Bulgáriában a bolgárok és törökök mindig is békességben éltek egymás mellett: a nemzetiségkonfliktus fogalma teljesen ismeretlen volt, a vegyes lakosságú településeken becsülték egymást, sőt, kötelességüknek érezték, hogy bizonyítsák egymás iránti tiszteletüket.
Így aztán mintegy a derült égből jött a Zsivkov-kormány rendelete, amikor 1984 végén, 1985 elején váratlanul a töröklakta területekre vezényelte a hadsereg alakulatait, vagyis olyan helyre, ahol addig teljes volt a béke és a nyugalom. Ekkor kezdődött az erőszakos névváltoztatás is.
A lépés előkészítetlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a hatalom csak 1985-ben kérte fel a történészeket arra, dolgozzák ki a lépés „történelmi bizonyítékait”, vagyis igazolják, hogy a bulgáriai török kisebbség bolgár eredetű, tehát ezek az emberek iszlámosított bolgárok. A bolgár történészek becsületére legyen mondva, kevés ismert szakember vett részt ebben a piszkos ügyletben. Nem véletlen, hogy a bolgár oszmanisztika (törökkutatás) világszerte jó hírnévnek örvend, azaz örvendett ’85-ig, mert attól kezdve ez a tudományág elhalt, egy oszmanista sem vállalta, hogy ezentúl állami megrendelésre dolgozzon, és meghamisítsa a történelmet. Eközben teljes archívumok semmisültek meg, az örökletes betegségekről vezetett orvosi nyilvántartások adatai eltűntek, tanácsi címlisták égtek el csakis azért, hogy a török neveknek még az emlékét is eltöröljék. Azok a gerinctelen, becstelen történészek, filozófusok, szociológusok és más kutatók, akik tevékenyen részt vettek az ún. „újjászületési folyamatban”, megkapták a maguk kitüntetéseit, és azóta is jól megélnek belőlük.
A kasztrált történelem
Az „új” történelem új fogalmakat követelt. A „szakértők” fél évig tanakodtak, míg végre megtalálták a hatásos terminológiát: végül a legképtelenebb megoldást, az „újjászületési folyamat” elnevezést fogadták el, a török etnikumot pedig „iszlamizált bolgárokként” könyvelték el arra hivatkozva, hogy a török hódoltság ideje alatt bolgár őseiket erőszakkal a muzulmán hitre térítették. Az itt élő muzulmán lakosságnak jelentős része valóban bolgár eredetű, tényleg léteznek iszlamizált bolgárok, jelen pillanatban azonban semmiféle forrás alapján nem választhatók külön az őslakosok a betelepültektől. Másfelől pedig jelenleg ennek az égvilágon semmi jelentősége nincs. Az önmeghatározás, az öntudat az egyetlen döntő tényező.
Akik nemet tudtak mondani
A törökkérdés 1985-től tabutéma lett. A szórványos tiltakozásokra a hatalom a maga ostoba módján reagált: ha török nemzetiségű tiltakozott, rögtön bíróság elé állították, elítélték, bebörtönözték vagy a belenei munkatáborba küldték; ha pedig bolgár, az illetékesek úgy tettek, mintha semmiről sem tudnának. Igaz, fél kezemen meg tudnám számolni azokat a bolgárokat, akik tiltakoztak az átkeresztelés ellen, de tény, hogy a hatalom nem akart mártírokat csinálni, és látványosan senkit nem üldöztek. Ennek ellenére hosszú időn keresztül egy lépést sem tehettem „kísérő” nélkül, naponta kaptam fenyegető telefonokat, egyszóval a „megfélemlítő ügyosztályt” ellenem is bevetették. Talán még ennél is félelmetesebb volt látni azokat a pogromjelszavakat visszhangozó, nagyszabású nacionalista felvonulásokat, melyek épp az ablakom előtt haladtak el.
A terror az 1989-es esztendőben érte el csúcspontját, amikor a törökök – még a tömeges kivándorlás kezdete előtt – békés tüntetéseket szerveztek. Csak az őket megillető emberi jogokat követelték: a neveiket, a hagyományaik, szokásaik és hitük szabad gyakorlását, párbeszédet a kormánnyal. Felvonulásaikat – természetesen erőszakkal – leverték, amire nekünk, értelmiségieknek reagálnunk kellett valamilyen módon. Őszintén be kell vallanom, rettenetesen féltünk, mégis, miközben gyűltek tiltakozólevelünkre az aláírások, nyílt levéllel fordultam a világ közvéleményéhez a Szabad Európa Rádión és a Deutsche Wellén keresztül.
Terrorizmus és áramkorlátozás
Az 1989-es esztendő folyamán a hatalom kihasználta, hogy néhány bulgáriai török végső elkeseredésében két-három alkalommal erőszakhoz, pontosabban terrorcselekmények végrehajtásához folyamodott. Hatalmas propaganda-hadjárat indult a török lakosság ellen. Történelemhamisító történészekből álló szabadcsapatok járták a falvakat, hogy terjesszék a kasztrált történelmet. Amikor elkezdődött a kivándorlás, azzal riogatták a bolgárokat, hogy a törökök autonómiát követelnek. Ez, bár nyilvánvaló hazugság, nagyon hatásosnak bizonyult: a hatalom eltalálta a bolgárok érzékeny pontját, még az értelmiség túlnyomó része is feltétel nélkül elfogadta a kincstári badarságokat, s ez nagyban hozzájárult a mostani nacionalista hullám létrejöttéhez. A belügyi szervek rémhírterjesztő szolgálata is tökéletesen működött: a törökök között azt terjesztették, hogy az orvosok az életükre törnek. A munkások fejét azzal tömték, hogy a gazdasági válságot a törökök kivándorlása idézte elő, holott a krízis már évtizedek óta tart. A diktatúra utolsó erejével még megpróbált kirobbantani egy óriási nemzetiségkonfliktust, hogy gazdasági sikertelenségét mások számlájára írhassa: nem lehet véletlen az összefüggés, hogy az áramkorlátozások bevezetése és a törökkérdés kiprovokálása időben kísértetiesen egybeesik.
Esély a konszenzusra
Mostanában igen veszélyes folyamat tanúi lehetünk: a törökök és a muzulmán vallású bolgárok (pomákok) egymásra találnak. Egy vallási alapon szerveződő, az arab világ konzervatív köreinek támogatását élvező szervezet bulgáriai térhódítása felmérhetetlen következményekhez vezethet. Az iszlám újjáéledése a török lakosság körében a névváltoztatás óta figyelhető meg: a vallási fundamentalizmus és a fanatizmus jó talajra lelhet a felbőszített emberek között. A feszültség, azt hiszem, nem fokozható tovább, csak egy szikra kell ahhoz, hogy egyes vidékeken elszabaduljon a pokol.
Béke csak akkor lesz újra, ha elítélik a kegyetlenkedő helyi vezetőket, ha napvilágra kerül minden tény arról, hogy milyen kíméletlen erőszakot alkalmaztak a „törökkérdés megoldásában”, hogy halomra lőtték az embereket, s hogy táborokba és börtönökbe zárták az ellenállókat. Ha fény derül minderre, talán a kedélyek is lecsillapodnak, és helyreáll a jószomszédi viszony bolgárok és törökök között.
- Külföld [6]