Skip to main content

Meg lettem dicsérve

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Világkiállítási Programiroda nevű kormányhivatal munkatársa, dr. Hargitai József egyetért velem. Mégpedig nem amiatt, amit leírtam – higgyék el: nem úgy gondoltam én, hogy Greskovitsék sikerrel kijárták a marxista–leninista fogalmazó-tanfolyamot –, hanem mert használtam egy szót. A kulcsszó: szocializmus – fejtegette még ellenzéki író korában a csehszlovák elnök, és ez, úgy látszik, változatlanul időszerű. Igaz, a szocializmus (marxizmus, trockizmus, kommunizmus stb.) nem az egyetértési kényszer Jolly Jokere többé, mint Havelnél, hanem a denunciálásé. De Hargitai dr., a finom lelkű publicista azt hiszi: attól, hogy az én szájamba adja a kulcsszót, már mentesül is a kínos szidalmazói szereptől. „Ez az egyetértés nem azt akarja jelezni – írja Hargitai dr. –, hogy G. B.-t most divatos módon címkézni kívánnám.” De hát, miért ne akarta volna címkézni divatos módon G. B.-t, ha egyszer címkézte.

Most már tudjuk, hogyan működik a szocializmus – aggodalmaskodott egyszer két társadalomtudós barátom egymás között –, de mi lesz ezután? Őszintén megvallva, én az ő kérdésükre kerestem a választ. Úgy találtam: annyira azért nem veszett kárba minden tudás, akad még egy-két bútordarab, amelyek között a régi szép idők beható ismerője még otthon érezheti magát. Itt van mindjárt a döntés, amelyet Marjaiék hoztak meg, de Antall, ha egyszer már meghozták, férfiasan vállalja, megígérve: a kormány „A Budapest–Bécs Világkiállítással kapcsolatban kialakítja, illetve véglegesíti a megrendezés minimumprogramját.” Megvan hát, de kell is a bátorítás a kormányzati üzletembereknek, hogy ugorgyunk egy jó nagyot. A programiroda Világkiállítási hírlevél című, június 3-i kiadványának fénylő címlapja arról tanúskodik, hogy arrafelé már vágják a centit: „A megnyitóig – hirdetik – ezerhétszáznyolcvanegy nap van hátra.”

Telik az igényes nyomdai kivitelű bátorításra a minimumból, elvégre profik nem vehetnek kézbe silány propagandaanyagot. („Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek.” – Máté, 22., 11). E bulletin hasábjain címkéz divatos módon Hargitai dr., merthogy G. B. kérdőre vonta a HVG-ben dr. Baráth Etele kormánybiztost, amiért még mindig nem tudhatni, mennyibe kerül az Expo, és miből teremtik elő hozzá a pénzt. Értesülhetünk arról is, hogy a kormánybiztos kompromisszumot ajánlott, és ebbe G. B., immár az SZDSZ parlamenti frakciójának szakértőjeként, belement: kapott adatokat ugyan, de „a bizalmas jelleg megőrzésének” feltétele mellett. Most hírzárlat van, bár csak átmenetileg, mert Soós Károly Attila indítványt nyújtott be a világkiállítás-ügy parlamenti tárgyalására. Az immár minimumprogram címszó alatt futó költség-előirányzatok közben jó szocialista módon kúsznak felfelé, a tervalku az új divat szerint ekörül zajlik; a minimális beruházási summa a háromhetes adatok szerint 270-280 milliárd forintra rúg (Beszélő, 22.), holott Marjainál még „csak” 120-ról, egy évvel ezelőtt pedig 150-ről volt szó. A maximum pedig majdcsak meglesz valahogy.

Profi kormányzati üzletember vette ki a számból a szót, átgyúrta saját ízlése szerint, majd G. B. fejéhez vágta. A megújhodott nemzet megint egy régi vonással lett gazdagabb. Kezdetben, a felfelé ívelő pályaszakaszban nagy részben azokat kommunistázták le, akik, ideológiával egyébként már nemigen bajlódva, gyakorolták a hatalmi monopóliumot. Később, a boldogító választási kampány idején a szót – különösen ha a „lukácsista” változatot vették elő – zsidózásra is használták, hátsó gondolatokat is keverve tehát az eredetileg egyenes, harcos beszédmodorba. Ez mocskos dolog volt, mégis szélsőségnek minősíthető, még ha a nyerő párt tehertétele is. De ha a denunciálás kormányrangra süllyed, ha az új hatalom emberei – bekerültek vagy ott maradt régiek – ilyen jelzőkből próbálnak bátorságot meríteni, akkor megnézhetik magukat a kisebbségben maradók, a megalapozatlan ígéretekben kételkedők. Akkor megvan az új bélyeg: régi szavaink (úgymint „imperialista ügynök”, „bomlasztó elem”, „ellenség”) divatos szinonimája.








Hivatkozott cikkek

Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon