Egyelőre nem világos, hogy van-e bármiféle összefüggés a honi politikai élet liberalizálódása és a Műcsarnok kiállítási koncepciójának látható változása között. Mindenesetre ilyen – hazai tekintetben – új szellemű kiállítás volt az Erőforrások (Ressource Kunst) is, és bizonyos fokig most a Triumf – A lakhatatlan címet viselő bemutató, mely 12 dán, illetve ugyanennyi magyar művész közös jelentkezése.
„Új kávézó”, jobban mondva galéria nyílt a Szamuely, azaz Lónyay utcában a „NA-NE, hát ezt aztán már mégse…” reakciókat kiérdemlő művészek hazai bemutatkozására. A NA-NE! elnevezés Bachman Gábortól származik, aki Ocztos Istvánnal „egy NA-NE! galériát tervezett”. Ne firtassuk most azokat a szinte végtelennek tetsző távlatokat, melyeket ez az egy szócska felidézhet bennünk, bízvást örülhetünk annak a „fegyverténynek” is, hogy ez az egy NA-NE! galéria létrejött.
– olvashatjuk Felix (alias Srecko Puntaric) albumának előszavában, s a karikatúrák nem hagynak kétséget alkotójuk válasza felől: igen, van élet a halál előtt, más kérdés, hogy olykor mennyire szánnivalóan nevetséges és siralmas ez az élet. Puntaric karikatúrái a 2000-könyvek első köteteként jelentek meg, mint ahogyan arról a Beszélő múlt heti számában hírt adtunk.
Nem kisebb dologra vállalkozott a Tölgyfa Galéria legutóbbi kiállítása, mint „hogy képet adjon az új Magyarország vizuális arculatának egy jellegzetes oldaláról, a politikai plakátok, a vizuális propagandaanyagok világáról”. A „bemutató (…) a különböző pártok anyagaiból esztétikai-szakmai szempontok szerint válogat” – hirdeti a szórólap, melynek olvasásakor felmerülhet a – pesszimista – nézőben a kérdés: vajon merre található az az „új” Magyarország, amelyre a mondat fogalmazója gondolt…?!
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 48 hét
10 év 21 hét
10 év 25 hét
10 év 25 hét
10 év 27 hét
10 év 27 hét
10 év 27 hét
10 év 29 hét
10 év 30 hét
10 év 30 hét