Skip to main content

Hányadán állunk?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„Jelenleg a föld egyhatodát foglalják el a szocialista országok, de elérkezik az idő, amikor a világ egytizede, egyszázada sőt egyezrede szocialista lesz…” – jósolta a politikai tiszt az ősrégi viccben, s a szovjet híreket olvasva szavai egyre prófétikusabbnak tűnnek. A függetlenségre váró szovjet köztársaságok helyzete persze távolról sem ilyen anekdotikus. A múlt héten ugyan valóban tizenegyre emelkedett a szuverenitásukat deklaráló szovjet tagállamok száma, s ha Moszkva ezt komolyan venné, valóban csak a rá eső rész alig egyharmadán uralkodhatna. Ám egyelőre szó sincs arról, hogy e deklarációk többek lehetnének puszta szándéknyilatkozatnál, ráadásul a köztársaságokon belül is sok vitát vált ki a függetlenség kérdése. A litván megosztottság hátteréről a Beszélő múlt heti számában adtunk hírt, e heti összeállításunkban pedig az örmény és az észt helyzet egy-egy aspektusát villantjuk fel. Az utóbbinak az ad szomorú aktualitást, hogy a Baltikumban a napokban emlékeztek meg a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásának ötvenegyedik évfordulójáról, az előbbinek pedig az, hogy mint a lapok hírül adták, az örmény parlament augusztus 23-án hozott döntése értelmében az Örmény SZSZK hivatalos neve: Örmény Köztársaság. A politikai-gazdasági és katonai függetlenséget kimondó nyilatkozat értelmében javában tart az önkéntesek toborzása az önálló nemzeti hadseregbe és a belügyi egységekbe, melyeket azonnal be is vetnek az örmény–azeri határvidéken dúló összecsapásokba – olvashatjuk az APN-jelentésekben. Egyelőre nem tudni, miképpen fog érvényt szerezni Gorbacsov annak a rendeletnek, melynek értelmében a „szabadcsapatokat” másfél hónap múlva fel kell oszlatni, és le kell fegyverezni. Már ezt a rövidebb haladékot is kemény tárgyalások után érte el Levon Ter-Petroszjan, a legendás hírű ellenálló és egykori politikai fogoly, az Örmény Nemzeti Mozgalom vezére, akit augusztus elején választottak az örmény parlament elnökévé. Veszélybe sodorhatja az amúgy is törékeny örmény nemzeti egységet az a körülmény is, hogy az önkéntes fegyveres osztagok tagjainak csak egy része fogadja el a korlátozott szuverenitást, többségük a Szovjetunióból való kilépést követeli.


Hivatkozott cikkek

Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon