Skip to main content

MoZaikEmBeR

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Milyenek a kopaszok? Mit akarnak a zsidók? Hogyan gondolkodnak a nők? Ostoba kérdések. Hiszen mindenki tudja, hogy különböző kopaszok, zsidók és nők vannak. Az utóbbi időben a lengyelek azt kérdezik: mit akar Walesa? A Szolidaritás főnökének nyilatkozatai és tettei alapján ítélve arra a következtetésre juthatna az ember, hogy ez is ostoba kérdés, mert különböző Walesák vannak. Sokszínű, pluralista, több rétegű társadalmi csoportot alkotnak a lengyel népen belül. Különböző pártokhoz tartoznak.

Egyszemélyes többpártrendszer

Az első párt a monarchista. Vezetője, az előbb említett Walesák egyike, alattvalóit egymás után leváltja, felfüggeszti, megbünteti. Másokat viszont kiváltságokban részesít. Ő dönti el, ki legyen egy-egy (akár független, akár nem) lap szerkesztője, és ő hívja vissza az állampolgári bizottság (választott!) titkárát. Ez a Walesa azt vallja: „A Szolidaritás én vagyok”, és ennek alapján kétségbe vonja a „Gazeta Wyborcza”-nak a jogát, hogy fejlécén megjelenjen a Solidarnosc szó. Akkor is, ha csak a statárium óta népszerű „Nincs szabadság Szolidaritás nélkül” jelszóban szerepel, amely köztulajdon, és korántsem egyjelentésű a „Szolidaritás lapja” felirattal. (Egyesek rettegnek, hogy Walesa az összemosódó betűket is betilthatja, ami – a lengyel nyomdatechnika minősége miatt – végét jelentené a majdnem félmilliós példányszámú lapnak.)

Walesa egy másik énje a közép-jobboldali pártba tartozik, a centrum-platformba (porozumienic centrum). Ez a Walesa rokonszenvvel nyilatkozik erről a nemrégen megalakult csoportról, amelynek jobboldalisága főleg abban nyilvánul meg, hogy vadul támadja a „baloldalt”, vagyis a Szolidaritás volt vezető embereit, akik most a kormány mellett állnak, magát a kormányt és a Szolidaritás parlamenti frakciójának vezetőségét.

Van egy radikális Walesa-párt is. A vezetőjük azt állítja, hogy a politikai változások lelassultak, és gyorsítani kell őket. A nép csalódott, ha radikális követeléseit nem elégítjük ki, akkor kitör a lázadás. A „gyorsítás” konkrét programja nem világos, de maga a jelszó elég jól hangzik, és arra lehet számítani, hogy nagy népszerűségre tesz szert.

Aztán ott van még a populista Walesa, akinek programja burkoltan, de érezhetően értelmiségellenes. Ez a Walesa állandóan panaszkodik, hogy a „tojásfejűek” rosszhiszeműen kiforgatják és félreértelmezik szavait, hogy nevetségessé tegyék.

Ehhez az orientációhoz közel áll a baloldali Walesa, aki a dolgozó és éhező nép érdekeit akarja képviselni és védeni. Walesa baloldala bírálja a kormány gazdasági programját és a program végrehajtását.

Ezzel éles ellentétben vannak a Szolidaritás vezetőjének azon nyilatkozatai, amelyekben védi a Balcerowicz-tervet, és azt mondja, hogy „az irány jó”. De az ellentét látszólagos. A kormány gazdasági politikáját egy másik Walesa támogatja, aki jó viszonyban van a miniszterelnökkel, és tagadja, hogy „hadat” üzent neki. Sőt, tettekkel is segíti. Politikai tűzoltóként meglátogatja a sztrájkoló vállalatokat, és meggyőzi a tiltakozó akciók szervezőit, hogy vegyék figyelembe az ország gazdasági helyzetét.

Walesának van egy elnöki pártja is, amelynek programja nem egészen világos: hol azt tűzi ki célul, hogy a Fő Aktivistája legyen az állam elnöke, hol azt állítja, hogy csak vitát szeretne kezdeményezni az elnök szerepéről és személyéről.

Végül van egy semleges, diktatúra- és politikaimonopólium-ellenes Walesa-párt. Ennek a vezetője azt mondja, hogy a Szolidaritás domíniája fenyegeti a demokratikus fejlődést; hiányzik Lengyelországban az igazi pluralizmus; nincsenek egymással versengő tömbök, pártok, irányzatok. Ezért tudatosan akarja megbontani az egységet, és kényszeríteni a politikai élet résztvevőit, hogy eszmei alapon olyan szervezetekbe csoportosuljanak, amelyek jobban megfelelnek a meggyőződésüknek. Ugyanakkor azt állítja, hogy személy szerint egyik felet sem támogatja, és felette áll a konfliktusoknak.

Volt a lengyeleknek egy Márványemberük és egy Vasemberük. Most úgy látszik, van egy Mozaikemberük is.

De mégis tegyük föl azt a kényes kérdést:

Mit is akar Walesa?

