Skip to main content

Sorompó nélkül

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Amikor 1968-ban Prágába bevonultak a tankok, lengyelek is akadtak köztük. Most, több mint húsz évvel az események után csak egy tank vonult be a Vencel térre. Most ott áll magában a tér szélén, a gyerekek és a graffity szerelmesei érdeklődésének a középpontjában. Sajátos revans következtében került oda: húsz évvel ezelőtt a lengyel hadsereg nyújtott baráti segítséget a csehszlovák népnek a demokrácia fenyegetésével szemben – ma egy csehszlovák fémhulladékgyűjtő vállalat segítette meg a prágai Lengyel Kulturális Intézetet, melynek nehézségei támadtak a Szolidaritás fennállásának 10. évfordulóján tartandó ünnepség szervezése közben e szcenikus elem beszerzésével. Amikor ezeket a nehézségeket végre legyőzték, a lengyelek és csehek közösen írták fel az alvázra: Szolidaritás és OF (azaz Állampolgári Fórum), amely gesztus minden bizonnyal varázslat volt a célból, hogy az acélkolosszust megbűvöljék: nehogy újra fel találjon lázadni. A varázslat eredményes volt. A lengyel évfordulós ünnepségek hete alatt a jármű alázattal tűrte békés célokra való felhasználását: magára engedte az énekeseket, művészeket, utóellenzékieket, hippiket és a cseh sör kedvelőit, mely italt – amint ez köztudomású – a hernyótalpon ülve kell inni.

A Kr. u. 1990-es csehszlovákiai lengyel invázió sokkal eredményesebbnek bizonyult a megelőző, 1968-as kísérletnél. Aránylag kis erőbevetéssel (egy tank, egy nemzeti lobogó, fotókiállítás, valamint kb. két tucat művész) sikerült egész Prágát elfoglalni, különös tekintettel a falakra, melyeken szerte a városban virítanak a Szolidaritás plakátjai. Bár az igazság kedvéért hozzá kell tenni azt is, hogy ehhez a sikerhez jelentős mértékben hozzájárult a csehek hozzáállása is, akik ez alkalommal semmi ellenállást nem tanúsítottak a lengyel támadással szemben.

Épp ellenkezőleg: tevőlegesen közreműködtek, követelve a lengyel–csehszlovák határ megnyitását, ahol még ma is érvényben vannak a Husak által 1981-ben bevezetett korlátozó intézkedések (meghívólevél-felmutatási kötelezettség, a kishatárforgalom szüneteltetése, számos határátkelőhely lezárása stb.). Éppen az egyik lezárt átkelőhelyen tartotta meg demonstrációját vasárnap a Lengyel–Csehszlovák Szolidaritás, az Európának e térségében található utolsó vasfüggöny likvidálásának jelszavával. Feltételezhetjük, hogy a csehszlovák hatóságok gyorsan teljesíteni fogják ezt a követelést. Ugyanis cseh oldalról a tüntetésen többek között a Lengyel–Csehszlovák Szolidaritás olyan aktivistái vettek részt, mint Jiri Dienstbier vagy Václav Havel. Jól értesült helyeken úgy tartják őket számon, mint akiknek van némi befolyásuk a kormánykörökre, aminek következtében talán már a közeli napokban felemelkedhetnek a tíz éve leeresztett határsorompók. Úgy legyen.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon