Csendes krízis Cseh- és Morvaországban
Augusztus végén néhány dél-morvaországi járás már sztrájkot helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem gyorsul fel a Morvaország tartományi önállósága felé tartó mozgás. Fenyegetésük ismeretében már-már látnokinak tűnnek a július 6-án közzétett cseh kormányprogram célkitűzései: Petr Pithart cseh miniszterelnök ugyanis két hónappal ezelőtt a piacgazdaságra áttérés mellett fontos prioritásnak nevezte a regionális kérdés rendezését. Leszögezte, hogy kormánya mindenekelőtt a cseh államiság új formájának megteremtését kívánja előmozdítani.
A törekvés tengelyében szavai szerint az önkormányzat követelménye áll majd. A városok és községek valódi önrendelkezésének létrehozásával a tervek szerint önálló életre kelhet a Cseh Köztársaság területének és lakosságának durván egyharmadát képviselő Morvaorszg–Szilézia tartomány, ugyanakkor felülvizsgálják Prága és Brünn városok státusát is. Kettejük közül Brünn számíthat eddigi súlyának növekedésére, a kormány elgondolásai szerint komoly kereskedelmi központtá fejlesztik, támogatják Bécshez fűződő kapcsolatainak szorosabbra fonását, s feltehetőleg Morvaország fővárosa lesz az alkotmánybíróság székhelye is.
A regionalizmus kérdéskörének előtérbe helyezése persze nem Petr Pithart jóstehetségét dicséri, hanem politikai realizmusát. Morvaország tartományi jogainak felújításáért ugyanis már tavaly decemberben politikai mozgalom jött létre, s ez év elején az elnöki minőségében első ízben Brünnbe látogató Václav Havel kénytelen volt megígérni: támogatni fogja az országrész lelkes lokálpatriótáit. Azóta változott a helyzet: a júniusi választásokon kiderült, hogy Morvaország és Szilézia lakosai esetében lokálpatriotizmusnál többről van szó. Tartományuk feltámasztására szerveződött mozgalmuk az országszerte leadott szavazatok több mint 7 százalékának megszerzésével olyan esélyesnek tartott, hagyományos pártokat utasított maga mögé, mint a szocialistáké vagy a szociáldemokratáké.
A morvaországi és sziléziai regionális törekvések váratlan megerősödésével szembesülő cseh kormányfő programja ismertetését azzal zárta, hogy az országot alkotó régiók jogállásának változásai óhatatlanul módosítják majd a két „nemzeti” (cseh és szlovák) kormány és a szövetségi kabinet hatáskörét. Hogy miként, azt ő sem tudhatta, s nem világos még ma sem, mert a három kabinet illetékességi köreinek új meghatározása csak az ország föderatív berendezkedése körüli államjogi és politikai csaták eredménye lehet. Csehszlovákia belpolitikai élete az elmúlt hónap folyamán épp e csatározások jegyében telt.
Szlovák nosztalgiák
Míg a hajdani Morva őrgrófság területén élők tartózkodnak a dicső múlt felidézésétől, Szlovákiában a nemzetiségi gondolat a választásokon kisebbségbe szorult képviselői a közelmúltra szegezve tekintetüket egyre élesztgetik az önálló szlovák állam iránti nosztalgiát.
Júliusban nagy nemzetközi megdöbbenést keltve felavatták Jozef Tiso, az 1939. március 14-én létrehozott „független” Szlovák Köztársaság első kormányfőjének emléktábláját. Augusztus 25-én és 26-án Rózsahegyen nagyszabású ünnepséget rendeztek Andrej Hlinka páter, az egykori Szlovák Néppárt vezére emlékére, aki méltán tekinthető az önálló Szlovákia szellemi atyjának.
A nosztalgiák természetéhez tartozik, hogy az emlékek szépséghibáiról nem vesznek tudomást. Ezért érthető – de nem helyeselhető –, hogy alig esik szó az 1939 és 1945 között fennállott Szlovák Köztársaság rút anyajegyeiről, miközben „megalapítójának” személye köré igyekeznek glóriát vonni.