Egy dolog biztos: tényleg meg akarja bontani a volt ellenzéki egységet, s ez sikerül is. Az egyik póluson szerveződik a centrum platform, a másikon az Állampolgári Szövetség a Demokráciáért. Ez a csoport, amelyet Michnik, Wujec és Geremek alakított, a Mazowiecki-kormányt támogatja, célja, hogy az önálló állampolgári bizottságok révén kiépítse a kormány politikai bázisát. Tudatos törekvése, hogy megvédje a kormányt a középjobboldali, Walesa támogatásával működő centrum-platformmal szemben.

A vidéki bizottságok képviselői június 17-én Varsóban, a szejm épületében találkoztak, és megállapodtak abban, hogy egy szervezettebb országos struktúrát hoznak létre. A következő, július 1-jei találkozó előkészítésére titkárságot választottak, amelybe a Walesa által korábban leváltott Henryk Wujec is bekerült. A jel egyértelmű: az Állampolgári Bizottságmozgalom több aktivistája már nem hajlandó engedelmeskedni Walesa parancsainak. Egyébként maga a szerveződésről szóló döntés is Walesa akarata ellenére született. A résztvevők nem vették figyelembe Walesa levelét, amelyben kifejtette, hogy a varsói konferenciának nincsen joga arra, hogy az egész mozgalom nevében döntsön. Az értekezleten meghívott vendégként Tadeusz Mazowiecki is részt vett.

Állampolgári Szövetség a Demokráciáért


Első pillantásra a helyzet világosnak tűnhet: az egyik oldalon a kormány és az állampolgári bizottságokból kinövő Szövetség áll. (Nem párt, mert ideológiailag nem egységes a bizottságok mozgalma és a kormányt támogatók tábora.) A másik póluson Walesa és a centrum-platform, amely a jobboldal szerepét akarja vállalni, és a „politikai gyorsítást”, valamint Walesa elnökké választását sürgeti. A Szolidaritás szakszervezet állásfoglalása nem egészen világos, de valószínű, hogy inkább Walesát támogatja.

A kialakult helyzettel kapcsolatban érdemes megjegyeznünk: sokan tartják politikailag hibásnak és érthetetlennek az egységbontók törekvéseit. A világ bármely országában, ahol a lengyelhez hasonló, mély válság alakul ki, a politikai élet résztvevői ideiglenesen felfüggesztik a politikai versenyt, és együttműködnek néhány alapvető, közös cél elérése érdekében. Miért ne lenne érvényes ez a modell Lengyelországban? Erre a kérdésre a centrum aktivistái nem adnak választ.

Baloldali összeesküvés?

A konfliktusban részt vevő felek belső összetétele és a táborok határai nem olyan egyértelműek, mint ez az előbbi leírásból látszik. Az állampolgári bizottságok nem egyformák. Majdnem biztos, hogy tagjaiknak egy része a centrum oldalára állhat. Jaroslaw Kaczynski, ennek a csoportosulásnak a szervezője, a „Tygodnik Solidarnosc” főszerkesztője, járja az országot, és találkozókat tart a vidéki bizottságok aktivistáival. A vasárnapi varsói értekezleten Zbigniew Bujak ezt így kommentálta: úti áldás azoknak, kik nem akarnak velünk tartani. Ebben az elválásban az ideológiai különbségeknek másodlagos szerepük van. Sokkal fontosabb tényező a kormányhoz és a mostani politikai elithez való viszony. A Mazowieckit támogató táborban egyaránt vannak jobb- és baloldaliak, vannak hívei az ideológiamentes józan észnek és pragmatizmusnak is. A centrum tábora deklarált „jobboldalisága” ellenére sem egységes. A kiélesedő konfliktus és harc sokkal inkább személyi, mint politikai jellegű. Az alapvető oka azoknak a frusztrációja, akik úgy érzik, hogy „valakik” kizárták őket a döntéseket elkészítő elitből. Ennek következtében elfogadták, magukévá tették a „baloldali összeesküvés” őrült elméletét, amelyet most minden tény igazol nekik. A kormányban ott vannak a jobboldal képviselői is. Hát persze – „a baloldalnak álcáznia kell monopóliumát”.

Az egész elmélet beteg volta ellenére a „jobboldali” tábor komoly sikerekre számíthat. Népszerű jelszavakat használ, és a társadalom fáradtságára apellál. „Baloldalisággal” vádolva ellenfeleit, kihasználja e fogalom kompromittálódott voltát. És ami a legfontosabb: megszerezte Walesa (vagy legalább az említett Walesák egyike) támogatását.

Az elnökké válás vágya…

Miért? Magam is szeretném tudni. Frusztrált a Mozaikember is? Idegesíti őt az a tény, hogy a közvélemény-kutatások szerint Mazowiecki miniszterelnök társadalmi népszerűsége nagyobb az övénél? Igazságtalannak tartja, hogy vitathatatlan tekintélye nem intézményesült? Elhitte az összeesküvés elméletét? Tényleg fél, hogy újjászületik a politikai monopóliumon alapuló, új totalitarizmus? Nehéz kérdések. Talán maga Walesa sem tudna válaszolni rájuk.

Mindenesetre egy picit nyugtalanító és elgondolkoztató az a tény, hogy a Szolidaritás vezetője éppen azt a csoportot támogatja, amely mindenekelőtt Lech Walesa államelnökké választását és az elnöki hatalom erősítését tekinti programjának.















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon