Wojciech Maziarski

Nyomtatóbarát változat

Negyven évig élt a LEMP. Boldogtalan párt volt: viszonzás nélkül szerette népét, amely következetesen elutasította udvarlását. 1956-ban már úgy látszott, hogy közel van a házasságkötés pillanata. De akkor sem sikerült. Pedig hol kolbásszal, hol nacionalizmussal csábított. Hol türelemmel, hol bottal. Próbálkozott antiszemitizmussal, színes tévével, nyugati utazásokkal, színlelt vallásossággal. Keletre, Moszkva felé mutatva kacsintott vágyainak tárgyára, hogy tudod ugye, cicám, miről van szó…

Minden hiába, a nép hideg maradt és közömbös. A boldogtalan szerelmes kétségbeesve 1990. január 29-én öngyilkosságot követett el. Senki sem sírt utána, még az aktivistái sem. Ugyanis ezek sem szerették. Ilyen az élet.

Egyébként az elvtársaknak nem volt idejük sírni, mert a „csto gyelaty?” kérdés megvitatása teljesen lekötötte figyelmüket. A vita érdekes volt: mindenki megmondta a magáét, ki-ki a maga módján válaszolt e kényes kérdésre, majd az egész társaság szépen eloszlott.

Voltak vagy százan, akik a Lengyel Köztársaság Szociáldemokrata Unióját alakították meg. Vezetőjük Tadeusz Fiszbach lett (54 éves). A LEMP-be 1963-ban lépett be, 1980–81-ben gdanski titkár volt, a gdanski egyezmények egyik aláírója. Az aláírt megállapodások betartására törekedett, már amennyire lehetséges volt, és ezért a szükségállapot bevezetése után Finnországba küldték. A kerekasztal után a tárgyalások befejeztével visszatért a közélet színpadára, a Szolidaritás támogatása révén választották be a Szejmbe – a pártapparátus akarata ellenére. Közvetlenül a LEMP utolsó kongresszusa előtt Walesa fogadta, a sajtó nagy zajt csapott e találkozás körül. Kétségtelen: a Szolidaritás elnöke erősíteni akarta Fiszbach pozícióját, de éppen ellenkező eredményt ért el. Kétségbeesett, frusztrált elvtársak kiabálták: nevetségessé tesszük magunkat, ha hagyjuk, hogy kívülállók döntsék el, ki legyen az elnökünk és merre tartsunk.

Annál is inkább kiabálhatták, mert többségüknek egyáltalán nem tetszett az az irány, amelyet a Fiszbach-csoport javasolt. Ugyanis a LEMP hagyományának (beleértve a szükségállapotot is) teljes elítélését és elvetését szorgalmazták az Unió létrehozói. Nemcsak a nyilatkozatok és kijelentések szintjén, hanem gyakorlatban és „személyi kérdésekben” is. „Jobb lenne – mondta egyikük –, ha az új párt valamelyik parkban a padon alakulna meg – nem ebben a kongresszusi teremben, amely mindig is peches volt számunkra.” El is hagyták a termet és a benne ülésező kb. másfél ezer volt elvtársukat.

Azok meg azonnal a Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája nevű pártot alapították meg, mert hát köztudomású, hogy a kommunisták tulajdonképpen szocdemek, akik úgy, mint a szovjet csapatok Kelet-Európában – csak ideiglenesen állomásoztak a proletárdiktatúra területén. A párt főtanácsának elnöke Aleksander Kwasniewski lett (36 éves), volt ifjúsági aktivista, 1985-től tagja a kormánynak (az ifjúsági ügyekért felelős). A kerekasztal tárgyalásaiban a hatalom részéről társelnöke volt a politikai szakcsoportnak. Nyitott, éles eszű, Adam Michnik szokásos partnere a Poznanban rendezett nyilvános vitákban. A párt főtitkárává Leszek Millert választották (43 éves), az apparátus régi dolgozóját, de az értelmesebbek közül valót.

A vezetők meg a kinyilvánított elvek alapján ítélve nincs nagy különbség a két párt között. Más viszont a tagságuk, és ennélfogva a politikai színpadon elfoglalt helyük is. Az ezernél több tagot számláló Kwasniewski-féle Szociáldemokrácia laza és szelektív kontinuitást vállalt a múlttal. A létező szocializmust elveti, a LEMP hagyományának azonban nem minden elemét ítéli el egyformán erősen. (Pl. az 1981-es statáriumot korántsem annyira egyértelműen, mint más „hibákat”.) Ez az elnézés a múlttal szemben lehetővé tette, hogy e pártba sokkal többen léphessenek be, mint az Unióba. Hát be is léptek a régi káderek, titkárok, hű elvtársak – mindenki, aki 1990. január 29-én úgy döntött, hogy a „szociáldemokrácia” szó mégis jobban hangzik a „kommunizmus”-nál. Közülük hányan értik, hogy a fogalmon kívül mi a különbség e kettő között? Nehéz válaszolni, de minden bizonnyal akadnak sokan, akiknek gőzük sincs róla.

Volt a kongresszuson még egy 200-300 fős csoport – azoké, akik nem léptek be sehova. Vagy azért, mert torkig voltak a politikával, vagy azért, mert még nem döntöttek, kihez csatlakozzanak, vagy azért, mert nagyon is jól értik, mi a különbség a kommunizmus és a szociáldemokrácia között; a jövőben talán megalapítják a kommunista pártot.

Hát meghalt a LEMP. Maradt utána egy párton kívüli államelnök, egy pár leszerelendő szobor, néhány tucat üres épület, két utódpárt és a negyven évig tartó, boldogtalan szerelem emlékei, melyek még sokáig fognak sajogni a csontjainkban.

(Varsó)

• Külföld