A múlt nyári, Habsburg Ottó kezdeményezte vasfüggönyszaggatás meg a most május 10-én meghirdetett romániai irredenta – de csak jelképes – Besszarábia-visszafoglalás keveredhetett azoknak az agyában, akik a mostani június 3-i trianoni emléknapot hasonló határátjárogatással akarták emlékezetessé tenni. Szó se róla, az ötlet – Bukarestből nézve – nem volt rossz. Hisz az erdélyi magyarság helyzetén ugyan semmit sem lendít, ugyanakkor feledtetni képes mégis a világgal a Marosvásárhelyen, a Vatra Romaneasca kezdeményezte pogromok képeit, s hasonlatos színben tüntet majd fel minket – a méltánylandó világfigyelem színe előtt –, mint a romániai visszaélések elkövetőit. Mi több – minthogy így a magyar fél is beszáll a játékba –, a rólunk véleményt alkotók szemében egyelőre még jogosnak elismert nemzeti sérelmeink visszazuhannak oda, ahonnan az utóbbi időben épp csak hogy kivétettek: a balkáni civódások közé, melyeket – ki ne tudná – igazándiból oktalanság komolyan venni.
Az meg aztán egyenesen zseniális politikai húzásnak számít, hogy fönt vázolt szándékaikról a szervezők Miskolcon nyomtatott röpcédulákon értesítették a román kormányt, hogy annak kellő alkalma legyen majd, még idejekorán példálózgatni a hagyományos magyar agresszivitásról. S hogy félre ne érthesse senki, ismételten rámutatni annak bizonyságára, hogy milyen igazságos volt is a trianoni békediktátum, bár – mint a példa mutatja – a magyarokon még ez sem tudott javítani.
Igaz, közhely, hogy minden társadalomban vannak dilettánsok, és minden társadalomnak – kéretlen fontos-kódok személyében – megvan a maga keresztje. Úgy tűnik azonban, hogy Kelet-Európában e kvalitások jegyében fogantak kasztja időről időre önállósul, mi több, még arra is képes, hogy nemzeti általánossággá küzdje föl magát. Bár nem szándékoztam bevonulni Romániába, és jurtálkodni sem szottyant kedvem június 3-án, lelki szemeimmel azonban látom, hogy ez a sok kiváló magyar helyettem és nevemben is kételymentesen képes meggyőzni önmagát saját igazáról. Már csak azon az alapon is, hogy, ha a románoknak szabad volt bevonulni Besszarábiába, akkor nekünk… És hiába sütöm le máris a szemem az okfejtés hallatán, hogy „mi sem vagyunk alábbvalóbbak a románoknál, miért ne vonulhatnánk hát mi is”, szégyenemet csak fokozza, hogy e kiválóságok közül senki nem képes felfogni azt az egyszerű tényt, hogy az ekként átlépett határon nem jogaink és igazságunk szellemét közvetítjük, hanem szükségképpen tisztességünkből csempésznek ki tetemes mennyiséget – külföldre. És esélyeinkből, melyekkel nem egyszer igyekeztünk bizonyosságot tenni arról, hogy Trianon mégsem lehetett azért annyira igazságos.
Vasfüggönyszaggatás? Ugyan kérem! A Páneurópai Piknik alkalmával, a magyarok és a nyomdokaikat követő keletnémetek, akkor Európába léptek át. E mostani „bevonulás” értelmi szerzői viszont most Ázsiába menetelnek. Szó se róla, valószínűleg ott is a helyük. De félő, hogy egész Magyarországot vinni akarják.
Hivatkozott cikkek
- Hátsó oldal [6]