Mert milyen képzettársításokat kelthet, hogy a 38 ezer négyzetkilométeres területen 2 600 000 lakossal kikiáltott önálló Szlovákia állami létét a Harmadik Birodalomnak köszönhette; hogy Tiso az újdonsült államot megalakulása után két héttel 20 évi időtartamra Németország „védelme” alá helyezte, kötelezve magát arra, hogy külpolitikai lépéseit egyezteti Ribbentrop elképzeléseivel, hadserege szervezését a Wehrmacht igényeihez igazítja? S ha szuverenitása megcsonkításához ennyi nem lett volna elég, Tiso hozzájárult ahhoz is, hogy az ország nyugati határai mentén harminc-ötven kilométeres mélységben német „védelmi övezetet” alakítsanak ki, száműzve a szlovák közigazgatást, német katonai támaszpontok építésére használva a területenkívüliséget. A Salzburgban tartott tárgyalások eredményeként a szlovákokat külön titkos záradék kötelezte arra, hogy gazdasági szerződéseket csak a német védnökökkel történt előzetes konzultáció után kötnek, s általában így járnak el minden fontosabb gazdasági döntésük előtt.
Hlinka páter mindezt nem érte meg (1938-ban elhunyt), de a róla elnevezett Hlinka-gárda híven szolgálta a látszólag szuverén, klerikális mezbe öltözött szlovák államot, s főként hangadó politikai erejét, a néppártot. A politikai ellenfelek kiiktatására pedig Ilaván legott felütöttek egy koncentrációs tábort.
Az önálló szlovák állam története ennél persze hosszabb (s ha lehet, még dicstelenebb), de ha ilyen fogantatású előkép ad alkalmat ünnepi megemlékezésekre, az mindenképpen aggasztó. Aggódnak is – Pozsonyban, Prágában egyaránt.
„A forradalom nem ért véget”
A szlovák kormányfő, Vladimir Meciar hivatalba lépésekor feltehetőleg nem számított ilyen erős nosztalgiahullámra – máskülönben cseh kollégájához hasonlóan programjában kitért volna arra is, miként képzeli Szlovákia jogállását a föderáción belül (vagy kívül). Ehelyett piacgazdaságot ígért, no meg a szociális biztonság fenntartását. Az állami függetlenség ábrándját kergetők mögött viszont némiképp lemaradt – igaz, a három kormány augusztus 15-én Trencsénteplicén tartott találkozóján ő is hitet tett a föderáció fenntartása mellett.
Nem kevésbé passzív a legerősebb szlovák politikai csoportosulás, a Verejnost Proti Násiliu (Nyilvánosság az Erőszak Ellen) sem. A prágai Respekt cikke szerint a pozsonyi parlamentbe a szavazatok 85 százalékával bejutott mozgalom erejéből egyedül arra futotta, hogy helyeselje a készülő szlovákiai nyelvrendeletet, amely a felülről elrendelt hivatalos nyelvhasználat kilátásba helyezésével meglehetősen anakronisztikus – s a szlovák–magyar viszonyt tovább élező – törekvést képvisel.
Ugyancsak a Respekt írása szerint meglehet, hogy a szlovák szeparatista hangok hátterében merő „politikacsinálás” húzódik meg. Ezt két dolog látszik alátámasztani. Az egyik egy június végi közvélemény-kutatás végeredménye: eszerint a Cseh Köztársaság lakóínak 68 százaléka „inkább jónak és jónak” nevezi a szlovákokhoz fűződő viszonyát, míg Szlovákiában a cseheket a megkérdezettek 76 százaléka kedveli. A másik érv a puszta „feszültségkeltés” mellett az a Rózsahegyen (a Hlinka páter emlékére tartott ünnepi mise után) elhangzott jelszó, hogy Szlovákia vegyen példát a Szovjetunióról: a köztársaság területén helyezze hatályon kívül a saját jogrendjével ellentétben álló szövetségi törvényeket.
Václav Havel augusztus 22-én arról beszélt, hogy a forradalom nem ért véget, folytatni kell a küzdelmet a régi rend legkülönfélébb erői ellen. A csehszlovák föderáció sorsa miatt aggódók már ott tartanak, hogy népszavazás kiírását követelik, mert szerintük így lehetne csillapítani a két nemzet együttélésének indokoltságát megkérdőjelező szlovák nemzeti erők mozgolódását. A régi rend elleni küzdelemnek kétségkívül ez is egy módja, ám kiegészítésként mindenképpen idekívánkozik Jászi Oszkár valóban látnoki mondata: „Helyi önkormányzat nélkül viszont a föderalizmus csak üres szó.”
- Külföld [6]