Magyarországnak a rendszerváltás közben, rövid időn belül kell kialakítania a gyökeresen változó nemzetközi viszonyoknak megfelelő, új és önálló biztonságpolitikáját, katonai doktrínáját. Ezt a sürgető feladatot nemzeti konszenzussal kívánatos megoldani, nem lenne szerencsés, ha az leszűkülne egyes pártok, csoportok, személyek ügyére.
A biztonságpolitika, a katonai doktrína kialakítását bonyolulttá teszi, hogy az elvi kérdések tisztázása mellett folyamatosan szavatolni kell az ország biztonságát, a hadsereg hadrafoghatóságát.
Ugyanakkor nem tévedhetünk, hiszen ez – egy adott helyzetben – az országra nézve tragikus következményekkel járhat, illetve a tévedések, hibák csak hosszú idő alatt és rendkívüli költségekkel korrigálhatok. Ezért is célszerű, ha a kérdések általános vizsgálata a nyilvánosság előtt, a lehető legszélesebb körben történik hozzájárulva az ország számára legjobb megoldás kialakításához, a nemzeti egyetértés megteremtéséhez.
Remélem, hogy a Beszélő kezdeményezése is ezt a célt szolgálja, ezt segíti elő.
Pick Róbert vitaindítója olyan elvi és gyakorlati kérdéseket vizsgál, amelyek felvetésével egyetértek, válaszainak egy részével viszont nem. Megállapításai több tekintetben pontosításra szorulnak, mert környezetünkben esetleg félreértést okozhatnak, ezzel országunk érdekeit is sérthetik.
A biztonság szavatolása
Saját biztonságunkból valóban magunknak kell gondoskodnunk, de ebben lehetetlen és értelmetlen elsősorban katonai eszközökre építeni, mert az ország biztonsága alapvetően csak a megfelelő politikai garanciákkal képzelhető el.
Ez azt jelentheti, hogy hazánknak a Varsói Szerződésből történő kiválásáig valamennyi szomszédjával olyan kétoldalú szerződést kell kötnie, amelyek szavatolják a korrekt, hasznos jószomszédi kapcsolatokat, a kölcsönös biztonságot.
A távlatokba tekintve pedig ezen kapcsolatokat egy regionális rendszerré lehetséges és kívánatos fejleszteni, amely végül beépülhet a napjainkban mind több irányból felvetődő európai biztonsági rendszerbe.
Ha lehetőség nyílik, e szerződésekben (vagy később) célszerű rendezni az ország határain túl élő magyarság és a nálunk élő nemzetiségek jogait is.
A körkörös védelem
A körkörös védelem kifejezése még alegységek esetén sem „sündisznóállást” jelent, csupán azt a követelményt fogalmazza meg tömören, hogy az alegység a megvédendő területet bármely irányból jövő támadás ellen képes legyen megvédeni. (Ebben természetesen benne van a bekerítésben vívott harc lehetősége is. Ez azonban már egy egészen más harctevékenységi fajta, amelyben eleve feltételezzük, hogy egyidőben minden irányból támadnak bennünket).
Az ország körkörös védelmére való felkészülést is szerencsésebb ilyen értelemben vizsgálni. A magyar katonai vezetés egyetlen szomszédunkról sem tételez fel támadó szándékot, nem jelöl meg konkrét ellenséget. Doktrínánk nem irányul egyik szomszédunk ellen sem, területi követeléseink nincsenek, olyan kérdések felmerülése sem valószínű, amelyeket csak erőszakos úton oldhatnánk meg.
Mindezek alapján kizárhatjuk annak lehetőségét, hogy egyidőben valamennyi szomszédunkkal fegyveres konfliktusba bonyolódjon az ország. Ez nem politikai tapintat, hanem létérdekünk. A kétoldalú szerződések ezt – helyes külpolitika esetén – meg is tudják akadályozni.
Az új katonai doktrína
Egyetértek azzal, hogy új doktrínánk alapvető célja az ország függetlenségének, szuverenitásának, határainak védelme. Ugyanakkor a határon túli magyarság jogainak érvényesítésére katonai erő alkalmazása lehetetlen. Ez a hadsereg építésében, felkészítésében óhatatlanul támadó – ne legyünk szemérmesek – agresszív elemeket tételezhet fel. Ez pedig szemben áll hazánk békés szándékával, jogos gyanakvást szülhet szomszédainkban, hazánkat a teljes politikai és katonai bekerítésbe kényszerítheti. Emellett nem hanyagolható el az a tény sem, hogy a honvédség határon túli alkalmazásához parlamenti döntés szükséges. Ennek hiányában az említett célkitűzés doktrínába való beépítése, az abból eredő katonai feladatok bármiféle előkészítése alkotmánysértő.
A haderőreform
A haderőreformból az ország lakossága elsősorban a 12 hónapos sorkatonai szolgálatra való áttérést, illetve a már megkezdődött haderőcsökkentést érzékeli. Természetesen a reform ennél lényegesen több, átfogja a hadsereg életének valamennyi területét.
A reform fő célkitűzése az volt – és ezzel ma is egyet lehet érteni –, hogy olyan, az ország anyagi lehetőségeivel arányos, hosszabb távon viszonylag korszerű szinten tartható, a jelenleginél kisebb haderő jöjjön létre, amely kifejezi azt a szándékunkat, hogy az országot minden körülmények között, bármilyen irányból jövő támadással szemben megvédjük. Ennek a haderőnek képesnek kell lennie:
– békében a határok megbízható védelmére, a légtér ellenőrzésére, a háborús feladatok ellátásához szükséges személyi tartalékok kiképzésére, békefeladatai ellátására;
– háborúban szilárd védelem létrehozása, a támadó ellenség számára a lehető legnagyobb veszteség okozására, annak megállítására, visszaverésére.
A haderőreform első, egyben meghatározó lépése a haderőcsökkentés. Ez nem egyszerűen csökkentést, hanem a támadó struktúra védelmivé való átalakítását jelenti. Ennek keretében a békelétszám mintegy 30, a fegyverzet pedig 35%-kal csökken. A csökkentés a támadó jellegű szervezeteket és eszközöket (harckocsi, rakéta, tüzér) nagyobb, a védelmieket (páncéltörő, légvédelmi) kisebb mértékben érinti.
A haderőcsökkentés eredményeként a honvédség közelít ahhoz a nagyságrendhez, amelyet az ország a jelenlegi színvonalon még képes fenntartani. Ez a honvédség a szükséges politikai garanciák mellett még elégséges a független ország fegyveres védelméhez.
A vitaindító felveti, hogy a csapatokat átcsoportosítás helyett felszámolják, a kivonásra kerülő fegyverzetet, mint feleslegeset nyomban eladják, a légvédelmi rendszer lyukas, a technika elavult, nem került sor a feltételezhető hadműveleti területek előkészítésére, nincs önálló hadiiparunk. Kijelenti, hogy a védelmi szükségletek valósághű feltárásának nem szabhat határt a gazdasági realitás.
Ezzel szemben a korábbi féloldalas területi elhelyezkedés oldódik olyan módon, hogy az alakulatok megszüntetésére és a létszám csökkentésére nagyobb részt a Dunántúlon kerül sor. A Dunától keletre lévő csapatok egy részénél viszont növekszik a létszám. A nagyobb mérvű átcsoportosításnak határt szabnak a meglévő objektumaink, anyagi lehetőségeink.
Az eszközök közül a leginkább elhasználtak kerülnek kivonásra, ezzel a hadsereg technikai színvonala átmenetileg és relatíve javul. Ezt a lepusztult technikát a kivonás után inkább célszerű értékesíteni, mint hatalmas költségekkel tárolni.
A valószínűsíthető hadműveletek irányaiban a területek előkészítése költséges, időigényes, szomszédainkkal szemben barátságtalan lépésként értékelhető. Célszerűtlenségét már az 50-es években a jugoszláv határon történtek is igazolták.
A légvédelem valóban lyukas, kellene a lokátorrendszer, a légvédelmi rakétarendszer, a vadászrepülőgép-park korszerűsítése. Egy – az országban alkalmazható – viszonylag korszerű vadászrepülőgép ára a világpiacon 15-20 millió dollár, a légvédelmi rakétakomplexumok ára is hasonló. Ez a gazdasági realitás.
A védelemért felelős szakembereknek – legyenek bármilyen beosztásban – csakis és kizárólag a rideg valóságból kiindulva, a legkisebb anyagi terheket okozva, „nélkülözve” kell a haderőt építeni, fenntartani. Vélt háborús veszélyekkel zaklatni a közvéleményt nem szerencsés, a feltétlen szükségesnél nagyobb hadikiadásokra ösztönözni az országot nem lehet erkölcsös.
A haderőreform, a haderőcsökkentés fő tartalma összhangban van hazánk születő biztonságpolitikájával, katonai doktrínájával; az Európában napjainkban kibontakozó kedvező folyamatokkal, így véleményem szerint a politikai vezetés és a közvélemény részéről is elfogadható.
Ugyanakkor lehetőség van arra, hogy a szükséges korrekciókat menetközben elvégezzük. Gondolok például a szovjet csapatok teljes kivonására, illetve a Varsói Szerződésből való kilépésünkre.
A reform leállítását semmilyen külső és belső tényező jelenleg nem indokolja, így célszerű folytatni. Nem tűnik irreálisnak az sem, hogy az ország védelméhez békében a korábbinál közel 50%-kal kisebb létszámú haderő is elegendő lehet. Így már belátható közelségbe kerülhet a környező országok technikai színvonalán álló, alapjaiban professzionista honvédség megteremtése. Ez a haderő háborús veszély esetén mozgósítás útján érheti el a szükséges nagyságot. Ebben az esetben a sorköteles állományt ilyen feladatokra, ilyen célból kell kiképezni és ez lehetővé teheti a katonaidő további csökkentését. A megkezdődött reform éppen ezek megvalósítását készítheti elő.
A bécsi tárgyalások
A két szövetségi rendszer közötti megegyezés lehetőségét hosszú és fáradságos tárgyalássorozat készítette elő, amely jelentősen hozzájárult a katonai szembenállás mérséklődéséhez.
A dolog jellegénél fogva nem széles körben ismert, de a magyar szakemberek rendszeres erőfeszítéseket tesznek azért, hogy az adott koalíción belüli kvóták minden fél részére csak az elégséges védelmet szolgálják. Ennek lényege, hogy a szomszédos államok hadereje között másfélszeresnél nagyobb erőkülönbség ne alakuljon ki.
A szerződés semmiképpen nem kényszeríthet ránk egy újabb trianoni előírásrendszert, lehetőségünk van biztonságunkat önálló országként is szavatolni. Egyet lehet érteni azzal, hogy hazánk részére nagyobb keretszámok elérésére kell törekedni. Ugyanakkor – saját jól felfogott érdekünkben – ez csak mint lehetőség jelenjen meg, ne ragaszkodjunk a maximális fegyverzethez. Indokolja ezt az is, hogy a Pick Róbert által a szomszédos országok haderejéről közöl adatok egy korábbi, a magyar honvédségre vonatkozóak pedig a csökkentés utáni helyzetet tükrözik. Emellett a bécsi tárgyalásokon Románia is részt vesz, így Csehszlovákia mellett annak hadereje is csökkentésre kerül.
A biztonságpolitikában különösen igaz a „Többet ésszel, mint erővel!” népi bölcsessége. Az észt a körültekintő kül- és belpolitika, a jószomszédi kapcsolatok, a bizalom légköre jelenti. Ennek kiszélesítése, elmélyítése a térség országainak, így hazánknak is létérdeke.
Hivatkozott cikkek
- Vita [10]