse…” reakciókat kiérdemlő művészek hazai bemutatkozására. A NA-NE! elnevezés Bachman Gábortól származik, aki Ocztos Istvánnal „egy NA-NE! galériát tervezett”. Ne firtassuk most azokat a szinte végtelennek tetsző távlatokat, melyeket ez az egy szócska felidézhet bennünk, bízvást örülhetünk annak a „fegyverténynek” is, hogy ez az egy NA-NE! galéria létrejött. Az talán érdekesebb kérdés, hogy ez a már megnyílt galéria vajon milyen kényszernek(?) engedelmeskedve lett ily hibrid szegény, de azért ne vágjunk a dolgok elébe.
A galéria nyitó kiállításán nyolc művész (Bachman Gábor mellett „Doktor” (Czalbert János), Giorgio Söss, Király Tamás, Kovács Attila, Rajk László, Szalai Tibor és Vida Judit) munkái és egy „kakukktojás” kaptak helyet, mely utóbbi alatt a magyar nyelvű Playboy első száma „playmate”-jének fotói értendők. Ha jobban meggondoljuk persze, az vesse a galériásokra az első követ, aki egyébként állná helyettük a számlákat, mert nem tűnik nagyon valószínűnek, hogy pár éven belül a felmerülő költségeket pusztán a műtárgyforgalomból fedezni tudnák. Ami az egész látványban mégis zavaró, az a két különféle profizmus, stílus, világfelfogás stb. furcsa, a másik hatását inkább kioltó egymásmellettisége. Ez azonban jószerivel az egyetlen megemlíthető negatívum.
A galéria kialakításánál Bachman a Papírvárosából és makettjeiből ismert forma- és térképzést vitte át a fémre életnagyságban. Két hangsúlyos pontot képezett ki: az egyik az emeletre vezető lépcső és szűkebb környéke, a másik az emeleten – mintha a lépcsőt tartaná egyensúlyban – egy loggiaszerű kiszögellés.
Bachman Kovács Attilával, Szalaival és Rajkkal már állított ki közösen 1986-ban. Ők négyen „a kísérleti építészettel foglalkozó, látvány- és filmszínházdíszletet tervező”, fiktív környezetkonstrukcióikkal „a nyolcvanas évek közepének művészetében rendkívüli erővel jelentkező szellemiség” reprezentánsai. Bachman és Rajk 1989-ben két politikai kötődésű, megvalósult installációt is terveztek; az egyik a Transznacionális Radikális Párt budapesti kongresszusára, a másik Nagy Imre és az ’56-os mártírok temetésére, illetve felravatalozására készült.
Giorgio Söss, aki szintén részt vett a fenti kongresszus plakátjainak tervezésében, és aki a megnyitó elegáns meghívóját is készítette, ikonográfiájában leginkább Kovács Attilával rokonítható.
Király Tamás ruhaszobrász a Giorgio Sössnél is fellelhető multimedialitás jegyében készíti el – a többek között – mozgó installációk felvonulásaként értelmezhető bemutatóit.
Vida Judit Kalapácsos kannái a kiállítás legironikusabb darabjai, és ami meghökkentő bennük, hogy teljesen használhatónak látszanak! A kalapács itt porcelánból van, de Vida Juditot vázáiban is erősen foglalkoztatja a két egymást „ütő” anyag, a porcelán és a fém kombinálásának izgalmas feszültsége.
„Civil a pályán” a kiállítás „felfedezettje”, Doktor (Czalbert János), akinek póklámpáknak nevezett konstrukciói kiválóan illeszkednek a galéria terébe, hangulatába.
A NA-NE! galéria megnyitása remélhetőleg egyszerre lezárása a művészeti közeg „helytelen” korszakának, és kezdete hasonló színvonalú galériák és kiállítások sorozatának.
Hivatkozott cikkek
- Kultúra [7]